Mitől más a két kapitalizmus?

Trump világlátása az egyszerű, érthető módon gondolkodó nagytőkésé. A józan ész alapján eldönti, mi a hasznos neki és annak, amit képvisel. Sajnos, ezt a világlátást már nagyon régen kiölték az emberek tudatából.

Emlékszem arra, ahogy nekem gyerekként a ’70-es években egy rokon azt magyarázta, hogy Nyugaton (gondolt itt Nyugat-Németországra, az NSZK-ra) az emberek nem foglalkoznak azzal, hogy megjavíttassák a tévéjüket, hanem újat vesznek, és mindketten megállapítottuk, hogy ez jó. Pedig ha maradunk a józan paraszti észnél, akkor gazdaságosabb kicserélni egy tranzisztort vagy egy diódát, netalán egy egész katódcsövet, mint új készüléket vásárolni. Ám az újat vásárlás logikája mögött az állt, hogy az emberi munka megfizetése magasabb költséget igényel, mint futószalagon gyártani a termékeket. Ebből a számításból ki van hagyva az akkoriban olcsó, a mainál is olcsóbb energia. Mi akkor és sokan ma sem veszik észre, hogy mindez az emberi munkaerő, vagyis az emberek ellenében van. Pedig a gazdaság a definíció szerint olyan tevékenység, amely kielégíti az emberek szükségleteit, ám ez nem valósítható meg azáltal, hogy munkanélkülivé teszik őket. Persze nem vagyok én ellensége a gyorsan gyártható jó minőségű eszközöknek, de ezeknek a társadalomra tett hatását érdemes megvizsgálni még azelőtt, hogy tömegesen gyártják őket. Mi lett volna, ha a PET-palackok gyártása előtt gondolkodott volna az emberiség, és ha ezt a politikum komolyan veszi?

A globális kapitalizmus második eleme az volt, hogy kiszervezték a termelést olyan országokba, ahol alacsonyabb a munkabér, értsd: olcsóbb az emberi élet. Ezért történt meg, hogy sokan meghaltak egy tűzvészben egy plüssállatokat gyártó kínai üzemben, mert a munkaidő végéig rájuk zárták az ajtókat, és ezért történt meg egyes üzletláncokban, hogy a kasszásnők egyáltalán nem hagyhatták el a munkahelyüket, és pelenkát kellett viselniük. Ennek lett az a folytatása, hogy ne is legyenek kasszásnők —nincs ember, nincs gond alapon —, hanem a szenzorok érzékeljék, mit vettünk, és egy alkalmazás levegye az árát a számlánkról. (Már működnek ilyen üzletek az USA-ban.)

Visszatérve a termelés kiszervezésére, ez első pillanatban mindenkinek jónak tűnhet. A sok délkelet-ázsiainak van munkája és bére. A nyugati vevők olcsón férnek hozzá az árukhoz, és a gyártó meg a forgalmazó nagy összeget vág zsebre a különbségből. A termelés kiszervezése azonban felérhet egy kisebb hazaárulással. Először a nehezen kitalált ötletet viszik külföldre, így le lehet másolni (és utána csodálkoznak, hogy ezt meg is teszik), másodjára meg a kibocsátó ország munkavállalóinak lehetőségeit csökkentik. De külső befektetéseket befogadni is lehet hazaárulás, ha ennek az az ára, hogy a befogadó országban nincs egészség-, nyugdíjbiztosítás, de van, mondjuk, napi tizenkét órás munkaidő.

Ez az a rendszer, amelyet gazdaságilag meg lehet magyarázni, de erkölcstelen. Ez az a logika, amelyet a nagyon gazdagok egy része követ, amely már kilépett az USA-ból, és globálissá vált. Pedig szép ötlet a demokrácia, csak az a baj vele, hogy kisajátították az USA-ban a demokraták és a hozzájuk közeli érdekcsoportok, és ettől világszerte elkezdett romlani a szó megbecsültsége. Ezért erős és marad a jövőben is erős Trump ellenzéke, hiszen ő nagyon tehetséges, amikor ellenséget kell teremteni.

Trump lépései a vámokkal drasztikusak, és sokkhatást keltenek, de olyan rég volt tiszta víz a pohárban, hogy már nem is tudjuk, milyen az. Szerintem halhatatlan igazság, hogy az a legjobb, ami a környéken terem, készül, és amit minél kevesebbet utaztatnak. Érthető, hogy Trump sokkolja azokat, akik az irracionális rendszert működtetik. Számítása egyszerű: vagy kifizetik a külföldi termelők az előállítási és szállítási költségen felül a megemelt adót, vagy nem kell, és az USA-n belül tudják gyártani, amire szükség van. Ez gazdasági földrengést okozott, és egyelőre nem látszik, hogyan tud ebből Trump „kijönni”. Trump (és Musk) üzletember, de azért tudniuk kellene, hogy a hatékonyság és a pénz mellett ember is van a világon, így nem kellene az USA lakosságát és partnereit sem sokkolniuk.

Racionális termelési és fogyasztási paradigma

Nem tudom, hányan gondolkodtak már el azon, miért érdemes százezerszámra Toyota autókat szállítani hosszú hajóutakon más kontinensekre. Az én paraszti eszemet semmi sem tudja meggyőzni arról, hogy ez racionális. Már több éve (nem tudom, mikor, nem jegyeztem fel) történt, hogy egy terabyte-nyi információt egy másodperc alatt átvittek egyik készülékről a másikra. Mibe kerülne, ha világszerte lenne egy-egy kisüzem, melynek robotkarjait úgy programozhatná a Toyota — hogy a példánál maradjunk —, hogy Ausztráliában, a dél-amerikai államokban és az európai államokban is ugyanolyan autókat gyártsanak? Nem gördülne le naponta több tízezer autó sorozatgyártásban, csak annyi, amennyire szüksége lenne egy térségben. De ez érvényes a Teslára is. Akinek van annyi pénze, hogy ne legyen racionális, az rendelje meg a Ferrarit vagy más luxusautót Olaszországból, de ettől az nem lesz racionális, hogy egy népautót egy hatalmas gyárban gyártsanak, és hatalmas hajókon szállítsák őket a föld túloldalára.

Ez a fajta „common sense” jellemzi Trump gondolkodását is. Ha az USA-ban nincs munka és nincs termelés, mert kiszervezték, és többet lehet termeltetni a sok nincstelen mexikóival vagy az energiahordozókban gazdag, (ezért olcsó) kanadai gyártással, akkor meg kell gondolni, hogy miképp legyen ez hasznos Amerikának is. Trump azt ígérte, hogy az USA érdekeit teszi az első helyre. A másik (demokrata) oldalon viszont a magánhaszon kergetésének útjában eddig semmi sem állt. Ez az oldal gondolkodott úgy, hogy ha a háború hasznot hoz, akkor legyen háború. Ha egy termék árát magasan lehet tartani (pl. Apple termékek) marketingfogásokkal és olcsó munkaerővel, akkor legyen úgy.

Ez a fajta szemlélet vezet oda, hogy az emberi jogokat nem tisztelik egyes országokban. Ezért van az, hogy az egykor drágán megvett eszközök természetanyánk lágy ölében landolnak. Pedig van rá pénz, hogy az egészet sokkal jobban át lehessen gondolni, és főleg jobban csinálni. Lehetséges olyan stratégiát kidolgozni, amelyben egy iPhone sorsa nem az, hogy eldobják, hanem az, hogy visszavigyék a gyártóhoz, ugyanígy a Volkswagen gépkocsikat és minden mást. Hiszen az új, jobb termékek gyártásához meglenne az alapanyag, igaz, hogy dolgozni kellene vele, de így legalább munkahelyek keletkeznének, és ki más tudná — megint a példánál maradva — jobban azt, hogy egy Volkswagen autóból hogyan lehet autógyártási alapanyagot csinálni, mint ők maguk. Ők tudják, hogy mikor milyen festéket használtak, mikor milyen motorokat építettek be, stb.

Mi lenne, ha?

Trump elnök víziója egyelőre a végletekig kiélezi a gazdasági versenyt, és hatalmas szorongást okoz a lakosságnak, de ez a reakció arra, hogy a megelőző ciklusokban mennyire kiárusították az USA-t. Trump hatalmas vámokkal sújtja a szerinte érdemtelen előnyöket birtokló konkurenciát, és ez jobban érdekli, mint az ukrajnai háború lezárása. A legutóbbi nyilatkozataiból érzékelhető, hogy elege van a két „tárgyalni akaró” félből. Mégis le akarja állítani a háborút. Mi lenne, ha a feje tetejéről a talpára állítaná a világgazdaság működésének logikáját? Mi lenne, ha minden politikus elsősorban az országa lakosságára koncentrálna? Mi lenne, ha a tőke hozadéka nem csupán a pénz lenne, hanem az élhetőbb környezet, tovább tartó, valóban tartós cikkek? Mi lenne, ha a munka valóban visszanyerné a becsületét?

Nem vagyok én a modernizáció ellen, csak ésszel kellene csinálni. El kell gondolkodni azon, hogy mi legyen az emberrel, akit a robot vagy a mesterséges intelligencia vált fel, mi legyen az országokkal, melyekben ennek vagy annak a termelésére vannak feltételek. A világgazdaság nem azért van, hogy a viszonylag olcsó fosszilis áraknak köszönhetően alá lehessen ásni más államok gazdaságát, hanem arra, hogy azt közvetítse, amire valóban szükség van, és amit másként nem lehet megszerezni. A világgazdaságra szükség van, hiszen természetes úton Norvégia sohasem fog kakaóbabot termelni, viszont Gabonban nincsenek lazacok. Persze ha nagy baj van, kakaóbab és lazac nélkül is meg lehet élni.

Van megoldás a földet veszélyeztető dolgokra, de nem egymás ellenében, hanem együttműködve kell megtalálni.