home 2024. július 19., Emília napja
Online előfizetés
A házasság hetének margójára
Pap Ágota pszichológus
2023.03.01.
LXXVIII. évf. 9. szám
A házasság hetének margójára

Az elköteleződés egyik nagy hátráltatója a fejünkben élő mítosz a másik emberről és a vele való kapcsolódásról. A nagy őről szóló gondolataink általában a hozzánk igazán illő emberről szólnak. S amikor úgy tűnik, találtunk magunknak egy ilyet, lassan kiderül, mégsem biztos, hogy ő az. Ezek után több forgatókönyv is felmerülhet, de lecsupaszítva kettő: maradunk, és vállaljuk az erőfeszítést, vagy dobbantunk, és várjuk azt, aki talán valóban a nagy ő — vagy legalább közepesen az.

Keresgetünk, keresgetünk, mígnem valamikor úgy döntünk, hogy stop, itt most, ebben a kapcsolatban letelepszünk, mert van valami boldogságszerű élmény, vagy biztonság, vagy valami, amire akkor éppen nekünk nagyon nagy szükségünk van. Házasság. Na, bumm! Ez bizony csak a kezdet, hiszen ezután még inkább kell dolgozni a másikkal való kapcsolatunkon. Az elköteleződés döntés a másik és a kapcsolat mellett, ami sokszor döntés bizonyos dolgok ellenében. Általában amellett köteleződünk el, akivel hosszabb távon el tudjuk képzelni az életünket. Fontos része a közös jövőtervezés és -építés, valamint a hűségesség. A kapcsolatban felmerülő kétségek miatt az elköteleződés egy időről időre újból meghozott döntés, ezért inkább folyamat.

Az elköteleződés halogatására már korábban is utaltam, amikor a mindig tökéletesebb nagy őt keresgetjük. Itt lép be a „majd, amikor/ha…” feltétel — azaz veszett fejsze nyele — plusz a félelem vezérelte elkerülés. „Dönteni valami mellett lemondás valami másról” (Yalom). A lemondani képtelen egyének tanácstalanul állnak egy útkereszteződésben, és várják, hogy valami rajtuk kívül álló dolog vagy személy eldöntse, merre menjenek tovább. Persze az is egy döntés, ha nem mennek tovább, no meg halogatás is. Félelem születhet bennünk az intimitástól, az önfeladástól, a kompromisszumoktól, az elköteleződéssel járó esetleges lemondásoktól, a kudarctól, a veszteségtől, az azzal járó fájdalomtól, a felelősségvállalástól, attól, hogy nevetségessé válunk, vagy rosszul mérünk fel egy helyzetet, embert stb. Tagadhatatlanul nagy szerepük van a családi mintáknak és a korai kötődési mintáinknak, sőt a házasság intézményével kapcsolatos bizalomvesztésnek is. A tökéletességre törekvés akadálya lehet az intim kapcsolatokban való elköteleződésnek, ahogy a kötöttségektől, elvárásoktól való felerősödött félelem is.

„Egy jó dinamika és párkapcsolati ritmusérzék megtaníthat bennünket együtt táncolni, közben újabb lépésekkel cifrázva a táncot, mely minden, csak nem a szabadság elvesztése.”

A személyiségfejlődéssel párhuzamosan fut a kapcsolati vagy családi fejlődés, melyek kölcsönösen hatnak egymásra. A párkapcsolati életciklusok során először az egybeolvadás vagy szimbiózis jelenik meg, mely tele van érzelmi élményekkel, amikor annyira ráhangolódunk a másikra, hogy kitaláljuk egymás gondolatait is. Ezt a differenciáció követi, ahol ismét fontossá válik a saját érdek, emiatt már gyakrabban megjelennek a viták és konfliktusok. Majd mindezt hosszú éveken át jól begyakoroljuk, a kapcsolat háttér lesz mindenhez, s amikor már a gyermekek is elhagyják a fészket, az újraközeledés szakasza következik.

Az elköteleződés gyümölcse lehet a biztonság és a stabilitás, annak a tudata, hogy a másik ott van nekünk, amibe beépülnek a családi szokások, ünnepek, rituálék, közös élmények, a saját élmények megosztásának megtapasztalása, a gyermekvállalás lehetősége, a változásokban való közös élmény, a testünk változásának és a korosodásnak a könnyebb elfogadása. Ezek elmaradásával sajnos kiüresedik egy kapcsolat. Aki elköteleződik valami iránt, annak nem kell minden pillanatban megkérdőjeleznie az álláspontját, a céljait, a viszonyulását a világhoz, a jelenségekhez, a tapasztalásokhoz, más emberekhez. Hiszen ha egy rendszeren belül vagyok, és abban elköteleződöm, akkor képes vagyok ahhoz képest mindennek megtalálni a helyét.

A kapcsolati nehézségekben nincsenek egyszemélyes helyzetek, az egyik fél működése a másikban is reakciót indít el. Természetesen észrevesszük a különbségeket, a kérdés az, hogy tudjuk-e becsülni azokat az értékeket, amelyeket a másik hozott be a kapcsolatunkba, amelyek esetleg hiányoznak belőlünk. Ha elismerjük ezt a hozzájárulást, akkor egyszerre élhetjük meg magunkat és a másikat is jónak. Vagyis nincs alap, csak egymás elfogadása, megbecsülése.

Gyakran nagy fejtörést okoz megfogalmaznunk, hogyan is szeretjük mi a másikat, illetve hogyan szeret a másik bennünket. Ha ezek nem azonos szeretetnyelvek, ám ezt idejében felismerjük, akkor könnyebben tudjuk a másiknak azt nyújtani, amire szüksége van, és mi magunk is oldottabban fejezhetjük ki saját igényeinket.

A klasszikus értelemben vett elköteleződés (azaz a házasság) összeomlása esetén ha a válás mellett döntenek a felek, azt csakis tiszta szívvel tehetik, vagyis ha előtte feldolgozták a sérelmeiket, és mindenki szembenéz a saját hibáival is. A házasságot azonban mindig csak az előzőleg létrehozott kapcsolati (és nem anyagi) értékekre alapozva tudják a felek megmenteni, felújítani, illetve a továbbiakban az összetartozásukat tudatosan ápolni.

„Az elköteleződés döntés a másik és a kapcsolat mellett, ami sokszor döntés bizonyos dolgok ellenében. Általában amellett köteleződünk el, akivel hosszabb távon el tudjuk képzelni az életünket. Fontos része a közös jövőtervezés és -építés, valamint a hűségesség. A kapcsolatban felmerülő kétségek miatt az elköteleződés egy időről időre újból meghozott döntés, ezért inkább folyamat.”

Az elköteleződésnél nem biztos, hogy célravezető nagyon elsietni mindent, megspórolni az udvarlásra szánt időt, túl gyorsan megkóstolni egymást — és higgyék el, nem morális elvárásokra gondolok, hanem klasszikusan a sietség elkerülésére. Ezt gyakran az a tudat erősíti, hogy ha nem működik, sebaj, el lehet válni. És való igaz: egy bántalmazó kapcsolatban például nem lenne jó benne maradni, de egy erős elköteleződés talán mégsem olyan, mint egy nyaralás megszervezése, hogy legfeljebb nem megyünk oda többé.

A jóban, rosszban való kitartás bizony sok kapcsolatot kikezd. Gyakran azt látni, hogy amíg egyes párok nem funkcionálisak a nehézségek idején, mások a boldogság és a harmónia közös megélésében gyengülnek el. Egy jó dinamika és párkapcsolati ritmusérzék megtaníthat bennünket együtt táncolni, közben újabb lépésekkel cifrázva a táncot, mely minden, csak nem a szabadság elvesztése.                                      

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..