home 2024. június 23., Zoltán napja
Online előfizetés
A disznótor közösségi esemény és élmény
Szilágyi Edit
2022.02.07.
LXXVII. évf. 5. szám
A disznótor közösségi esemény és élmény

Vajdasági Disznótoros Fesztivál és Pálinkamustra — ez állt a plakáton, mellyel a szervezők, a Gasztro csapat Lock Up Ifjúsági Szervezetének tagjai egy nem mindennapi eseményről tájékoztatták az érdeklődőket, és várták az óbecsei, illetve a környékbeli lakosokat január 29-én, már reggel 7 órára a Than Emlékház udvarába. A bejelentett rendezvény hagyományos disznótoron, ezen belül kolbásztöltő versenyen és pálinkamustrán való részvételt, pálinkaízlelésre való lehetőséget, valamint egyéb gasztroélményeket és jó zenét sejtetett.

* A szervezők eddig már négy nagy sikerű gasztrofesztet rendeztek, ezért a mostani megmozdulásukon az eddigieknél is nagyobb érdeklődésre lehetett számítani. Honnan jött az ötlet, és miért most valósították meg?

— Tudjuk, hogy a valamikori tanyavilágban és a földműveléssel foglalkozó háztartásokban a háznál nevelt sertés hagyományos levágása, a hús feldolgozása, a hurkából, kolbászból és egyéb finomságokból rendezett vacsorák sorozata általában télen, az egyéb kinti munkáktól mentes napokban, a család, rokonok, szomszédok, barátok részvételével, december derekán kezdődött és eltartott egészen februárig. Manapság viszont ugyanez, főleg a városi ember számára, inkább turisztikai és hagyományőrző élmény. Legyen ez falusi népszokás vagy az idegenforgalom része, mindenképp sok embert megmozgató közösségi esemény és élmény, mely az utóbbi időben a járvány miatt hatványozottan hiányzik a vajdaságiak mindennapjaiból is. Ezért döntöttünk úgy, hogy életre hívjuk az első Vajdasági Disznótoros Fesztivál és Pálinkamustrát — mondta Jovanović Dániel.

A rendezvénnyel az ötletgazdák magyarországi példákat is alapul véve igyekeztek felkutatni a régi, talán már elfeledett, disznótorokkal kapcsolatos recepteket, ételeket, szokásokat. A szakácsmesterség művészet, az ételkészítés művészete, mely során odafigyelnek az ízek harmóniájára, egy táj vagy település hagyományvilágára, étkezési módjára. Hogy ki készítette a legízletesebb kolbászt, azt a verseny eredménye mutatta meg. A megmérettetésen négy csoport vett részt, a zsűrizést a temesvári Borbély Zsolt Attila étteremkritikus, a magyarországi Hernyák László, a gasztronómiát jól ismerő neves borász és pezsgő-, valamint pálinkakészítő, a szerbiai szakácsszövetségből pedig Jovan Nikolić vállalta.

* Hogyan kötődik a kolbásztöltéshez és az ízek világához a pálinka?

— A disznótor és a pálinka egymástól el nem különíthető, ezért hozták el készítőik a környék legjobb pálinkáit. A bemutatott párlatokat szilvából, barackból, birsből, körtéből vagy almából főzték — részletezte Jovanović Dániel.

A rendezvény helyszínén, a Than Emlékházban, vendégváró pálinkával fogadták az érkezőket. Ám nem sok idő jutott a versenyzőknek arra, hogy élvezzék a párlatot, mert a kolbásztöltő verseny előkészületei sürgették őket. Amikor a hús már az asztalokon volt, elkezdődhetett a disznótoros reggeli, melyet forralt bor kísért. Amíg lázasan töltötték a kolbászt, addig a nemzetközi szakzsűri a Beusz Városi Zenekar aláfestése közben minősíthette a versenyre hozott pálinkákat. Az összesen 53 minta osztályozása során 5-öt találtak kiválónak, ezek közül az abszolút arany díjas Jovanović Péter pálinkája lett. A kolbásztöltő verseny győztesének Vaszlai Attilát választották, a második helyet a Farma Horvat, a harmadikat pedig Szilágyi Zsolt szerezte meg.

A disznótoros ebédet magyar szokás szerint délre tervezték, de egy kicsit későbbre csúszott. A rendezvény zárómomentumaként a vállalkozó kolbásztöltőknek és pálinkakészítőknek, valamint a vendégeknek a frissen sült és természetesen kihagyhatatlan tepertővel is meg kellett birkózniuk — és akkor még a felkínált édességekről nem is szóltunk.

A Than-ház udvarát bejárta a kellemes, január végi napsütés, a jelenlévők letelepedhettek a padokra, és ott fogyaszthatták el azt, amit megkívántak.

A megmérettetés résztvevői elmondták, rutinból, szórakozásból, vagy egyszerűen az egymástól való tanulás lehetőségére számítva érkeztek a versenyre. A vendégek viszont kategorikusan állították, hogy erre már valóban nagy szükség volt ebben az aggodalommal teli, járványtól terhes világban. Hozzátették, jó lenne már a következő hónapban megismételni, de legalább a következő télen, hiszen remekül érezték magukat. Az is elhangzott, hogy nem szívesen volnának a bírálóbizottság tagjai, mert minden igen finomra sikeredett.

A szervezők teljes sikert tudhatnak maguk mögött. A látogatottsággal elégedettek lehettek, az érdeklődők hullámokban érkeztek, egy csoport jött, a másik távozott. Volt, aki a reggeli után elment, majd később visszatért a ráadásért, vagy hazavitte a finomságokat. Sokan a helyszínen próbálták ki a kolbászt, hurkát, sült szalonnát, kóstolgatták a pálinkát, de a kürtőskalácsnak, hájas kiflinek és más édességeknek, valamint a kirakodóvásár egyéb termékeinek is akadt gazdája.


A szerző és a Pannon RTV felvételei  

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..