A Nyirkai-Hany rekonstruált élőhelye - Fényképezte: Molnár József

Járja be velünk a Világörökségként jegyzett Fertő-Hanság tájait!
A Hanság a Kisalföld legmélyebben elhelyezkedő ,,medencé”-je, amely északnyugaton a Fertő-zuggal, nyugaton a Fertővel, délen a Rábaközzel és a Tóközzel határos, keleten és északkeleten pedig a Mosoni-síkságba és a Szigetközbe ,,vész'.
A ma már jórészt lecsapolt hansági mocsárvilág hajdanán a Fertő ,,édesanyja' volt. A ,,Hany' keleti és nyugati medencéiből túlcsorduló vizek a tavat táplálták. Süllyedékterülete a 18. század közepéig romantikus vadvízországként fogadta a vándort. Mocsarai, láperdői, füzesei élelem- és eszközforrása voltak a ,,Hany' emberének. Vizeit a réti csík, a compó, a sügér és a keszeg, tavait vízi szárnyasok ezrei lakták, erdeinek lombkoronájában ritka ragadozó madarak fészkeltek. A nádat és az égerfát jégről termelték ki; a sásból, gyékényből papucsot, táskát és falvédőt készítettek; a füzek hajlékony vesszőiből kosarat, varsát fontak. Csíkászok, pákászok, rákászok és a halászok járták az óriási vízivilágot csáklyás csónakjaikkal. Alkalmasint összegyűjtötték a vadméhek mézét és a récetojásokat is. Állataikat a lápszigetek (gorondok) savanyúfüvű legelőin tartották.
E területhez, pontosabban a Király-tó környékéhez fűződik a híres ,,hansági szörnyalak', vagyis Hany Istók legendája. A 8 év körüli árva kisfiút kapuvári halászok fogták ki 1749. március 17-én. A történet valóságát a Kapuvári Plébánián mindmáig megőrzött keresztlevél bizonyítja. ,,Feltételesen megkereszteltetett az erdőben talált, kb. 8 esztendős, esztelen fiú. Keresztszülei: Holczinger Mihály sekrestyés és Meisner Mária nevű szolgáló. A fiú mezítelen volt, puszta füvet, szénát és szalmát falt, nem tűrt ruhát, és ha embert pillantott meg, azonnal a vízbe ugrott és úgy úszott, mint a hal.' A kéz- és lábujjai közt, állítólag uszonyhártya nőtt, s talán ezért is iszonyodtak tőle annyira az emberek. A fiúcska később a várban élt, a várkisasszony fogadta védelmébe. Lassan megette már a főtt ételt, viselte a ruhát, de ha valami sérelem érte, napokra eltűnt. Csak a várkisasszony iránt érzett határtalan szeretete hozta vissza. Így volt ez aznap is, amikor a várban épp a kisasszony lakodalmát ülték. Összegyűlt a násznép a fiatal pár ünneplésére. Valahonnan Hany Istók is előkerült, s boldogan a kisasszony elé tette ajándékát, a varsába gyűjtött békákat, halakat, siklókat... Lett is nagy riadalom, a hajdúk rögtön Hany Istókra vetették magukat, de ő birkózás közben kisiklott martalócai keze közül, beugrott a Rábába, és leúszott a Hanyba. Meg se találták soha többé.
Most mi is megtekinthetjük a misztikus vadvízországot. Ehhez kitűnő túravezetőt kapunk Nagy Laci bácsi személyében, aki úgy ismeri a ,,Hany'-t, mint a tenyerét. Itt nőtt fel, itt dolgozta le szolgálati éveit -- az égererdők és gorondok megvédésének szentelte egész életét. Nyugdíjba vonulása is csak látszólagos, hisz egy nap se múlhat el anélkül, hogy a nemzeti park terepjárójával ne végezné el a határszemlét. Sokakat kalauzolt már végig a Kapuvári- és a Nyirkai-Hany megmaradt élőhelyein: politikusokat, nagyköveteket, minisztereket, külföldi és belföldi vendégeket, hírességeket.
Első állomásként az öntésmajori múzeumot tekintjük meg, melyet az Esterházy családhoz tartozott majorságon épült régi iskolában rendeztek be. Három bemutatótermében a Hanság múltja, a táj és az emberek kapcsolata, valamint a terület élővilága tanulmányozható. Aztán irány a Csíkos-égeres! Az erdőbe, mely nevét az egykor alatta úszkáló csíkhalakról kapta, nem szabad ugyan bemenni, de az út mentéről is csodás látványt nyújtanak az öreg, támasztógyökeres égererdők. Sajnos a nagy lecsapolási munkákat kevés helyen élték túl. (Az 1777-től 79-ig tartó gátépítést -- a töltést Pomogy és Süttör között építették ki, hogy mesterségesen elválasszák a Fertőt -- a Rábca medrének több szakaszban történő, majd meg a Kis-Rába, Répce, Kardos, Ikva folyók rendszabályozása követte, aztán pedig a Hanság-főcsatorna kiépítésével megindult a Kapuvári-, azaz a Dél-Hany lecsapolása.)
A rehabilitált Király-tó fenséges csendjében kifújhatjuk napi fáradalmainkat. Felmászunk a megfigyelőtoronyba, s szemügyre vesszük a nagy kiterjedésű mocsárrét gazdag madárvilágát. Földje is értékes, már több mint 160 éve bányásszák tőzegkincsét (napjainkban virágföldként és szennyvíztelepek szűrőberendezéseiben használják). Gyurgyalagok csapata húz el felettünk, vidám ,,gurgulázásuk' kedves emlékként cseng fülemben. A terepjáró végigsuhan a Répce itteni szakasza mellett, amely ritka növényfajairól ismert (boglárkafélék, réti kakukkszegfű, őszi kikerics, vérfű, szibériai nőszirom stb.), aztán eljutunk a Rábca mentére, a Dél-Hanság-medence egyik legmélyebben fekvő pontjára, a Nyirkai-Hanyba, amelynek mintegy 450 hektárnyi vizes élőhelyeit 2001-ben rekonstruálták. Az újjáéledt, burjánzó vízi növényzetben vízimadarak fészkelnek. Elégedetlenségüket, hogy nyugalmukat háborgatjuk, hangos szárnycsattogtatással és éktelen ricsajjal fejezik ki. Mi lehet itt madárvonuláskor!
Aznapi körutunkat a hercegi Esterházy család által alapított Madárvártán fejezzük be, amely annak idején az elsők között szolgálta a magyar természetkutatókat. Az épületben most madártani és rovartani állandó kiállítás várja a látogatókat.
Egy fakéregből kivájt ülőalkalmatosságra huppanok le, s a napnyugta színeiben fürdőző ,,Hany' esti pihegését figyelem. Laci bácsitól azzal az ígérettel válunk el, hogy legközelebb itt, a szőlővel befuttatott lugason folytatjuk beszélgetéseinket és elmélkedéseinket a természetről.