home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Péntek, 2013. Október 11.
--:--
Erdély aranykora (történelmi vetélkedő)
Verseny
Erdély aranykora (történelmi vetélkedő)

Versenyünkre háromfős csapatok jelentkezését várjuk. Egy intézményből, baráti társaságból, egyházközségből több csapat is jelentkezhet. A játékosok közül írásbeli előzetes megmérettetés alapján 24 csapat jut a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezendő középdöntőbe, innen pedig 12 csapat a döntőbe.
A vetélkedő védnökei: Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Böjte Csaba ferences szerzetes és Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke. A zsűri tagjai: Bakos István művelődéskutató, Bíró Zoltán irodalomtörténész, Harmatos Áronné, a lakiteleki iskola nyugalmazott igazgatója, dr. Marjanucz László, a Szegedi Egyetem tanszékvezető tanára és Péterné Fehér Mária, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára főlevéltárosa.
A versenyre nevezési díj nincs, jelentkezni a lakiso@freemail.hu és a bezdedi@gmail.com e-mail címeken lehet.
Jelentkezni az írásbeli feladatsor beküldésével lehet, a határidő: 2013. szeptember 16-a, hétfő. A verseny írásbeli feladatai, a kapcsolódó tudnivalók, szakirodalmi ajánló letölthetőek lesznek szeptember elsejétől a  www.lakitelek.hu/nepfoiskola és a www.eotvosiskola.atw.hu honlapról is.
A középdöntő és döntő helyszíne és időpontja: Lakitelek Népfőiskola, 2013. október 11—13.
A középdöntőbe jutott csapatok valamennyi tagja emléklapot, könyvjutalmat kap. A döntőbe jutott csapatok tagjai pedig további jutalmakat, valamint az első három helyezett csapat részvételi lehetőséget kap Bethlen Gábor szobrának kolozsvári felavatására. Az esemény Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmé választásának 400. évfordulóján, 2013. október 23-án lesz.
További felvilágosítással szívesen szolgál Olajos István iskolaigazgató a (0036)70/931-7808-as telefonszámon.

Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumi elnöke

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..