Pásztor István

Pásztor István, a VMSZ elnöke nyilatkozik lapunknak az elmúlt tizenöt évről: emlékekről, a múlt és a jelen kihívásairól, erkölcsi parancsról, alternatívákról és lehetőségekről
* Hogyan tekint vissza a vajdasági magyar politizálás hőskorára, a VMSZ megalakulásának időszakára?
- Ezzel kapcsolatban mindenkinek megvan a maga olvasata. Tizenöt év átírja az emberek emlékezetét, sok mindent kitöröl belőle, letisztulnak a dolgok. Attól függetlenül, hogy pártonkívüliként részese voltam a vajdasági magyar politizálásnak, nem voltam tagja a VMDK-nak, így személy szerint specifikus helyzetben vagyok. A VMDK-n belüli feszültségek engem nem terheltek olyan szinten, mint azokat, akik a VMDK vezetőségi tagjai is voltak. Ettől függetlenül megfogalmazódik bennem a kérdés: mi volt az a motívum, hogy azokkal az emberekkel kerültem közvetlen kapcsolatba, akik később a VMSZ-t fémjelezték? Elsősorban az, ahogyan a mindennapokat, a mindennapok kihívásait és a politikai feladatokat megélték. Az, hogy életszerűbb volt a politikai céljuk. Elérhetőbb, reálisabb. Közelebb volt az emberek általam elképzelt elvárásaihoz. Tizenöt év távlatából megítélésem szerint ez a VMSZ fő jellemvonása maradt a mai napig. A VMSZ folyamatosan igyekezett azokkal a dolgokkal - az emberek kitapintható gondjaival - foglalkozni, amelyekkel mindennap találkoztunk.
Két nappal Csubela Ferec temetése előtt lettem a VMSZ tagja. Akkor, amikor egyben a szabadkai körzet elnöke is lettem. Ekkor kezdődött a környező településeken a VMSZ-szervezetek alapítása. Abban a másfél-két évben, amíg szabadkai elnök voltam, végigcsináltam ezeknek a szervezeteknek az alapítását Bajmokon, Hajdújáráson, Ludason, Királyhalmán, a város számos területén, illetve Csantavéren - ahol ekkor már ugyan létezett a szervezet, csak helyre kellett rázni. 1996-ban volt az első megmérettetés a választásokon. Ez megerősítette azt a célt, amit az alapításkor, a politizálás első éveiben megfogalmaztunk és képviseltünk. Szabadkai szinten nagy jó, tartományi szinten aránylag jó eredmények születtek. Ekkor lettem többedmagammal a szövetségi alsóház parlamenti képviselője. A következő évben már az előrehozott szerbiai parlamenti választásokra kellett készülni. Ami az előbb említett mindennapi gondokra való odafigyelést illeti, bár kisebb-nagyobb súlyeltolódások voltak ugyan, összességében ez jellemzi az elmúlt tizenöt évet. Ez tudta a pártot a mai napig talpon tartani.
* Milyen emlékei vannak a parlamenti munkáról?
- 1996-tól 2000-ig voltam országos mandátumban parlamenti képviselő. A szövetségi parlament akkor egy nagyon visszafogott tempóban dolgozó testület volt. Ettől függetlenül adott pillanatokban fontos döntések születtek. Ekkor volt az az omniózus alkotmánymódosítás, amely lehetővé tette, hogy Milošević a szövetségi állam elnöke legyen. Ekkor született az orosz-fehérorosz-szerb csatlakozási szerződés. Ez volt az az időszak, amikor megkezdődött az ország bombázása, a világgal való szembefordulás tragikomédiájának utolsó felvonása. Zűrzavaros évek voltak azok. Utólag visszanézve azt kell mondanom, hogy az ember nem is vette olyan komolyan, mint amilyen súlyos volt a helyzet. Nagyon sok lakossági fórumot tartottunk, próbáltuk tartani a lelket az emberekben, szerettünk volna kapaszkodót adni neki. Abban bíztunk, hogy ha vége lesz, gyors előrehaladásnak leszünk a haszonélvezői. Azt gondolom, hogy akkor is meg előtte is a vajdasági magyar közösség amellett az értékrend mellett tette le a voksát, amely élhető országot tud teremteni, amely az ember számára elfogadható jövőképet tud biztosítani. A VMSZ politizálásának a fenti értékrend mellett következetesség az egyik fő ismérve.
* A 2000 októberében történt fordulat után az egész országban hihetetlenül nagyok voltak az elvárások. Mi valósult meg belőlük?
- Ma már azt is látni kell, hogy azoknak az elvárásoknak a jelentős része, amelyek 2000 október ötödike környékén megfogalmazódtak, csak elvárás maradt. Igazságtalan lenne azt mondani, hogy semmi előrehaladás nem volt. A tény viszont az, hogy messze nem olyan szintű a változás, mint amit mindannyian szerettünk volna. Ez nem a mi hibánk. Az általunk képviselt értékrend, célrendszer nem tudott a többségi nemzet esetében is beívódni a köztudatba. Ezért az ország fejlődési iránya és sebessége a mai napig nem állt rá arra a pályára, amit mi szeretnénk. Ez a mentalitás számunkra nemcsak a kilencvenes években, hanem a kétezres évek jelentős részében is elfogadhatatlan volt és maradt. A szerb nemzeti ábrándokkal való leszámolás, az azokkal való reális szembenézés soha sem lehet a kisebbségi közösség feladata és penzuma. Ez mindig a többség kötelessége. Ennek az elmaradása pedig sajnálatos módon rácsapódik a kisebbség mindennapjaira is.
* Mikor volt nehezebb politizálni? Akkor vagy most?
- Ha az utóbbi évek politizálásáról kellene beszélni, az elkövetkező évek feladatairól, akkor nagyon általánosítva a dolgokat azt kellene mondanom, hogy soha nem volt nehezebb politizálni, mint most. Ma sokkal nehezebb talpon maradni, mint tíz évvel ezelőtt. Ez azért van, mert a közélet immáron nem fekete vagy fehér, hanem szürke. A szürke árnyalatok közül nagyon nehéz önmagunkra irányítani a figyelmet, s elhitetni a polgárokkal - a közösség tagjaival, hogy rajtunk kívül másnak nem fontosak azok az értékek, amelyek ezt a közösséget jellemzik. Nehéz ezt megtenni a XXI. század elején abban a médiakampányban, ami minden irányból a hallgatóra, a nézőre és az olvasóra nehezedik. Másrészt azért is nehezebb most a helyzet, mert a politikai szövetségeseink egyben a politikai ellenfeleink is. A szövetségesek részéről tapasztalható, várható a legnagyobb veszély az önálló vajdasági magyar politizálás szempontjából. Nem is titkolják azt az ambíciójukat, hogy fel akarnak morzsolni minket, a közösséget pedig be akarják olvasztani a szavazóik táborába. Ha ez megtörténik, akkor esetleg lehetőséget teremtenek majd arra, hogy pár embernek - a kirakatpolitika révén - jól fizető, de valódi hatalommal nem bíró pozíciót adjanak, akik majd úgy csapkodják a csizmaszárukat, ahogy az a kenyéradónak megfelel. Mi ebből nem kérünk, nem akarunk egyfajta darutollként díszelegni a szerb politikai elit kalapján. A VMSZ önállóságának megtartása, megerősítése nekem mint pártelnöknek elemi érdekem. Két évvel ezelőtt egy olyan pártot vettem át, amely fel tudta mutatni ezt a fundamentumot. Erkölcsi parancs számomra az, hogy ebből a hagyatékból ne engedjek. Ahogyan az is, hogy amikor majd eljön az idő, hogy ezt a pártot átadjam valaki másnak, az ne legyen rosszabb állapotban, rosszabb kondícióban, mint annak idején, amikor rám bízták. De nemcsak az. Minden nehézség, kihívás ellenére vonatkozik ez az egész vajdasági magyar közösségre. Mert a VMSZ létezésének, céljának ez az alapja: a magyar közösség érdekérvényesítésének képviselete és szolgálata.
* Az egész európai térségben átértékelődik a kisebbségi politizálás. Hogyan tud eleget tenni a VMSZ az új kihívásoknak?
- Nem szeretném, ha fellengzősnek hatna, amit mondok, de mi egy lehetséges választ már megfogalmaztunk. Ez, persze, különböző reakciókat váltott ki. Ettől függetlenül el kell ezen gondolkodni, s vagy megerősítik az embert, vagy némi korrekcióra sarkallják. Azt mondtuk, hogy a VMSZ-nek túl kell lépnie a klasszikus kisebbségi politizáláson, s egy komoly, erős regionális párttá kell válni. Ami az itt élő magyar közösségnek jó, az az esetek elsöprő többségében egyben a többségi nemzet számára is az. Azt is látni kell, hogy az elmúlt időszakban ezen a téren egyfajta űr keletkezett a szerbiai politizálásban; nem látni azokat a politikai erőket, amelyek ennek a régiónak az érdekeit képviselnék. A másik sarokpont pedig a hitelesség és a kiszámíthatóság. Úgy kell politizálnunk, hogy mindaz, amit mondunk, mindaz, amit teszünk és ígérünk, ha az többször - a dolgok menetétől függően - némi korrekciót is igényel, a valóságban realizálódjon. Erre teszünk most kísérletet, s a jövő majd kimondja az ítéletet afelett, hogy mindezt jól látjuk, jól gondoljuk-e a jelenben.
* Az elmúlt másfél-két évben éles támadások, sokszor övön aluli ütések érték. Bírja még, van Önben energia?
- A politika velejárója az efféle támadások sorozata. Másrészt igen magas a tűrésküszöböm, hogy ezeket az eseteket megpróbáljam a lehető leghiggadtabban és objektíven megélni, megítélni. Ezen túlmenően pedig hiszek abban, amit csinálok. A kérdésre a válaszom tehát az, hogy igen, bírom még.