A légkörben körülbelül 1800 légszennyező anyag található, de az egészségre gyakorolt hatásuk szempontjából néhányat külön is érdemes kiemelni. Az alábbi szövegben ezekről olvashatnak.
Kén-dioxid (SO2)
A természetes úton keletkező, légkörben található kén-dioxid 2/3 részben óceáni eredetű, mivel az ott élő fitoplanktonok által kibocsátott dimetil-szulfidból alakul ki. A természetes úton létrejövő kén-dioxid-maradék 1/3-a viszont vulkáni kitörések során jut ki a földkéregből a légkörbe. Ezekhez képest az emberi tevékenységek révén kibocsátott kén-dioxid mennyisége a légkörben kétszerese annak a mennyiségnek, amely természetes úton keletkezik. Ennek oka leginkább a szén, valamint az olajszármazékok égetése. Az átlagos kén-dioxid-kibocsátás a széntüzelésű erőművek világszintű háttérbe szorulásával csökkent, de télen a fatüzelésű kandallók nagymértékű felhasználása folytán óriási mennyiségű kén-dioxid kerül a légkörbe.
A kén-dioxid szúrós szagú, mérgező gáz, mely belélegezve az emberekre és az állatokra egyaránt ártalmas. Savas kémhatása által a légúti nyálkahártyákon izgató hatást fejt ki, a véráramba jutva pedig gátolja az oxigénfelvételt. Akut hatása során asztmás rohamokat, váladékképződést és köhögést idézhet elő, huzamos kitettség eredményeként bronchitist eredményezhet.
Fotó:jaymantri.com
Nitrogén-oxidok (NOx)
Nitrogén-oxidon leginkább a nitrogén-monoxidot és a nitrogén-dioxidot értjük. Magas hőmérsékletű égés során keletkezik, mely során a levegő nitrogéntartalma nitrogén-oxiddá alakul. Természetes úton, például villámlás során, a talajban található baktériumok tevékenységéből jöhet létre, de a légkörben található nitrogén-oxidok döntő mennyisége antropogén eredetű. A nitrogén-oxidok leginkább közlekedésből származó szennyezők, télen a földgáztüzelések miatt koncentrációjuk megnövekszik.
Egészségi hatásukat tekintve légzőszervi megbetegedéseket, a vérerek kitágulását, valamint a szem kötőhártyájának és a légutak nyálkahártyájának a gyulladását eredményezhetik. Huzamos kitettség eredményeként a NO2 csökkenti a tüdő ellenálló képességét, növeli a légúti megbetegedések gyakoriságát, idővel pedig a vérkép elváltozásához vezethet.
Fotó:unsplash.com
Szén-monoxid (CO)
A szén-monoxid a természetben vulkáni aktivitások, erdő- és bozóttüzek, valamint az élőlények anyagcseréje által kerül a légkörbe. Antropogén úton tökéletlen égés során keletkezik, erőművekből, közlekedésből, fosszilis tüzelőanyagok égetéséből és dohányfüstből is. Emellett a légkörben található CO-koncentráció jelentős mennyisége kohászatból, kőolaj- és vegyipari technológiákból származik.
Emberre gyakorolt hatásait tekintve nagyon mérgező gáz, mely a véráramba kerülve a hemoglobinban található vasatomokkal stabil komplexeket alkot, s így akadályozza a szervezet oxigénfelvételét és oxigénellátását. Fejfájást, szédülést, látás- és hallásképesség-csökkenést okozhat, tartós kitettség során pedig növeli a szívinfarktus kockázatát, mivel szűkíti a koszorúereket és elősegíti azok elmeszesedését.
Fotó:morguefile.com
Aeroszolok (PM10 és PM2,5)
A levegőben található porrészecskék mérete széles tartományban mozog, de légszennyezési mérések során a levegő PM10- és PM2,5-tömegét szokták rendszeresen megállapítani. A PM10- és PM2,5-frakciójú, vagy más néven szállópornak nevezett aeroszolok a 10, valamint a 2,5 mikrométernél kisebb aerodinamikai átmérőjű részecskéket takarják. A PM10-es aeroszolok természetes úton vulkáni tevékenységek során, talajerózió és erdőtüzek által keletkeznek, antropogén eredetük pedig a többi közt a fosszilis tüzelőanyagok elégetésének, a közlekedésnek, a kohászatnak, a bányászatnak és az ipari technológiáknak köszönhető. A PM2,5-frakció fő természetes forrása a tengeri légtömegekkel érkező só, a növényi pollenek, valamint az atmoszférában végbemenő kémiai reakciók.
Mivel a 10 mikronnál nagyobb porrészecskéket a légutak csillószőrös hámja még ki tudja szűrni, az emberek egészségét inkább az ennél kisebb átmérőjű PM10- és PM2,5-porrészecskék veszélyeztetik, mert mérettartományuk miatt lejuthatnak a légutakba, és közvetlenül fejthetik ki káros hatásukat. Méretükből adódóan felületükre toxikus anyagok (rákkeltő anyagok, nehézfémek), valamint gombák, baktériumok, vírusok tapadhatnak, így elősegítik azok bejutását a szervezetbe. Belélegzésük súlyosbíthatja a légzőszervi betegek állapotát, csökkentheti a tüdő ellenálló képességét, huzamos kitettség esetén pedig szilikózist, azbesztózist vagy akár tüdőrákot is okozhatnak.
Fotó:morguefile.com
Ózon (O3)
Az ózon a légkör két különböző rétegében van jelen: a Föld felszínétől számított 12 km magasságig terjedő troposzférában, valamint a légkör 12—50 km magasságig terjedő rétegében, a sztratoszférában. A sztratoszférában található ózon az emberek számára jótékony hatású, mivel véd a káros UV-sugárzástól (ózonpajzs).
A földfelszín közelében található troposzferikus ózon viszont egyaránt káros az emberekre és az állatokra. Mivel közvetlen ózonkibocsátás nincs, ez a szennyező anyag fotokémiai reakciók következtében jön létre a légkörben. Keletkezéséhez más szennyező anyagok jelenléte szükséges (Nox, CO), a reakcióhoz elengedhetetlen energiát pedig a napsugárzás adja. Az O3 koncentrációja ezért nyáron megnövekszik. Az ózon izgatja a légzőszervek nyálkahártyáját és a szemet, súlyosbítja a légzőszervi betegségeket, huzamosabb kitettség eredményeként pedig hozzájárul a tüdőkapacitás csökkenéséhez, valamint az asztma kialakulásához.
