Már nem írja meg nekünk a Für Elise második részét - ez volt az első gondolatom, amikor meghallottam a szomorú hírt: kilencvenéves korában kerepesi otthonában elhunyt Szabó Magda írónő. A Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas alkotó 1917. október 5-én született Debrecenben. Költőként indult, majd közkedvelt regényei mellett írt esszét, drámát - több művét színházban játszották -, elbeszéléseket, de a gyermekekről és az ifjúságról sem feledkezett meg. Műveit 42 nyelvre fordították le. Corvin-lánc kitüntetésben részesült, valamint elnyerte a francia irodalom Femina-díját és a Prima Primissima Díjat. Az idén, a születésnapján, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, pár nappal a halála előtt pedig Hazám Díjjal jutalmazták. Pedig az életének volt egy olyan időszaka, 1949-től, amikor nem publikálhatott, az állásából is elbocsátották, 1958-ig nem jelenhetett meg könyve sem. Gazdag életművét felsorolni szinte lehetetlen, kiemelni belőle viszont hálátlan dolog. Egyes hírekben az Abigél írójának nevezték, de legalább ennyire feledhetetlen a Freskó, Az őz, a Disznótor, a Születésnap, a Pilátus, A szemlélők, a Régimódi történet, Az ajtó, a Für Elise vagy a Mondják meg Zsófikának és a Tündér Lala.
Békésen, olvasás közben szenderedett el örökre. Mint ahogyan az illett is hozzá. Hiszen a jellemétől annyira idegen volt az öncélú látványosság, a hatásvadászat. Még a regényeinek a szereplői sem voltak botrányhősök.
És a régóta tervezett interjút sem készíthetem el vele - hasított belém a felismerés. Amikor betöltötte a kilencedik évtizedét, szilárdan elhatároztam, felhívom, megkeresem. Annak ellenére, hogy korábban is sokat olvastam az életéről, gyűjteni kezdtem a róla szóló anyagokat, tervezgettem a kérdéseket. Aztán elkéstem. Visszavonhatatlanul.
Ismét elővettem azt a két levelezőlapot, amelyet Szabó Magdától kaptam 2004 januárjában és márciusában. Mert írtam neki, és ő válaszolt. Habár a nagy kedvencem Az ajtó, mégis a Für Elise című regénye késztetett arra, hogy megszólítsam az írónőt. Aki talán nem is sejtette, ezzel a történettel mennyire felkavarta sok zentai lelki nyugalmát. Én is bekukkantottam a levéltárba, némi segítséggel még a korabeli anyakönyveket is fellapozhattam Cili után kutatva. És nem én voltam akkoriban az egyetlen érdeklődő.
Szabó Magda ugyanis fogadott testvérét, Cilit trianoni árvaként mutatja be, aki a mi Tisza-parti városunkban látta meg a napvilágot. ,,A kezdetben néma Bogdán Cecíliát viszonylag hamar sikerült azonosítani önmagával, a halott szülei ruháiban talált okmányok segítségével. Zentán született és ő is élete negyedik évében járt, mint én.” Azt is elárulja róla, hogy a kislányt a déli határon, a demarkációs vonalon már innen találták, halott apja és anyja a testével védte meg a kétfelől rájuk záporzó golyók elől, ő pedig fejsérüléssel és sokáig tartó memóriakieséssel élte túl a szülei pusztulását. Édesapja, Bogdán Ákos Budapesten szerezte meg az orvosi diplomáját, édesanyját Szentiványi Teréznek hívták. Úgy gondoltuk, ennyi adat birtokában nem lesz nehéz a szöszke leányka, illetve családja nyomára bukkanni Zentán. Már csak azért is, mert a Für Elise-t a szerző önéletrajzi regénynek nevezte. Mivel a régi, poros anyakönyvek megsárgult lapjain semmit sem találtunk, sőt, a zentai egészségügy feldolgozott történetében sincs utalás ilyen nevű orvosra, kérdéseimmel a legilletékesebbhez, magához Szabó Magdához fordultam válaszért. Ami, legnagyobb meglepetésemre, meg is érkezett: ,,A regény minden helyrajzi és anyakönyvi neve fiktív. Ezt írja elő a személyi jogok védelme. Minden szereplő élt, de Zentán néhai egyik tanárom, Cili meg Kassáról menekült.” Megemlítettem a személyes találkozás és az interjú lehetőségét is, de ezt Szabó Magda családi gondokra hivatkozva és a ,,szíves türelmemet” kérve odázta el bizonytalan időre. A következő levelemben felvetettem egy zentai író-olvasó találkozó ötletét. ,,Kedves Lívia” - írta - ,,tegnap jöttem meg Párizsból, kicsit rokkant vagyok még, és mennyi elintézni valóra érkeztem. A zentaiakat szeretettel üdvözlöm, egyelőre nem mehetek hivatali elfoglaltságaim miatt, de ígérem, egyszer igen. Türelmet kérek. Ha te meglátogatsz, és az időpont engedi, örömmel várlak. Párizs nagy élmény volt és nagy siker, nem Elise, egy másik regény, Az ajtó miatt. Szeretettel köszönt: Szabó Magda.”
Akkor ennyiben maradtunk. Amit nagyon sajnálok.
,,...hadd ajánljam eddig fel sosem tárt esztendőim végre rögzített történetét az Ismeretlen Olvasónak. Hallja ki csak ő is Elise szövegtelen dallamából a neki szóló üzenetet, ahogy a regény most megjelent első részének a főszereplője, Cili értette, mit közöl a nagy titkok közül vele a mester, miért mondatja vele a dallamhoz ezt a szöveget: Gondolj rám, ha egyszer nem leszek. Sokszor, sokszor. Az író is ezt kéri az ismeretlen olvasótól, mert egyszer emlék lesz ő is.”