Kevés olyan magyar ember van, aki ne hallott volna a Macskafogó című animációs filmről. A zseniális alkotás és még számtalan más ismert film, rajzfilm mögött Ternovszky Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas érdemes művész, a magyar rajzfilmrendezés kiválósága áll. Vele beszélgettem pályafutásáról a közelgő animációs világnap kapcsán.

Fotók forrása:MTI

* Mindig is vonzotta a rajzolás és a rajzfilmek világa? Már egészen fiatalon eldöntötte, hogy a művészet ezen ágát, illetve útját választja?

— Egészen kiskoromtól vonzott a rajzolás művészete, de egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy ezt az utat fogom választani. Szerettem a filmeket, a rajzfilmeket, az irodalmat, de a rock and rollt is. Szóval indulhattam volna más úton is, de a képzőművészet mutatkozott a legígéretesebb életpályának. A családom befolyása is ebbe az irányba terelgetett, és tizennyolc éves koromban a híres Pannónia Filmstúdió egy külföldi alkotás kapcsán munkatársakat, többnyire rajzolókat keresett. Ez a munkalehetőség eléggé vonzónak tűnt a többihez képest, és ezáltal kerülhettem közvetlen kapcsolatba a rajzfilmkészítéssel. Persze akkor még nem tudtam, hogy mindez egy egész életet behálózó szerelemmé válik. Természetesen nem véletlenül alakult ez így, hiszen olyan jelentős szakmai elődöktől tanulhattam, mint Dargay, Nepp, Jankovics vagy Macskássy. A szinkronstúdióban pedig testközelből láthatta, illetve találkozhatott ez ember az egykori színésztársadalom krémjével.

* Három és fél évtizeden keresztül dolgozott a Pannónia Filmstúdióban, ahol olyan ikonikus filmek és sorozatok születtek, mint a Macskafogó, a Pumukli, a Gusztáv, a Mézga család vagy a Dr. Bubó, pontosabban a Kérem a következőt. Hogyan emlékszik vissza ezekre az évekre? Hogyan zajlott a munka a filmstúdióban?

— Maximális jó érzéssel és nosztalgiával emlékszem vissza erre az időszakra. Az egykori csapat együtt derülve, játszva, kacagva, sportolva, focizva, pingpongozva töltötte el közösen az idejét. Ez akkor egy teljesen védett, mondhatni, burokba zárt közeg volt, melyet nem érintett a külvilág szele és a politika hatása. A filmstúdió a béke szigete volt. Persze előfordultak belső kis villongások, torzsalkodások, féltékenységek, de túlnyomórészt csodálatos volt a közeg és ennek megfelelően maga az időszak is.

* Elválaszthatatlan párost alkottak Nepp József forgatókönyvíróval. Nehéz eldönteni, hogy a forgatókönyvek vagy az animációk lettek jobbnál jobbak. Feltételezem, hogy igen szoros kapcsolat fűzte önöket össze.

— Nagyon szoros munka- és baráti kapcsolat kötött össze bennünket. Azonos volt az érdeklődési körünk is, és mindkettőnket az vezérelt, hogy olyan filmeket készítsünk, amelyeket mi is szívesen megnéznénk. Józseffel viszonylag korán egymásra találtunk. Főként forgatókönyvíró volt azokban a művekben, amelyeket együtt készítettünk, de meg kell jegyeznem, hogy ő önálló alkotó és rendező is volt. Haláláig tartottuk a szoros kapcsolatot, nem volt olyan hét, amikor nem találkoztunk. Nagyon sokat köszönhetek neki.

* Melyik rajzfilmfigura áll önhöz a legközelebb, vagy ha több is van, akkor milyen típusú karaktereket szeretett vászonra vinni?

— Az első időszakban az én figuráim többségükben karikatúra jellegűek voltak, utána viszont megjelent a naturalisztikusabb vonulat, például a Mézga család esetében. Fontos volt olyan karaktereket rajzolni, amelyek minden formában és méretben hasonlítottak önmagukra. Ami a kedvenc figurámat illeti, mindig is a szerethető, hétköznapi kisember állt közel a szívemhez. Ilyen például Gusztáv is, mely nem teljesen az én figurám volt, de nagyon sokat rajzoltam és rendeztem. Ő egyértelműen az esendő kisembert jelképezte, akivel együtt kell érezni. A Macskafogóból pedig Safranek, aki nem szuperhős, de azért valamilyen szempontból felfelé törekszik, többet akar/szeretne az élettől. Szóval a hétköznapi kisemberek és polgárok figuráit szerettem a legjobban.

* Legismertebb alkotása, a Macskafogó című akciós rajzfilmtörténet valójában a James Bond-filmek elé állított görbe tükröt. Mi volt ennek az alkotásnak a titka? Mit szeretett volna üzenni a társadalomnak a főhőssel, Grabowskival?

— Abban az időben kortársaimmal nagyon szerettük a nyugati világ irányából beszüremkedő akció- vagy James Bond-filmeket. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy nemcsak a James Bond-paródia jelenik meg a Macskafogóban, hanem az akkor divatossá vált sci-fi-filmeké vagy a Supermané. Miközben Nyugaton ezek az akciófilmek közkedveltek voltak, itthon, illetve térségünkben kellemes borzongással tekintettük meg őket. Mindez arra ösztönzött bennünket, hogy ezeknek a filmeknek egy parodisztikus rajzfilmváltozatát készítsük el. Mindig fontos volt számomra, hogy ne csak vizuálisan legyenek a filmek/rajzfilmek vonzóak, hanem hogy jókat kacagni is lehessen rajtuk. De különösebben sem nevelni, sem átnevelni, sem görbe tükröt tartani az akkori rendszer vagy társadalom elé nem szerettünk volna. Mi elsősorban szórakozni és szórakoztatni akartunk.

* A magyar animáció kétségtelenül világszínvonalú az utóbbi fél évszázadban, de vajon napjainkban is?

— Volt egy időszak a rendszerváltás után, amikor nagyon úgy tűnt, hogy ennek a műfajnak befellegzik, mivel túl költséges ahhoz, hogy megállhasson a saját lábán. Ez a műfaj állami támogatás nélkül nem igazán működhet. Ebben az időszakban egyébként a nagy televíziós megrendelések is javarészt megszűntek, attól függetlenül, hogy a kereskedelmi csatornák akkor indultak el. Ezután azonban részben rendeződött a helyzet, főként, amikor az állam felismerte az animációs műfaj fontosságát. Jelentősebb támogatási rendszer született, valamint a főiskolán és az egyetemen beindult az animációs képzés. Innentől fogva a magyar animáció újra fejlődésnek indult, mely egyébként a mai napig tart. Szóval napjainkban minőségi munkák születnek. Csupán az szomorít el egy kissé, hogy a műfaj egyik alapspecifikuma, a humor háttérbe szorult, és túlságosan is önkifejező, problémamegoldó, enyhén lila gőzös témákhoz fordulnak az alkotók. Ezért egyre inkább felüdülésnek számít, ha egy könnyedebb hangvételű, illetve groteszk filmmel találkozik az ember.