home 2024. május 06., Ivett napja
Online előfizetés
A Nemzeti Színház
Faragó Árpád
2011.08.17.
LXVI. évf. 33. szám

Augusztus 22-e nem piros betűs ünnep. Mégis számon tartjuk tisztelettel, megbecsüléssel. Színháztörténetünk egyik igen jelentős eseménye. 174 évvel ezelőtt ugyanis, 1837. augusztus 22-én, mint azt Jókai is írja: ''sajátszerű nemzeti ünnepélynek volt tanúja Pest!”. Színházat avattak, a...

Augusztus 22-e nem piros betűs ünnep. Mégis számon tartjuk tisztelettel, megbecsüléssel. Színháztörténetünk egyik igen jelentős eseménye. 174 évvel ezelőtt ugyanis, 1837. augusztus 22-én, mint azt Jókai is írja: ''sajátszerű nemzeti ünnepélynek volt tanúja Pest!”. Színházat avattak, a magyarság legrangosabb intézményét, szellemi otthonát, a Nemzeti Színházat.
A jeles évfordulót olyan időben köszöntjük, amikor a mind gyorsabb ütemű nemzetegyesítés történelmünk egy új, rendhagyó fejezetét írja a szó legigazibb értelmében! Úgy érzem, hogy ebben a folyamatban a Nemzeti Színháznak jelentős szerepe, feladata van. S ez természetes is, ha tudjuk, hogy a Nemzeti Színház a nemzet egyik legfőbb szellemi intézménye, amely a hazai és a világ magyarságának nyelvi, történelmi, lelki, erkölcsi épülését hivatott szolgálni. Továbbá: a magyarság szellemi összefogásának egyik letéteményese. Tehát szellemi otthona kíván lenni minden magyarnak, bárhol él is a világban.
Nem tudom, hogy van-e még olyan valaki, aki ne emlékezne a kilencvenes évek megpróbáltatásaira. Ugye emlékeznek még rá, hogy a szankciók, a hiperinfláció, a térségünkben zajló háború letaglózó döbbenete, a gettóba zártak kilátástalansága szegődött mellénk és fosztott meg bennünket attól, hogy ember módjára éljünk? Ha emlékeznek rá, akkor azt sem felejtették el, hogy azokban a vészterhes években három alkalommal is ellátogatott hozzánk a magyar nemzet egyik legrangosabb intézménye, a Nemzeti Színház. Nemzeti Színházunk, mert így köszöntöttük/köszöntötték mindenhol, ahol csak fellépett itt a Vajdaságban a neves társulat és nemzetünk nagy színészei. S jó volt, hogy itt voltak, hogy velünk, mellettünk voltak, hogy nem voltunk egyedül a ránk szakadt kilátástalanságban.
Először 1990 novemberében érkezett a Vajdaságba a Nemzeti Színház társulata két előadással, Slawomir Mrozek: Az arckép című háromfelvonásos színművével és Eörsi István: Tragédia magyar nyelven Szophoklész Antigonéjából című művével. Három évvel később, 1993. november elsején újra a Vajdaságba látogatott a nagynevű társulat. Ezúttal Topolyán, Újvidéken, Zentán és Szabadkán lépett közönség elé, méghozzá Sütő András: Advent a Hargitán című színművével. Harmadízben 1994. november 7-én köszönhettük újfent az együttest. Szigligeti Ede: Liliomfi című zenés vígjátékát mutatta be nagy sikerrel Újvidéken.
El kell még mondani, hogy a társulat akkori vajdasági vendégszereplései nemcsak a küldetéstudatból fakadt, hanem a nemzettársaik iránt érzett őszinte aggódásból, ragaszkodásból is, amelyet, míg a magyar színjátszás nagyjai itt voltak, egyfolytában érzetünk. S hogy kik voltak itt? Csak néhányukat említem: Bessenyei Ferenc, Sinkovits Imre, Agárdy Gábor, Lukács Margit, Bartal Zsuzsa, Götz Anna, Moór Marianna, Vass Éva, Haumann Péter, Andorai Péter, Rubold Ödön, hogy csak néhányukat említsem.
Most, amikor Nemzeti Színházunkat köszöntjük 174. évfordulója alkalmából, Sinkovits Imre néhány mondata jut eszembe, melyet akkor fogalmazott meg, amikor elindultak hozzánk, ide le a Délvidékre: ,,Ebbe az önbizalom-erősítő és hitet sugárzó szolgálatban óhajtunk dolgozni, mert Németh Antal (1935-től 1944-ig volt a Nemzeti Színház igazgatója) több mint fél évszázados gondolata változatlanul érvényes, miszerint a Nemzeti Színház csak akkor teljesíti hivatását, ha a nemzet meghallja szíve dobbanást.” Úgy érzem, hogy a Nemzeti Színházunk szellemiségét továbbra is az itt megfogalmazottaknak kell, kellene meghatározniuk!
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..