Móra Ferenc

A húsvéti tojások

Az erdő közepében, egy vén cserfa alatt kicsi házikó állott. A házikóban lakott Tapsi úr a feleségével meg a két gyerekével. Rendes, jóravaló erdei nyulak voltak Tapsiék, és bár hosszú volt a fülük meg kurta a farkuk, senkinek az erdőben panasza nem lehetett ellenük.
Egy reggelen, éppen újév reggelén, Tapsiné azt kérdezte az urától:
— No, édes apjukom, mit főzzek ma ebédre?
Az öreg nyúl egyet-kettőt szippantott a pipájából, és azt mondta:
— Jó lesz egy kis takarmányrépa. Ha meg találsz a piacon édes káposztatorzsát, hozhatsz belőle a gyerekeknek.
A gyerekek nagyon szerették a káposztatorzsát, és örömükben mindjárt ugrálni kezdtek az asztal körül. Tapsiné asszony pedig a cseléddel elment a piacra.
Hanem jó félóra múlva már vissza is jött megint, átfázva a nagy hidegtől, tüsszentve, és üres kosárral.
— Hol van a répa? — kérdezte az öreg nyúl.
— Hát a káposztatorzsa? — kérdezték a kicsinyek.
— A káposztatorzsának már elmúlt az ideje, a répáé még meg sem jött. A vásáros kofák a nagy havazás miatt be se jöhettek a falvakból, még csak gyönge fahéjat sem tudtam venni. Egy pár fiatal fának szóltam ugyan visszajövet, de ők azt mondták, hogy ebben a kegyetlen hidegben nekik is kell a héjuk.

Az öreg nyúl megvakarta erre hosszú fültövét, a kicsinyeknek pedig sírásra állott a szájuk. Kevés szecska volt ugyan még a kamrában, de ilyen napon, újév napján, még a mezei egér asztalán is különb ebédet tálalnak föl.
Az öreg nyúl egyet-kettőt szippantott a pipájából, és azt mondta:
— Baj, hát baj, de azért nem kell ám mindjárt sírni!
Aztán odafordult nyúlné asszonyhoz, hogy öltöztesse fel jó melegen a gyerekeket. Az asszony fel is öltöztette őket, meleg kendőt is kötött mindegyiküknek a nyakára, hogy köhögést ne kapjanak a reggeli ködben.
— Gyerekek — mondta az öreg nyúl —, menjetek át a tisztásra az erdész bácsihoz. Köszöntsetek rá illedelmesen, mondjátok, hogy boldog újévet és jó egészséget kívántok neki, és hogy jó szívvel venném, ha valami kis finom főzelékfélével segítene rajtunk.
A gyerekek mindjárt szaladni akartak, de az apjuk utánuk szólt:
— Azt mondom, ne bácsikázzátok az erdész urat, hanem szólítsátok tekintetes úrnak.
Az anyjuk pedig azt mondta:
— Meg ne álljatok a jégen csúszkálni! Ha meg azokkal a bolondos vizslakölykökkel találkoztok, kerüljétek el őket okosan, hogy fogócskát ne játsszanak veletek megint.
A gyerekek kézen fogva mentek az erdőn át, az erdészlak felé. Meglehetősen jól viselték magukat, csak néha böktek meg alattomban egy-egy havas bokrot, hogy egy kis havazást csináljanak.

Az erdész urat a kert alatt találták a három kisfiával. A kisnyulak elmondták a mondókájukat, az erdész meg tüstént beküldte a fiait az erdésznéhez, hogy adjon valamit a nyulaknak, adott is négy-négy nagy répát.
Kisnyulak a répákkal hazafelé mentek. Mikor az ismerős erdőbe értek, jókedvük kerekedett, és futkosni kezdtek.
Azzal ijesztettek egymásra, hogy „Jön a róka!”, aztán nagy versengéssel iramodtak házuk felé.
Aznap nyúléknál igen jó ebéd volt. Első fogásuk répaleves, aztán pirított répa répamártással, a harmadik fogás répafőzelék, végül kirántott répa.
A télnek vége lett, és a nyulak egyszerre csak azon vették észre magukat, hogy a hó elkotródott a házuk tájékáról, és hogy régi ismerőseik, a vándormadarak megint ott csicseregtek a fák között, csodálatos dolgokat mesélve idegen országokról, hol a télen jártak.
A nyulaknak most már nem kellett többé az erdészhez fordulniok, ha megéheztek, mert az erdő tele volt bársonyos fűvel és illatos herével. Hanem azért nem feledkeztek meg erdészékről. Az öreg nyúl azt mondta:
— Ilyen nagy úrral jó fenntartani a barátságot, és nem lehet tudni, mi lesz a jövő télen.
Éppen húsvét éjjelén volt, mikor a legnagyobb csendben furcsa egy társaság sompolygott az erdészék kertjébe.
Tapsiék voltak, meg a rokonságuk. Aztán tapsi úr jött, ez meg akkora húsvéti tojást hentergetett maga előtt, amelynél nagyobbat és szebbet sohse láttam. Kék bársonyból volt ez a húsvéti tojás arany abronccsal. Aztán jöttek a többiek, ők meg kosárban, pici szekérben hozták a sok húsvéti tojást. Mikor a kertbe értek, serényen munkához láttak. A kicsinyek ügyes fészkeket raktak a fűben, a bokrok alatt, az öregek meg óvatosan elosztogatták a tojásokat a fészkekben. Mikor elvégezték a munkájukat, usgye!... visszairamodtak az erdőbe.
Másnap az erdész már korán reggel lent járt a kertben. Később leszólította a gyerekeket is:
— Gyerekek — mondta —, nekem úgy rémlik, mintha nyomokat látnék a kertben. Ha itt jártak, akkor itt is hagytak valamit. Jó lesz egy kicsit körülnézni a bokrok alatt.
A gyerekek szétfutottak a kertben, aztán itt is, ott is hallatszott az örömkiáltásuk, amint egy-egy húsvéti tojással megrakott fészekre bukkantak. Az a kékbársonyos, aranyabroncsos tojás, melyet Tapsi úr maga görgetett be a kertbe, tele volt cukorral.
Én is megkóstoltam, mert éppen akkoriban vendégségben voltam az erdészéknél, és egész komolyan mondom, hogy alig ettem még ennél édesebb cukrot.

Karácson Zorka rajza

Mester Györgyi

A varázstojás

Panni és Bence nagyon készültek a húsvétra. Az előző években — Bence pici baba voltára tekintettel — az ünnepet fővárosi lakásukban töltötték. Most azonban falura készültek, hogy az apai nagyszülőkkel együtt húsvétozzanak.

Panni, megérkezésük után azonnal rákérdezett Mamától.

— Az idén is keresgélhetünk majd hímes tojást a bokrok alatt?

— Hogyne. Ne félj, időben gondoskodtam róla, hogy legyen elég begyűjtenivaló. Már mind megfőztem, és napokkal ezelőtt meg is festettem őket. Most még több színben, mint amikor utoljára itt jártál.

— Én is szeretnék tojást festeni — mondta erre Panni. — Az iskolában megdicsért a tanító néni, hogy milyen szép mintákat festettem a tojásra. Két ötöst is adott érte.

— Hát, kis unokám, én már nem érek rá a tojással bíbelődni, itt van nekem az ünnepi sütés-főzés minden gondja. Jövőre is lesz húsvét, majd akkor együtt készülünk fel rá.

Pannit azonban a szép jövő ígérete nem nyugtatta meg. Ez a kisöccse, Bence számára az első játékos tojásgyűjtő alkalom — gondolta —, ezt muszáj emlékezetessé tennie.

Azután, egy hirtelen ötlettől vezérelve, kiment az istállóba. Már korábban is látta, hogy Kati, a kotlós, ott ücsörög egy fonott kosárban, egy halom tojás fölött, és a kiköltésükön szorgoskodik.

Talán észre se veszi, ha kicsenek alóla egy tojást — ötlött fel Panni agyában. Panni szelíd, de félreérthetetlen hessegető mozdulatára Kati meglepetten röppent le a tojásokról. Panni gyorsan elvett egy tojást, azt, melyet az egyformák között mégis a legszebbnek látott, majd sebesen kiiszkolt az istállóból. Az ajtóból visszatekintve, megnyugodva látta, hogy a kotlós — mintha mi sem történt volna — már ismét ott ült a kosárban.

Panni jó előre készült a tojásfestésre, ezért otthonról magával hozta a filctollkészletét. Semmi sem állhatta útját, hogy elkészítse a húsvét legdíszesebb tojását, melyet persze Bencével akart megkerestetni.

Kicsit ugyan elgondolkodtatta, nem lesz-e abból baj, hogy nyers tojásra rajzol, nem törik-e össze, de aztán már csak táncolt a kezében a filctoll, és egyre kacskaringósabb, színesebb minták tűntek elő a tojáson. A végeredmény még az ő szívét is megdobogtatta. Nagyon szép lett! Már szinte sajnálta odaadni másnak, de hát a testvérkéjét akarta meglepni vele. Őt pedig nagyon szerette, így már előre örült annak, milyen nagy lesz az öcsikéje meglepetése a varázslatos szépségű tojás láttán.

A még mindig langyos tojást, hogy az ünnepig illetéktelen szemek elől rejtve tartsa, betette egy ócska kötött sapkába. De főként azért, hogy meg ne sérüljön, el ne törjön.

Eljött a nagy nap, húsvét napja. Papa megsúgta Panninak, hogy a tojásokat már kiporciózta a bokrok alá, és ha véget ért az ebéd, indulhat a móka, a tojáskeresés.

Panni egy pillanatra eltűnt az ebédlőasztal mellől, de csak azért, hogy a maga csinálta hímes tojást elrejtse egy málnabokor alá, a kert legtávolabbi zugába.

Ebéd után azt mondta a kisöccsének:

— Bence, neked egy varázstojást kell megkeresned. Csak légy kitartó, menj el egészen a kert végéig, ahol a málnabokrok zöldellnek.

A napocska kitartóan, melegen sütött, de bizony Panni is jócskán kimelegedett, amíg az összes tojást sikerült megtalálnia.

Bence azonban csak nem került elő a málnabokor takarásából. Kiabálni kezdtek neki, bár félni nem kellett, a kertet kerítés zárta körbe, a kisfiú még csak véletlenül se kóborolhatott el úgy, hogy ne találjanak rá.

A hívó szóra egyszer csak feltűnt Bence. A rajta lévő kisinget derekához fogva, óvatosan közeledett a rá váró felnőttek felé.

— Na, mit találtál, kis Bencém? — kérdezte Papa.

— Megtaláltam a varázstojást, és ez volt benne — felelte Bence, egyidejűleg feltárta inge tartalmát, melyben a díszes, hímes tojás héjának apró darabkái között, ott fészkelődött egy frissen kikelt, sárgapihés kiscsibe.

Hát igen. Hála Panni gondosságának, óvatosságának, az öreg kötött sapka, na meg a jó meleg tavaszi napocska melegének. Épp elérkezett az ideje, hát kibújt a varázstojásból a kiscsibe.

Hozzá kell tenni, hogy aznap a többi tojásból is kikeltek kispipi testvérkéi, odabenn az istállóban, Kati kotlós jóvoltából. Ez a húsvét pedig, és persze a varázstojás, örökre megmaradt a családtagok emlékezetében.