A Kádár-korszakról nem igazán alakult ki szakmai vita, meghatározóan ránehezedik a magyarországi közéletre, s így befolyásolja, többek között, a határon túli nemzetrészek mindennapjait is. Meggyőződésem, hogy a korszak elégtelen ismerete és téves értékelése az, amely elsősorban hozzájárult a határon túli magyarok kettős állampolgársága ügyében, 2004 decemberében sikertelenül lezajlott népszavazáshoz. Nem lehet normális jelenség, hogy azt a Kádár Jánost, aki segédkezett a szovjeteknek az 56-os magyar szabadságharc leverésében, aki eszelősként több száz embert halálra és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt, több mint 200 ezret a forradalom részvevői közül földönfutóvá tett, pár évtizeddel később, egy közvélemény-kutatás alkalmával a megkérdezettek többsége a magyar történelem legkiválóbb államférfijának tartja. A kádári időszak Magyarországon nincs lezárva a fejekben. Mint ahogy a titói korszak sincsen a délvidéki magyarság körében. Mert az szintén nem normális jelenség, hogy a régi Jugoszlávia területén élők közül az itteni magyarság körében érezhető leginkább a Tito iránti nosztalgia. Az iránt a Tito iránt, aki legalább negyvenezer ártatlan magyart végeztetett ki 1944 végén, 1945 elején. A titói rezsim egykori vajdasági magyar szekértolói védik most érdekeinket. Nálunk is van mit kutatni.
A kötet szerzője, Rainer M. János már a nyolcvanas évek elejétől foglalkozik a jelenkori magyar történelemmel, elsősorban az 1956-os magyar forradalommal és szabadságharccal. Az egyik legjobb ismerője a korszaknak, számos könyv és tanulmány szerzője, szerkesztője. Egyik legnagyobb hatású műve Nagy Imre kétkötetes politikai életrajza (az első kötet 1996-ban, a második 1999-ben jelent meg), amely eddig a legrészletesebb munka a forradalmi szerepvállalása miatt kivégzett miniszterelnökről. Rainer M. János 1957-ben született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen diplomázott történelem és könyvtár szakon. 1991-ben az egyik alapítója a budapesti 1956-os Intézetnek, 1999-től pedig igazgatója.
Az Ötvenhat után című munkája tizennégy írást foglal magában, amelyek 1993 és 2002 között születtek, és a Kádár-korszak kezdetétől, tehát az 56-os forradalomnak a szovjet páncélosok által levert időszakától napjainkig történteket elemzik. Az írások nem azzal a szándékkal készültek, hogy kötetté álljanak össze. Mégis azzá lettek. A szerző a könyv előszavában ezt meg is magyarázza: ,,...1989 változásaival furcsa módon eltávolodtunk mindattól, ami előtte történt -- miközben a korszak számos vonatkozásban nem ért véget. Kádár rendszere egyszerre maradt jelenvaló, és került hihetetlenül gyorsan történeti távlatba. ...talán lehetséges, hogy a különféle emlékekről különféle módon beszélők között beszélgetés jöjjön létre.'
A kötetben szereplő tanulmányok, írások négy részre tagolódnak. Az első rész az Egy rendszer születése címet viseli, arról szól, hogy a ,,Párt' és a ,,szocializmus' árulójaként elítélt rab hogyan emelkedik a forradalom leverése után a hatalom csúcsára. Szó van a Hruscsov és a Kádár közötti viszonyról, valamint a korabeli magyar társadalom állapotáról is. Ez a rész a hatvanas évek elejéig foglalja magába a történéseket.
A második rész a magyar emigráció életét és az akkori Magyarországnak az emigrációban élőkhöz való viszonyulását vázolja fel.
A Végelgyengülés címet kapott, harmadik rész már a hetvenes-nyolcvanas évekről szól, a Kádár-rendszer válságáról és a rendszerváltásig terjedő időszakról.
A negyedik részben kaptak helyet az ötvenhatos forradalomról szóló különböző értekezések, valamint a magyar társadalom saját múltjához való viszonyulásának raineri elemzése.
Az Ötvenhat után nyelvezete egyszerre elégíti ki a tudományos igényű olvasó érdeklődését és egyszerre közérthető.