home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A határok bennünk vannak
Szilágyi Edit
2013.07.17.
LXVIII. évf. 29. szám
A határok bennünk vannak

Betekintés az önmagunkkal való különleges viszonyrendszerbe címmel dr. Pálmai Tamás szakorvos, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének erdélyi származású, ma Magyarországon élő régiófelelőse és elnökségi tagja nagy sikerű előadást tartott a Keresztény Értelmiségi Kör Barátkozási napján a Horgos melletti Domus Pacis ferences házban. Előadását nagy érdeklődéssel kísérték figyelemmel a megjelentek. Hogy valójában ki is dr. Pálmai Tamás, azt az alábbiakból megtudhatjuk.

Sepsiszentgyörgyön született, ott járt iskolába és ott fedezte fel anyanyelve gazdagságát és szépségét. Ez talán arra engedne következtetni, hogy tanulmányait majd az irodalommal fűzi egybe. De nem ez történt. Édesapja nyomdokait követve — aki orvosként 11 falu betegeit járta körbe (telente szánkón), fogorvosi teendőket is ellátott, sőt szülőotthont is teremtett — megszerette a számára szabadságot jelentő életformát, az állandó szoros kapcsolatot az emberekkel, és orvosi diplomát szerzett. Most a magyarországi Békésen él — általános és háziorvosként dolgozik. Római katolikusként az egyházközség alelnöke. Alpolgármesteri tisztségénél fogva sokat tesz a közösségért, és hogy az írás-olvasás öröme se maradjon ki, cikkei több lapban, honlapon is  megjelennek.
Életvitelében szereti a rendet, és betartja a fontossági sorrendet, melyben az előkelő első helyen a család áll. Fontosnak tartja a házasság intézményét, mely a történelmi egyházainkkal együtt bajban van. Bízik Ferenc pápánkban, és abban, hogy a szentatya talpra állítja az egyházat, és hozzájárul a családok megerősödéséhez is. A nő-férfi szerepéről azt vallja, hogy egyedül semmi sem megy, a siker feltétele a kölcsönösség: az érvényesüléshez elengedhetetlen a féltő, szerető feleség, a nőknek pedig segítő, odaadó férjre van szükségük.
A fiatalokról szólva elmondta: a mai világ nagyon zaklatott, a kommunizmus vagy az elszabadult liberálkapitalizmus által megszédített szülőkkel van inkább baj. Néhány nemzedéket tönkretett a mostani forrongó világ, ezért az a sok problémásnak titulált gyerek. Azt is hangsúlyozza, hogy nélkülözhetetlen a tanulás, a folyamatos képzés. Tanulni azonban nemcsak könyvekből, hanem embertársainktól is lehet. A nyelvtanulást például létfontosságúnak tartja.
Tevékenységei számát felsorolni is nehéz, hobbira mégis talál időt: az intenzív közéletiségre, az olvasásra és írásra.
— Hiszek a civil szféra összefogásában és nemzetmegtartó erejében, a magyarság határok nélküli jövőjében, a közéletünk megtisztulásában, értékeink megmentésének elkerülhetetlenségében és elodázhatatlanságában, és abban, hogy mindez mindannyiunk kötelessége. Hiszek Istenben, és tudom, hogy ő szeret minket, legtöbbször sokkal jobban, mint ahogyan mi szeretjük őt.
Más talán az orvosi és a közéleti teendőket nem tudná egyensúlyban tartani, dr. Pálmai Tamásnak azonban sikerül idejét és tetterejét egybehangolnia és a két hivatal közt megosztania. Ez utóbbihoz magyarázatot is fűz:
— Akinek nem tetszik, ami a pályán történik, az ne a partvonalról kiabáljon be, hanem rúgjon labdába legjobb tudása szerint.
Számára a hit MINDEN: az alap, a felépítmény, a tető, a menedék, az öröm és a mosoly, a szeretet elapadhatatlan forrása.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) a tagja és vezető személyiségeinek egyike. A legnagyobb magyarországi civilszervezetben találta meg önmagát, élete értelmét, sőt barátokat, hasonló gondolkodású társakat is, munkájához pedig támaszt.
Feladatköre a népjólét és az egészségügy, munkája végzésében a tapasztalata és a hivatástudata segíti, sok esetben pedig éppen a hite mutatja meg neki a helyes utat.
Meggyőződése, hogy a szegénység és a gazdasági válság leküzdése érdekében önellátásra, önmagukról való gondoskodásra kell nevelni az embereket — ez Magyarország és a magyar nemzet egyetlen helyes útja.
Egészségügyi kérdések naponta szerepelnek magyarországi és hazai hírekben egyaránt. Köztük nincs sok jó, legtöbbje a korrupcióról szól. A hálapénzről. Mindaddig, amíg kellőképpen meg nem fizetik az orvosokat, ez a jelenség fennmarad. Ahhoz pedig, hogy az orvosok ne menjenek külföldre, a társadalom egészségtudatos átnevelésére van szükség. Mosolyogva mondja, hogy szereti az idős betegeket, akikhez házhoz jár gyógyítani, és ahogy ő fogalmaz, gyógyulni. (Fogd meg a néni öreg eres, kérges kezét, nézz a szemébe, és mondd el, mit akarsz tőle a gyógyulása érdekében. Megteszi.)
Céljaink megvalósítása érdekében az életben a szeretetet kell, hogy keressük és sugározzuk, és ezt könnyebben megtehetjük, ha van társunk és van családunk. Minden más: hatalom, pénz, egyéb, másodlagos, lényegtelen.
Az önazonosság-tudat kialakítását szintén elengedhetetlennek tartja. Nélküle nincs belső egység, légüres térré válik az élet.
A határon átívelő kapcsolatokról szólva ez a véleménye: — Nem kellenek határok, mert azok bennünk vannak. Az anyaországban nem feltétlenül ismernek bennünket, alig észlelhető kapcsolat a határon kívül rekedt magyarlakta régiók között, pedig nagy szükség volna rá, hisz összefogva nemcsak magunkat, hanem egymást és az anyaországban élőket is erősíthetjük.
Személyes vizekre evezve elárulja, hogy őt mások szeretete, mosolya, a jól végzett munka öröme, a betegek gyógyulása, a család teszi boldoggá.
Egész lénye derűt sugároz, bár bevallja, ő is meg tud bántódni és el tud keseredni, például az igaztalan vádaktól. Amikor azonban rádöbben, hogy elkeseredett, a hite segíti ki a szomorúságból — mondja mosolyogva —, hiszen Isten mindig szeret, mindig segít.
— Akkor meg minek keseregjek? Mit oldok meg vele? Ez a felismerés mindig megnyugtat, és kicsit meg is szégyenít a kishitűségem miatt.
A lap olvasóinak azt üzeni, hogy ismeretlenül is szereti őket. Ez nem határon átívelő szeretet, mert — hangsúlyozza még egyszer dr. Pálmai Tamás — határok csak mibennünk vannak. Ha vannak egyáltalán.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..