Kiállítás-megnyitó és élvezetes műsor a Népkörben a 70 éves jubileum zárórendezvényén - Az új főszerkesztő, Gerold László, valamint Bordás Győző és Csáky Sörös Piroska beszélt legrenomésabb folyóiratunk múltjáról és jelenéről, dr. Bori Imre emlékének is adóztak - Kitettek magukért a tollforgató és versmondó fiatalok
A Népkörben, ahol a Híd bölcsője ringott, illetve ahol hetven évvel ezelőtt Lévay Endre tájunk értelmiségi ifjúságával megálmodta magyar nyelvterületen a legrégebbi irodalmi folyóiratot - melyet majd két évig maga szerkesztett, írt, lektorált, korrigált és pénzelt a Sienkievwicz u. 23. alatt -, ott tartották meg 20-án a hetvenedik évforduló zárórendezvényét, a Pataki Társaság szervezésében.
A dr. Csáky Sörös Piroska által összeállított dokumentum-kiállításnak a megnyitójával vette kezdetét a műsor, mely tárlat keresztmetszetét kívánja adni a Híd hét évtizedének, különös tekintettel legutóbbi főszerkesztőjének, a folyóiratot húsz évig a legnagyobb körültekintéssel és hozzáértéssel szerkesztő, az idén elhunyt dr. Bori Imrének a munkásságára.
Amikor az ötvenéves Hidat ünnepeltük itt, Szabadkán, a Városháza dísztermében, Bori tanár úr azt mondta - emelte ki Bordás Győző, a Fórum Könyvkiadó igazgató-szerkesztője -, hogy ez az 60 év egybeforrt a jugoszláviai magyar irodalommal. Most is azt mondhatjuk: a hetven év összeforrt a vajdasági magyar irodalommal. A Híd mindig is a vajdasági magyar írók irodalmi műhelye volt, s annak kell maradnia továbbra is.
A kiállítás külön bemutatja a háború előtti és a háború utáni főszerkesztőket, híven érzékeltetve azt is, hogy egyéniségük, sajátos szerkesztési koncepciójuk mennyire rányomta bélyegét a folyóirat arculatára, mind tartalmi, mind pedig formai szempontból. Soroljuk föl őket: Lévay Endre (1934/1-1936/5), Simokovich Rókus (1936/6-12), Mayer Ottmár (1937/1-1940/12), folytatása Világkép néven jelenik meg Laták István szerkesztésében, 1940. szeptember - 1941 április. A háború utáni Híd-főszerkesztők: Steinfeld Sándor (1945/1-2-1948/12), Olajos Mihály (1949/1-1950/12, Ernyes György (1951/1-3), Majtényi Mihály (1951/4-1955/9-10), Herceg János (1955/11-12-1957/5), Major Nándor (1957/6-1962/12), Pap József (1963/1-1964/12), Ács Károly (1965/1-1975/12), Bányai János (1976/1-1984/6), Bori Imre (1984/7-2004/5-6).
Mint Csáky Piroska elmondta, a háború előtti Hídnak már megjelent a repertóriuma, úgyhogy ezt talán jobban is ismerik az emberek, a háború utáninak viszont csak most készül, mivel óriási munkáról van szó, a szerzők képtelenek voltak befejezni az ünnepségek befejeztéig. A háború előtt a folyóiratnak volt egy harcos múltja is, az akkori számok mindennek mondhatók, csak irodalminak nem, Majtényi Mihálytól számítva azonban már igazi irodalmi folyóiratot vehetett kezébe az olvasó. Figyelemreméltó, hogy már a háború előtti Híd munkatársai is felismerték: olvasók nélkül nem lehet sem kultúrát, sem eszméket terjeszteni. Ezt érzékelteti a kiállítás az előfizetési felhívások, a könyvnépszerűsítő reklámszövegek bemutatásával. A második világháború után is jelentős volt a folyóirat könyvkiadói szerepe és általában a vajdasági magyar kiadványoknak az általa való népszerűsítése. Máig sem szűnt meg ez a tevékenysége, csak más formában van jelen. Könyvkiadással nem foglalkozik a Híd, kiadványai már csak mellékletekként jelentek meg a 60-as évek végén és később.
Dr. Gerold László újonnan megválasztott főszerkesztőtől hiába kértünk interjút lapunk olvasói számára, addig nem nyilatkozik, mondta, senkinek, amíg az általa szerkesztett első szám január 20-án meg nem jelenik. Különben is, jegyezte meg, hivatalosan csak 2005. január elsején veszi át e posztot, s úgy érzi, nagyon nehéz dolga lesz egy Bori Imre után helytállni e felelősségteljes munkában, életben tartani a nehéz körülményekben a folyóiratot. Kevés a helyi szerzőnk, kicsi az olvasóközönség tábora, s híján vagyunk a kellő anyagi támogatásnak is. Megpróbálom azt a Hidat folytatni - hangsúlyozta -, amit Bori Imre csinált, de bizonyos módosításokra azért sor fog kerülni. Például szeretném közelebb vinni az iskolásokhoz, az ifjúsághoz, a leendő olvasókhoz. Ezért lesz egy olyan állandó hely a Hídban, ahol olyan szövegeket elemeznek középiskolai tanárok, írók stb., amelyekkel a diákoknak foglalkozniuk kell. Szakemberek fogják az olvasók kezét, s megpróbálnak együtt olvasni... De ne vágjunk a dolgok elibe, beszéljünk inkább arról, hogy a Híd eddigi reputációja mire kötelez minden főszerkesztőt: nemcsak a rendszeres megjelenést kell lehetővé tenni, hanem igényes irodalmat nyújtani az olvasónak. Elsősorban a jó irodalmat kell pártfogolni, a ma működő jó magyar irodalmi folyóiratok példáját kell követni, olyan irodalmat adni, lehetőleg itteni alkotók tollából, ami e táj olvasói számára érdekes. Figyelemreméltó, hogy folyóiratokkal eléggé el vagyunk látva - lásd: Híd, Üzenet, Symposion, Aracs, újabban a muzslyai Sikoly -, csakhogy az a gond velük, hogy nem kerülnek kimondottan közel az olvasóhoz. A folyóirat, mint neve is mondja, folyamatosan megjelenő írás, egy vagy több év összességéből áll össze, s egy-egy szám csak kis része a történetének... A Híd mindig vajdasági folyóirat volt, a koncepciója nem változhat, elsősorban vajdasági szerzőket kell közölnie, kötelessége a vajdasági irodalmat életben tartania, prezentálnia, követnie. Bori tanár úr is a mintegy húsz év alatt ezt tette.
Bordás Győző mindehhez hozzátette még, hogy a Híd rengeteg embernek kifutópálya volt, illetve sokan általa lettek ,,befutott” alkotók.
A műsor betétszámaként érdekes interjút hallhattunk Bori Imrével, amit az Újvidéki Rádió archívumából szerzett be B. Foky István, az est házigazdája, s a kérdező annó dacumál Hornyik Miklós volt. A tanár úr arról vall ebben, miért nem lett szépíró, s miért épp irodalomtörténész - nem érzett magában elég tehetséget a szépirodalom iránt, s kamaszkorában olyan nagy egyéniségek hatása alá került, mint Németh László (A minőség forradalma), Féja Géza és mások, akik ,,bűnös” tanulási vágyat ébresztettek benne. A kérdező a Tanár úr legendás munkabírására is szeretett volna magyarázatot kapni, s a következő választ hallhatta: ,,Talán rendszeresen kell élni. Nem a munkán van a hangsúly, hanem a gondolkodáson. Nem szabad restnek lenni, ha az embernek vannak gondolatai, ha van mondanivalója, azt le kell írnia. Én nem vagytok rest erre.”
A Tanítóképző Kar hallgatói (Börcsök Tünde, Nacsa Andrea, Hajvert Ákos) megpróbáltak maguk megszerkeszteni egy Hidat, hangsúlyozva, hogy az ember csak úgy tudja csiszolni önmagát, ha rendszeresen olvas és ír, s el kellene érni azt, hogy a magyar ifjúság visszaszokjon a tévéről a könyvre. Elemezni próbálták, mit is jelent tanítónak lenni, magyarnak lenni itt és most, minden helyzetben, minden időben, s Orhideák Topolyán címmel aktuális színikritikát olvastak föl a Charley nénje bemutatójáról. A Kosztolányi gimnázium tanulói vajdasági költők verseit mondták el ihletetten, s emlékeztek a nemzet nagyjaira. Pásztor Valéria és Petrik Emese tanítványai igazán nem vallanak szégyent az ilyen kiemelkedő művelődési eseményeken való közreműködésükkel. Akárcsak Molnár Viktor és Börcsök Beátrix, a Zeneiskola tehetséges növendékei sem.