Beszélgetés a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével kitüntetett Józsa Lászlóval, az MNT elnökével
Józsa László, az MNT elnöke nyilatkozik lapunknak a nemzeti tanácsok ,,törvényen kívüli" állapotáról és az emögött meghúzódó okokról. Az interjúban Józsa beszél a diplomahonosítási vitából levont tanulságokról is, s rámutat arra, hogy mennyire fontos, hogy az önazonosság-tudat megőrzése mellett az itteni magyar elit az egzisztenciális kérdések megoldását is elsődleges fontosságúnak tartsa. Józsa László az augusztus 20-i állami ünnepség keretén belül a Sólyom László köztársasági elnök által adományozott Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét vehette át a délvidéki magyarság érdekében végzett szolgálataiért.
* Idestova már egy éve, hogy egyfajta exlex, ,,törvényen kívüli" állapotban vannak Szerbiában a nemzeti tanácsok. Elnök úr hogyan tekint erre a kérdésre, s megítélése szerint mikorra várható, hogy a szerb kormány törvényileg rendezze a nemzeti tanácsok hatáskörét és működését?
- Valóban több mint egy évvel ezelőtt jeleztük először az akkori köztársasági kormánynak, hogy a nemzeti tanácsok jelentős részének a mandátuma le fog járni. A Magyar Nemzeti Tanács mandátuma tavaly december 23-án formálisan is megszűnt. Az akkor adott jelzések lényege mögött az volt, hogy előkészületben volt ugyan a nemzeti tanácsok választásával és hatáskörével foglalkozó törvényrendelet, végül azonban nem terjesztették a kormány elé, illetve a parlamenti procedúrába sem került be. A kormányfő hivatkozása akkor is meg később is arra vonatkozott, hogy az ország átalakulófélben van stb., stb. Állandóan volt valami hivatkozási alap, hogy a törvény miért nem születik meg. Ezek a gondok minket elsőként érintettek. Most ott tartunk, hogy a volt kormány végül is előrukkolt egy törvénytervezettel. Ez pedig több vonatkozásban meghökkentő - elsősorban tartalmi üressége miatt. Nemcsak az eddigi elektori rendszert akarta rögzíteni - s nem vette figyelembe a közvetlen választásra való igényt. Ennél sokkal nagyobb bajnak tartom azt, hogy teljesen lemeztelenített hatásköri rendelkezéseket tartalmaz. Erre utal már a szerb jogi terminológiai meghatározás is, amely jelzi, hogy kiürült az a politikai szándék, amely reális kompetenciákat biztosít a nemzeti tanácsok számára. Az eddigi munkaváltozatok ,,nadležnost”-ról (jogkörökről) beszéltek, az időközben ,,Lađević-féle tervezet”-ként elhíresült dokumentum pedig ,,ovlašćenje”-ről (felhatalmazásokról) ír. Ez egy rossz jel, mert arról szól, hogy amíg a fotóriporterek vakui villognak, addig nagyon szépnek tűnik a kölcsönös megbecsülés a kormányzat és a kisebbség között. Ám amikor a reális munkafeladatokról és az ahhoz tapadó hatáskörökről van szó, akkor már az állam nehezebben válna meg azoktól a jogosítványoktól, amelyek gyakorlása a konzervatív jogi felfogás szerint állami feladat. Úgy vélem, itt vagyunk válaszúton: amikor kisebbségi autonómiáról beszélünk, akkor a kisebbségi politika velejárója kell legyen az, hogy az állam átad bizonyos kompetenciákat azoknak, akiknek a bőréről van szó. Ezért legitim az az ambíció, hogy a kisebbségek fokozottabban vállaljanak felelősséget oktatási, művelődési, tájékoztatási és nyelvhasználati kérdésekben. Tehát: hogy e témakörökben államigazgatási funkciókkal bírjanak, jogszabályokat alkothassanak. Meggyőződésem, hogy ez nem az államszuverenitás aláásása, hanem éppen a legmodernebb államigazgatási technikák, modellek érvényesítését, alkalmazását erősítené, mely figyelembe veszi a szubszidalitás és a közösségi autonómia elvét. A Lađević-féle tervezet a nemzeti tanácsok számára nem elfogadható, így most ott tartunk, hogy a nemzeti tanácsok dolgoznak ki egy új koncepciót. Ez is egy bonyolult kérdés, mivel egyes közösségek számára nem fontos a közvetlen, illetve az elektori választások témaköre, addig a magyarság számára nagyon is az. Ugyanakkor például a szlovák közösség azt szeretné, hogy a nemzeti tanácsok fennhatósága alá tartozzon a helyi - kisebbségi önkormányzat intézményrendszere is. Ezen eltérő helyzetek és ambíciók azt eredményezik, hogy a nemzeti tanácsokról szóló törvényben lehetőségek kell biztosítani arra, hogy maguk a közösségek döntsék el, hogy ezen kérdésekben számukra mi a legjobb. Az ilyen alternatív megoldások messzemenően demokratikusak, így senkire sem lenne rákényszerítve semmi, s mindez az ország jogrendjét sem sértené. Elkészült egy véglegesnek tűnő tervezet, ezt a jövő héten fogjuk egyeztetni a nemzeti tanácsokkal. Ha sikerül megegyeznünk, akkor a következő lépésben a kormányfővel és az illetékes szerb politikai erőkkel fogunk minderről konzultálni. Világossá fogjuk tenni, hogy van egy minimális igény, ami alá nem vagyunk hajlandóak menni, mert reális hatáskörök nélkül teljesen felesleges működtetni a kisebbségi önkormányzatiságot.
* Ha mérlegre tesszük az elmúlt évek munkáját az MNT-n belül, mit emelne ki eredményként, s mit negatívumként?
- Legnagyobb eredményként az Magyar Nemzeti Tanács létezését tartom. Azért gondolom így, mert az hogy az MNT működik, az a VMSZ és a korábban működő vajdasági magyar pártok szellemi teljesítményének és céltudatos politikájának az eredménye. Elég régen történt az, hogy az itteni magyar erők világossá tették: a kisebbségi autonómia képezheti azt a rendszert, amely a nemzeti önazonosság fenntartása és megőrzése tekintetében cselekvő és tevékeny politizálási forma lehet. Ezt legutóbb a VMSZ fogalmazta meg 99-es autonómiakoncepciójában. Ennek pedig egyenes következménye a 2002-es törvény. Úgy vélem, hogy mindez egy korszakos változás volt. A politikai mérföldkő lehelyezése tehát a legnagyobb siker - olyan értelemben, hogy világossá tettük, hogy a Szerbiában élő kisebbségek sorsa ne válhasson visszafordíthatóvá, hanem az általános demokratizáció keretén belül előrelépjen. Mindennek megvoltak a korlátjai is, hiszen a ma is hatályos kisebbségi törvény rendelkezései rövidek, sommásak, nyitottak, kevésbé megfoghatóak. Az MNT ettől függetlenül megkerülhetetlen tényezővé vált a tényleges politizálásban és a nyilvános politikai kommunikációban. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy a reális hatáskörök elnyerése után, egy minőségi ugrást kell elkövetni. Erre készülünk most. Sokakkal ellentétben nem tartom szerencsésnek bizonyos kérdésekben a társadalmi vitát. Ilyen volt a diplomahonosítás ügye is. Ez a vita ugyan is arra világított rá, hogy a magyar közösségen belül is többféleképpen látják ezt a kérdést. Arra is rámutatott, hogy az MNT-tagok közül vannak olyanok, akik előbbre tartották saját szakmai presztízsüket, mintsem a közösség általános érdekeit. A vita viszont abból a szempontból jó volt, hogy a nyilvánosság véleményt alkothatott mindazokról, akik ebben az ügyben érintettek voltak. Sajnos tény, hogy az MNT-nek sem akkor, sem most nem volt reális kompetenciája, intézkedési lehetősége nincs. Úgy vélem sok egyéb mellett mindenképpen ki kell emelnem a Szekeres László Alapítvány létrejöttét és a kisvállalkozások támogatásának programját. Ez a kezdeményezés első ízben kilépett a klasszikus kisebbségvédelmi politizálásból - nemcsak a szellemi tevékenységgel foglalkozott, hanem a gazdasági vállalkozások szférájában is - ha szerény lehetőségekkel is, de - alternatívát tudott nyújtani. Ezek visszatérítendő támogatások, egy önfenntartó program, így a visszafizetésekből lehetőség van arra, hogy újabb embereknek nyújtsunk segítséget. Ahogyan az elmúl idők bizonyították, ma már teljesen világos, hogy a magyar elitnek válaszokat kell adnia az egzisztencia kérdéseire is. Az önazonosság-tudat fenntartásának sikere ma már nem csupán az ebbe fektetett energiától függ, hanem a közösség létfeltételeinek megalapozásától is.