home 2024. május 27., Hella napja
Online előfizetés
A csontkovácsolás gyógyászata
Bíró Tímea
2023.08.21.
LXXVIII. évf. 33. szám
A csontkovácsolás gyógyászata

Sokan félnek a csontkovácstól, rögtön az a roppanó hang jut róla eszükbe, amelyet akkor adhat ki a test, ha a csont vagy az ízület a helyére kerül. A másik tábor hisz a csontkovács tudásában, képességeiben, és gyógyítóként tekint rá. A magyarkanizsai Varjú Józsefet Vajdaságból mindenhonnan felkeresik a jobb életminőség reményében.

— Sokáig nem is tudtam, hogy létezik a világon csontkovácsolás, aztán megismertem Kovács Magyar Andrást, aki akkoriban táltosmesternek hívta magát, és megtanított az ősmagyar táltostudás részleteire is. Ebbe a többi közt a csontkovácsolás is beletartozik. 2000-ben ismertem meg Andrást, és rengeteg tudást kaptam tőle, ráadásul úgy, hogy rajta tanulhattam, sajátíthattam el és gyakorolhattam be a különféle fogásokat. Adományként tekintek arra, hogy tőle tanulhattam, és úgy érzem, hogy ezzel élni kell, így kezdtem el jómagam is csontkovácsolással foglalkozni. Ehhez a hivatáshoz feltétlenül szükséges, hogy az illető ismerje a test anatómiáját, és tudni kell érzéssel dolgozni, ez pedig nem adatik meg mindenkinek. Ilyen szempontból egy kicsit bajban van a csontkovács, ha neki lenne szüksége segítségre, nem tud ugyanis magán dolgozni, a szakember pedig nagyon kevés ­– árulta el Varjú József.


Varjú József

A csontkovács arra törekszik, hogy helyreállítsa a test szimmetriáját, és ezáltal megszüntesse az egyén panaszait.

— Az ízületekben keletkezik egy vákuum, mely nem engedi be a kenőfolyadékot az ízületek közé. Mivel hiányzik a kenőfolyadék, az ízület elkezd kopni, legyen az forgó, csigolya, váll, és így tovább. Az ízületek körül levő izmokat lelazítjuk, az ízületeket pedig kimozdítjuk, hogy megszűnjön a vákuum, és a kenőanyag visszakerüljön a helyére, hogy regenerálódni és működni tudjon a terület. Bizonyára sokan tudják, hogy az ember úgy veszíti a testmagasságát, hogy kopnak a porckorongok, mert nem jut nekik elegendő kenőanyag. A kopás nincs életkorhoz kötve, ez függ attól is, hogy ki milyen életet él, milyen munkát végez, mennyi terhelésnek van kitéve. A csontkovács három problémával nem dolgozhat: a csontritkulással, a kirepedt gerinckoronggal és a gyulladással. Utóbbi esetében a szervezet más területén is úgy van, hogy addig nem tudunk változást előidézni, amíg a gyulladás aktív, tehát elsősorban a gyulladást kell megszüntetni. Fontos kiemelni, hogy a stressz és a különféle lelki problémák is nagymértékben hozzájárulnak az elváltozások kialakulásához. Egy egyszerű gerincsérv esetében például nagyon fontos, hogy ha valakinek megmutatom, milyen mozgásformát, mozdulatot kerüljön el, vagy egy mozdulatot a jövőben hogyan hajtson végre, akkor azt tartsa be. Minden embernek szüksége van a gerincnyújtásra, hogy lógjon a test, és ez különösen érvényes a gépjárművezetők, az ülőmunkát végzők esetében. Ha tudjuk, hogy mi az a mozdulat vagy mozgás, amellyel ártunk a testünknek, akkor meg tudjuk előzni a bajt. A csontkovács meg tudja oldani a problémát, meg tudja szüntetni a panaszokat, viszont ha az illető ugyanazt az utat folytatja, akkor hamarosan ismét a csontkovácsnál köt ki. A legtöbben a fájdalomtól félnek, de el kell mondani, hogy a kezelés csak nagyon ritkán jár fájdalommal. Kiemelten fontos ebben a munkában az emberismeret és az odafigyelés, hiszen ha látom, hogy az illetőnek hol van a tűrésküszöbe, akkor azt nem lépem át. Olyan ez, mint a masszázs esetében, hogy ahány test, annyi teherbírás, és csak nagyon picivel léphetem át az illető határait. A kezelésnek nem szabad kellemetlennek lennie, és negatív élményként megmaradnia. A kezelések között három napon belül jelentkezhet reakció, és meg is kérem a pácienseket, hogy jelentkezzenek, hogyan érzik magukat.


Kiugrott csigolya kezelés előtt és után

A leggyakrabban a nyaki és a lumbális rész problémáival keresik fel Józsefet. Az ülőmunkát végzők, a fodrászok, kozmetikusok, pedikűrösök, gépjárművezetők vannak ilyen tekintetben különösen veszélyben.

— Az 5-ös és a 6-os nyaki csigolyákból jövő idegszál általában a legproblematikusabb, ennek a fájdalma végigmegy a karokon, és az ujjakban végződik. Emiatt kézzsibbadás jelentkezik, és sokan arra gondolnak, hogy a kézben történt valami elváltozás, holott a nyaki csigolyáknál. Az ülőmunkát végzőknek szoktam hangsúlyozni, hogy ha munkahelyet nem is tudnak vagy akarnak váltani, de az életminőségükön sokat tudnak javítani azáltal, ha munka közben több pihenőt tartanak, és rotációs mozgásokat végeznek, illetve egy kicsit lógni hagyják a gerincet. Legyen a kéznél egy seprűnyél, a kamionsofőröknek azt szoktam tanácsolni, hogy szereljenek a járműbe egy lapátnyelet olyan magasságba, hogy fel tudjanak rá kapaszkodni, és meg tudják nyújtani a gerincoszlopot. A fodrászoknak azt mondom útravalóul, hogy próbálják meg ne csak a jobb kezüket és oldalukat terhelni, hanem váltogassák a kezeiket. A derékproblémák hátterében álló ok általában rossz mozdulat vagy hajolás. Szülés utáni programmal is foglalkozom, hogy a medence összébb ugorjon. Van, aki relax-, vagyis karbantartó kezelésre jön hozzám, melyre egyébként mindenkinek nagy szüksége lenne. Ennek a hatása negyed-fél évig tart. Ha a páciens valamilyen konkrét panasszal fordul hozzám, akkor a kezelések között általában öt nap telik el — tudtuk meg a csontkovácstól.

József hiszi és vallja, hogy a legtöbb betegség lelki eredetű, és ezt fontos szem előtt tartanunk, ha a gyógyulás útjára szeretnénk lépni.

— Az immunrendszer stresszközpontja a vese, mellékvese, vesekéreg. A mellékvese termeli a kortizol hormont, mely a gerinckorong keménységéért felel. Vagyis ha fizikailag folyamatosan fáradtak vagyunk, kifárad a mellékvese, nem termeli a kortizolt, és kidurran a gerinckorong. Szorosan összefügg a lélek és a test kapcsolata, ezért fontos magunkba nézni, megvizsgálni, hogy az életünk mely területén van elakadás. Rengeteg olyan páciensem volt már, aki műtét előtt állt, de a kezelésnek köszönhetően végül nem került kés alá. A legfiatalabb páciensem két és fél éves volt, aki egy esés következtében nem tudta kiegyenesíteni a könyökét. Az a tapasztalatom, hogy általában azok félnek a csontkovácstól, akiknek már volt valamilyen negatív tapasztalatuk az egészségüggyel. Mire hozzám kerülnek az emberek, már sok helyen megfordultak, és nagy pénzösszeget elköltöttek a gyógyulásra. Azt látom, hogy egyre többen nyitottak a gyógyításnak erre a fajtájára. Sok sportolót, maratonfutót támogattam, hogy futás előtt és után jöjjenek el egy kezelésre, a futballisták edzője elküldte hozzám a játékosokat, hogy megmutassam nekik, hogyan tudják edzés előtt saját maguknak megnyitni az ízületet, hogy a kenőanyag a helyére menjen, és hogy mi a teendő edzés után. Nem sajnálom átadni a tudásomat, aki szeretne, az tanulhat tőlem.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..