A Bánáti Újság tizenötödik születésnapjára
Mivel éppen most virul bánáti szikeseinken a sóvirág, ismét az a csókai irodalmi est jutott az eszembe, amelyen Fehér Kálmán barátunk arra kérte a jelenlevőket, hogy inkább a tarackról vegyenek példát. Igaz ugyan, mondta, hogy ez az apró, lila szirmú, szívós növény, másik barátunk, az azóta már megboldogult Cs. Simon István írásainak köszönhetően vált a bánáti lét jelképévé, de a szára könnyen törik, a gyökere kitéphető, a tarack viszont, hiába kapálják, irtják, hamarosan újra kinő, vagyis szinte kipusztíthatatlan. Éppen ezért legyünk mi, bánáti magyarok olyanok, mint a tarack.
Nem tudom, a Bánáti Újságot, a maga tizenöt évével, hasonlíthatom-e már a tarackhoz? Talán igen, hiszen túlélte az elmúlt másfél évtizedet, ami korántsem volt könnyű. És azt sem tudom, hogy az alapítók lelkes csapata milyen hosszú életkorban reménykedett, amikor 1994. augusztus 18-án a kezébe vette az új melléklettel bővült Szabad Hét Napot. Az viszont bizonyos, hogy az akkori cél, amelyet az első szám címoldalán B. Varga László, a melléklet akkori szerkesztője fogalmazott meg, most is vállalható: ''Először is egy független, mindenki számára nyitott, a bánáti magyarság sorskérdéseit felvállaló, jogi, politikai érdekeit képviselő, sajátos önismeretre, öntudatra, önbecsülésre ébresztő szócsövet akarunk.” Hogy ezt a szándékot sikerült-e, és milyen mértékben valóra váltani, az már vitatható, de mi igyekeztünk, és tesszük ezt ma is a tőlünk telhető legalaposabb tudással és legnagyobb jóakarattal. Az elbírálás és a véleményezés jogát továbbra is az olvasóra hagyjuk. Elsősorban a bánáti olvasóra, még akkor is, ha tudjuk, sokukhoz továbbra sem jut el a lapunk. Vagy csak késve, esetleg rendszertelenül. Pedig ''ott, ahol ilyen viharos erővel fúj a beolvasztás kíméletet nem ismerő kossavája, a biztató, az erőt adó, az igazságot feltáró szép magyar szó többet ér, mint a falat kenyér. Mert tudjuk mi jól, hogy egészen más dolog Bácskában magyarnak lenni, magyarnak megmaradni, mint a szigorú Bánságban” -- olvashatták Dudás Károly vezércikkében, amely szintén 1994. augusztus 18-án jelent meg és az induló Bánáti Újságot köszöntötte. Sajnos, ezek a sorok sem veszítettek az időszerűségükből.
A tizedik évfordulón arról beszéltünk, hogy a Bánáti Újság az év januárjától a korábbi kettő helyett négy oldalon jelenik meg, tartalmilag sokszínűbb lett és egyre nagyobb sikerrel igyekszik felölelni az egész Bánságot. Pontosabban azt a részét, amely Trianon után maradt nekünk a történelmi Magyarország Krassó-Szörény, Temes és Torontál vármegyéiből. Ugyanezt elmondhatjuk a mostani, tizenötödik születésnapunkon is, csakúgy, mint a terjesztés hiányosságára tett akkori megjegyzéseket. Sőt, a mulasztásaink listája egy-két dologgal még bővíthető is: a mai napig sem fejeztük be a Bánáti Újság Baráti Társasága elnevezésű civil szervezetünk bejegyeztetését és csak terv maradt az a kezdeményezés is, hogy könyv formájában válogatás jelenjen meg a tízéves, vagy most már inkább a tizenöt éves Bánáti Újság legjobb írásaiból. De -- hogy dicsekedjünk is egy kicsit -- az idén megtartottuk a tizedik nyári újságíró-iskolánkat, amelynek a vajdasági fiatalok mellett erdélyi és kárpátaljai részvevői is voltak.
''Adj a vörös vonalon
inneni Bánátnak
egy magyar lapot
(a Torontál helyett
új arcút, serényt),
hogy ne vesszen el szavunk
és a zenénk,
hogy ne irthassák ki génjeinkből
a maradék reményt!”
Alkalmi írásom végén azért idéztem Cs. Simon Istvánnak, a Bánáti Újság egyik alapítójának és oszlopos tagjának az Adhatnál aranyhalat című versét, mert kis jubileumunkra készülve többeknek is megemlítettem, hogy a nosztalgiázás és a ''hősi” múlt felemlegetése mellett/helyett inkább a folytatásról, a következő öt, tíz, tizenöt... évről kellene beszélni. Erre viszont nem egy esetben az volt a válasz, hogy a jövő az önálló Bánáti Újság. Ismerve a helyzetünket, azt hiszem, ez az elképzelés egyelőre csak merész álom marad. Én inkább megköszönöm mellékletünk eddigi szerkesztőinek, B. Varga Lászlónak, Csonti Melindának és Berák Benittának, valamint az összes egykori és jelenlegi munkatársunknak az áldozatkész tevékenységét, amit gyakran ingyen vagy csak jelképes tiszteletdíjért végeztek, a támogatóknak pedig a segítséget.
Boldog születésnapot, Bánáti Újság! Isten éltessen sokáig!