A 2011. évi Szenteleky Irodalmi Díjat dr. Virág Gábor kishegyesi helytörténésznek ítélte oda a bírálóbizottság a több évtizedes névtudományi, művelődés- és iskolatörténeti kutatásaiért és publikációiért.
- Az idén kétszer is érte megtiszteltetés a Tanár urat: márciusban Kishegyes díszpolgárává avatták, nemrégen pedig a Szenteleky-díjat vehette át. Ez utóbbi kapcsán mindenképp Szentelekynek a helyi színekről vallott tanítása jut eszembe, hiszen voltaképpen Ön is ezeket örökíti meg tanulmányaiban. Valóban ez volt a célja, hogy a saját kutatási területén, a saját módszerével ,,hódoljon'' a local colournek?
- Szenteleky Kornél nevével először elemista koromban találkoztam. Egy keménykötésű könyv került a kezembe, amely az író levelezését tartalmazta. Ez nemigen kötötte le a figyelmemet. A szabadkai gimnáziumban a magyarórákon semmit sem tanultunk a vajdasági (akkor még jugoszláviai) magyar irodalomról. Később az Újvidéki Egyetemen - a Magyar Nyelv és Irodalmi Tanszéken a második nemzedék képviselőjeként diplomáztam 1964-ben - természetesen már a tanagyag része volt, de Szenteleky nem tartozott a kedvenc íróim közé. Középiskolai tanárként a topolyai inasiskolában már beszéltem róla az órákon, de húsz-harminc éven át mindig ugyanazt szajkózni...?! Már gyerekként is tanítónak készültem, aztán mégis mellékvágányra siklott a vonatom. Szülőfalumban, Csantavéren bekerültem a közigazgatásba, s mivel a ,,papírmunka'' megtetszett, beiratkoztam a közgazdasági főiskolára. De aztán feleszméltem, és mégiscsak tanári pályára léptem. Az új kihívások viszont továbbra is csábítottak. Magyartanárként is valamiképp mindig ,,meghasonlott'' voltam: érdekelt a színház, az amatőr fotózás és filmezés, a helytörténet (már akkor gyűjteni kezdtem a régi kéziratokat, a falubeli régi fényképeket, újságcikkeket), és lassan az első felkérések is megtaláltak...
- Csantavér, Szabadka, Újvidék, Kishegyes, Topolya, Belgrád... hogy csak élete fontosabb állomáshelyeit soroljam fel. Ezek a költözködések egyúttal sorsfordulók is voltak?
- Hát a maga nemében mindegyik egy-egy csábítás volt, valami újnak a kezdete. Amikor az egyetemen Penavin Olga tanárnő kérésére gyűjtést kellett végeznünk odahaza, rögtön felcsigázták az érdeklődésemet a faluhoz kötődő legendák. Csantavér: valóban csont és vér? Pár évvel később az ELTE Névtudományi Intézetében bemutattak Pais Dezső professzornak, s ő arról próbált meggyőzni, hogy a falu elnevezése személynévből ered, és valamikor pusztát jelentett. Mint tudjuk, az első dokumentumokban Chontafeyer névvel jelzik, amit később Csantafejérre, azaz Csantafehérre fordítottak, s Pais Dezső szerint ez a csontfehér szikes pusztai földre utal. Hát felettébb érdekelt, hogy az anyakönyvekben - amelyekhez tisztviselőkoromban hozzájuthattam - találok-e Csonta vagy Csanta személyneveket. Így kezdtem hát hozzá szülőfalum kereszt-, illetve családneveinek a kutatásához. Ebből készítettem doktori értekezésemet Benkő Lóránd professzornál, a budapesti ELTE-n, 1973-ban aztán meg is védtem. Később, a falu 200. évfordulója alkalmából 1982-ben megírtam a település történetét is.
- A második állomás, a második ,,szülőfalu'', Kishegyes hogy jött a képbe?
- Hogy szülőfalumnak nevezhetem-e, az attól függ, figyelmeztettek a helybeliek, hogy befogad-e majdan a föld... Nos, a diplomázás után mundért öltöttem magamra, majd Bilećaról ,,átvezényeltek'' a kishegyesi iskolába 1965-ben magyartanárnak. Az oktatási reform után tanítottam a 9-10. általános közép-, azaz a topolyai szakiskolában is - még honvédelmet is. Mivel az előző munkám a névtudományi konferencián jó értékelést kapott, sőt felvették a névadattárba, megkaptam a motivációt a továbblépéshez. Összegyűjtöttem Topolya történeti családneveit, majd felkértek, foglalkozzam a százéves inasiskola múltjával. Végül egy ,,hibrid'' tanulmány született A topolyai iskolák története 1750-től 1944-ig címmel. E munka megjelenésekor Fehér Ferenc megrótt, jogosan, miért nem szóltam egy szót sem a polgári tanintézetekről. Ehhez már be kellett járnom a Brindza Károly által alapított községi irattárba szétnézni. Közben dúlt a joghurtforradalom, s én teljesen belefeledkeztem a kutatásba. Kezembe került Kiss Lajos: Kitépett lapok Topolya történetéből című műve, amely egy régi, kéziratos topolyai monográfiára épült. Az irattárban végül erre is ráleltem, először a szerzőjét kellett kiderítenem. Először Kosztolányi Lajosra, a papra tippeltem, aztán Donát Ferenc tanítóra, végül egy baranyai gyűjtőutam során találkoztam Andrej István kántor-tanító feljegyzéseivel. Ő Helesfán született, de útja Baracskára, majd a topolyai Kray birtokra vezetett. A szókincse árulkodó volt, de aztán a kalocsai levéltárban utánanéztem a pályájának, s akkor már tudtam, hogy ő az igazi szerzője a topolyai kéziratos monográfiának. Hát... egy kicsit elkanyarodtam a kérdésétől...
- Akkor most Topolyáról faggatom, és hátha visszatérünk még Kishegyesre... A Mara Járási Magyar Színház történetét is a Tanár úr vetette papírra...
- Egri József megboldogult topolyai fotóriporter, filmes helytörténész egyszer kezembe adta a járási színház egykori viasznyomó pecsétjét... Meg már Kovács Frigyes színművész-igazgatóval azon elmélkedtünk, hogyan lehetne újraéleszteni a Mara Színházat... Meg sokat beszélgettem a kishegyesi születésű Karna Margit és Süveges Eta színésznőkkel a topolyai pályakezdésükről... Aztán összeállt a mozaik. 2000-ben nyugállományba vonultam a topolyai gimnázium tanáraként, de nagyon gyorsan reaktivizáltak, mert időközben főiskolai előadó lettem a szabadkai óvóképzőben, majd vendégtanár a belgrádi Filológiai Kar Magyar Tanszékén. Véglegesen innen nyugdíjaztak 2007 októberében. Nos, míg Szabadkán dolgoztam, tagja lettem a levéltári igazgatóbizottságnak, s ez jó alkalom volt ahhoz, hogy ott is kutakodjam egy kicsit. A feleségem nagyapja a szabadkai ipartestület elnöke volt, erről volt is egy családi ereklyénk, egy jegyzőkönyv, s ez volt a kiindulópont ahhoz, hogy feltérképezzem a kishegyesi ipartestület történetét. De aztán megírtam Kishegyes 225 évét is, majd a római katolikus felekezeti iskolák történetét. A 1848/49-es szabadságharc és forradalom kishegyesi csatájának is emléket állítottam, amikor egy véletlen folytán a helyi közösség padlásán megleltük a lebontott emlékmű réztábláit... Később a bácsfeketehegyi református iskolák múltját is célba vettem, és nagyon érdekes munka volt az ún. móringlevelek (házassági szerződéslevelek) felkutatása is, valamint a népi jogalkotás módjainak feltérképezése, a falu- vagy úriszékek munkájának követése (az asszonyok pl. büntetésképpen korbács-, a férfiak pedig botütést kaptak vagy pénzbírságot). A topolyaiak fekete krónikája is elkészült, külön tanulmányban a Kray-kastély 1849-es kirablása...
A beszélgetés folyamán csak a legfontosabb, legérdekesebb helytörténeti kutatásokat említettük, ám aki ihletet kap olvasásukhoz, nem téved, ha kezébe veszi őket. Lapozgatásuk igazi kikapcsolódás, egy kis időutazás a régmúltba.