* Gratulálok a díjhoz! Hogyan fogadtad a hírét? 

— Meglepetésszerűen ért az egész, mert nem is tudtam, hogy jelölt vagyok. A díjátadó előtt egy héttel kaptam az e-mailt. Telefonon is kerestek, de nem hallottam, később láttam meg, hogy ismeretlen szám hívott, gondoltam, majd visszahív, ha fontos. Aznap éppen a hangszerüzleteket jártam, húrt vásároltam, és összecsukható zongoraszéket a cimbalomhoz, majd hazautaztam Óbecsére. Már otthon jutott eszembe, hogy megnézem már az e-mailjeimet. Hát akkor olvastam el. Először el sem hittem. Többször el kellett olvasnom, hogy tudatosuljon bennem. Otthon voltak a szüleim, a nappaliban üldögéltek, kimentem hozzájuk, és felolvastam nekik a levelet. Azt hitték, viccelek, aztán ők is nagyon örültek.

Fotó: Cseszák Zsombor albumából

* Milyen volt a díjátadó?

— Szép, meghitt és felemelő. A családom kísért el. A többi díjazottat is ismertem egy-két kivétellel. Nagyon örültünk egymásnak, szóval valóban jó volt a hangulat. Egy adrenalinfröccs volt ez az elismerés. Én továbbra is azt fogom csinálni, amit eddig, legfeljebb nagyobb lelkesedéssel, de abban eddig sem volt hiány. Jó érzés, hogy felfigyelnek az ember munkájára.

* Van már terved, hogy mire fordítod a nyereményt? Új hangszer, lemezfelvétel?

— Még nem találtam ki. De éppen azon gondolkoztam nemrég Pestre jövet, milyen jó lenne venni magamnak egy mesterhegedűt. Ez még csak ötlet, lehet, várok vele. A Fonó Budai Zeneház jóvoltából 2017-ben a prímásversenyen nyertem stúdióidőt, melyet most tavasszal használtam fel. Felvettem egy lemeznyi anyagot, úgyhogy készülőben az első szólólemezem, mely a magyarországi zenész barátaimmal valósul meg. Most az utómunkálat és a grafikai kivitelezés kezdődik, jó lenne legkésőbb jövőre megjelentetni a lemezt, például ehhez nagyon jókor jött a nyeremény.

Fotók: Szerda Zsófi

* Régóta ismerjük egymást, és tudom, hogy a családod több tagja is foglalkozik népzenével, néptánccal. De mégis, hogy kezdődött ez nálad?

— Először is beírattak zeneiskolába, klasszikus hegedűre. Megmondom őszintén, annyira nem szerettem, hogy folyamatosan ki akartam iratkozni, aztán harmadikos lehettem, amikor a testvérem, Balázs felkészített a Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedőre. Ez volt az első élményem a hangszeres népzenével. Aztán ahogy múltak az évek, és nekem is kezdett benőni a fejem lágya, rájöttem, ez mennyire jó, s mennyire szeretem. Már gyerekkoromtól jártam néptáncra is, az kihagyhatatlan volt a családban. A kiscsoportban kezdtem, ahol gyerekjátékokat tanultunk. Nem értettem, miért nem táncolunk. Bujkáltam, és lépten-nyomon hazaszöktem a foglalkozásokról. Amikor kiderült, hogy ezért nem akarok járni, áttettek a nagyobbakhoz, akik már táncoltak. Utána évekig tagja voltam az óbecsei Szelence néptánccsoportnak.

* Hogyhogy nem táncos lett belőled? Hiszen nagyon jól táncoltál. A hangszer és a zene jobban vonzott?

 
— Jól táncoltam, de nem annyira jól, hogy szólótáncossá váljak, vagy beiratkozzak a táncművészeti főiskolára. De a mai napig imádok táncolni. Ha egy jó bulin van, aki muzsikáljon, beállok egyet-kettőt fordulni. Nem tudom. A zene mindig jobban vonzott. S aztán megalakult a Fokos, hiány is volt zenészekben, egyre több zenekaros elfoglaltságom lett, úgyhogy kénytelen voltam otthagyni a Szelence táncegyüttest. Választanom kellett, mert így éreztem korrektnek. Nem tudtam volna minden táncpróbán ott lenni. Már az általános iskola végén azon gondolkodtam, hogy zenei szakon folytassam a tanulmányaimat, de végül maradt a gimi, s utána iratkoztam be a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene tanszékére.

* Ekkor már cimbalmoztál?

— Igen. Hat-hét éve tanulok cimbalmozni. De már kamaszkoromban szemeztem vele, tetszett, olyan vagány hangszernek tűnt, varázslatosnak, mely ütős is, tehát fontos a ritmus, de a harmónia és a dallam is ott van. Misztikus hangszer volt a szememben a cimbalom. Magamtól kezdtem el tanulgatni, kölcsönkért hangszeren. Néhány éve vettem meg a sajátomat, mint utóbb kiderült, egy nagyon jó darabot, egy felújított Bohák Lajos-cimbalmot. Azóta már többen szerették volna tőlem megvenni. (Nevet.) Ritkaságszámba megy. Máshogy kell gondolkodni, ha cimbalmon játszol. Mindkét kezed használod, de máshogyan. A hangolása is furcsa első ízben, de meg lehet szokni. Ez egy olyan hangszer, amelyet tökéletesen megtanulni egy fél élet munkája. A másik pedig a hegedű.

* De cimbalmosból sokkal kevesebb van, mint prímásból.

— Ez így van. Kárpát-medence-szinten kevesen vannak. És már a cigány zenészek között is egyre kevesebben. És még kevesebb az igazán jó. Nálunk az egyetemen még két fiú jár cimbalom szakra. Balogh Kálmán és Szabó Dániel tanít bennünket. Egyébként igyekszünk Óbecsén elterjeszteni ezt a hangszert. Tavaly el is kezdett tanulni néhány néptáncos. Fiúk is, és lányok is. Vettünk hangszereket, a Forrás MNKOK pályázatának köszönhetően. Két cimbalmunk van, egy új és egy kisebb, használt hangszer a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben, ahol az órákat tartjuk. Októberben indul újra ez az oktatás, melyet tavaly kezdtünk. Személyes kötődése is van a hangszernek Óbecséhez. Allaga Géza, a cimbalomoktatás atyja ugyanis óbecsei származású. Novemberben tervezünk is az emlékére egy cimbalmosestet, Balogh Kálmánt és Farkas Rózsa cimbalomművészeket hívtuk vendégnek. És nem kizárólag népzenei jellegű műsort hallhat majd a közönség. Terveink szerint ez egy koncertsorozat első állomása lenne, s a Ricsaj Fesztivál keretében valósítjuk meg. 

* Hallgatsz a népzenén kívül más zenei műfajokat is?

— Hallgatok, de rátapintottál a lényegre, mert nagyon ritkán. Főleg népzenét hallgatok, egyrészt azért, mert szerintem nagyon sokat kell foglalkozni vele, hogy az embernek belemásszon a fülébe ez a hangulat, hogy azokat az ízeket később ő is vissza tudja adni. Ahogy a magyar nyelvben is vannak tájszólások, ha valaki ezzel foglalkozik, meg kell tanulnia őket, hallgatva és használva. És ha énekes, akkor egy-egy tájszólással kellene énekelnie. Ugyanilyen a hangszeres játék is. Ebbe viszed bele saját személyiségedet, saját világodat. De ahhoz, hogy valóban behatóan megtanuljuk ezeket a zenei nyelveket, az anyanyelvet, ezeket a tájszólásokat is tudnunk kell. Akkor tudunk szabadabban mozogni, és akkor talán megengedett az is, hogy egy kicsit belevigyük magunkat. De előbb hangról hangra meg kell tanulni úgy, ahogyan azt a régiek muzsikálták, énekelték.

* Most Pest és Óbecse között ingázol. Az egyetem után merre látod magad? Mivel szeretnél foglalkozni?

— Régi vágyam, hogy valamilyen formában intézményesítsem Vajdaságban a népzeneoktatást. Hogy aki ezzel foglalkozik, annak legyen róla papírja, végzettsége, egy olyan alapja, amellyel ha tovább szeretne tanulni középiskolában vagy egyetemen, akkor bátran belevághasson. A Tokos zenekarnak például ott van Kolozsváron a Kallós Zoltán Népzenei Iskolája, tanodája, legalább valami ehhez hasonlót nálunk is jó lenne létrehozni.