home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Útjára indult a tizedik
Tóth Tibor
2013.04.17.
LXVIII. évf. 16. szám
Útjára indult a tizedik

Egy hónappal ezelőtt a hó és a járhatatlan utak ellehetetlenítették a jubileumi, 10. Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság szentmihályi megnyitóját, pénteken azonban már minden a helyére került, és pazar megnyitóünnepséggel útjára indult a jubileumi bajnokság.

Szentmihály kitűnő házigazdának bizonyult, s tárt karokkal fogadta a vendégeket: Kű Lajost, a diákbajnokságot útnak indító Aranycsapat Alapítvány elnökét, Jónyer Istvánt, a legendás Jónyer—Klampár—Gergely világbajnok asztaliteniszező trió tagját, Krausz Józsefet, az Aranycsapat Alapítvány munkatársát és Gyólai Zoltánt, a délvidéki versenyek koordinátorát. A József Attila Művelődési Egyesület nagytermében előbb Bognár János, Szentmihály tanácselnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Kű Lajos röviden ismertette az Alapítvány eddigi tevékenységét. Kiemelte, hogy a nemzetegyesítő programot tíz évvel ezelőtt indították útjára, s kezdetben ugyan rengetegen kételkedtek sikerében, mára viszont már mindenki látja, hogy ez bizony egy sikertörténet.

— 1998-tól 2002-ig feltérképeztük a történelmi Magyarország lehetőségeit, bejártuk Erdélyt, az Őrvidéket, Délvidéket, Felvidéket és a Kárpátalját. A kedvező tapasztalatoknak köszönhetően úgy gondoltuk, belevágunk, és létrehoztuk a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokságot, melynek mottója a határok feletti nemzetegyesítés sporttal, hittel és kultúrával. Sziklára építettük a kezdeményezést, él és fejlődik, hiszen a magyar nép győzelemre született. A versengést labdarúgással kezdtük, majd fokozatosan bekapcsoltuk az asztaliteniszt, a kézilabdát, a sakkot, a birkózást, az irodalmi és a történelmi vetélkedőt. Szeretnénk az egész világ magyarságát bevonni a diákbajnokságba, így már jelentős lépéseket tettünk afelé, hogy az ausztráliai, kanadai, amerikai, szudáni magyarok is bekapcsolódjanak a megmérettetésbe — mondta Kű Lajos, majd megnyitotta a 10. diákbajnokságot.

Miután ft. Halmai János nagybecskereki káplán áldását adta a vetélkedőre, Gyólai Zoltán ismertette az idei kiírással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

— A délvidéki labdarúgó- és a női kézilabda-döntőkre május 24-én kerül sor a tóthfalusi Nyers István Labdarúgó Akadémia pályáin. Az összmagyar elődöntőknek Csongrád, Jászberény, Pápa és Diósgyőr ad otthont, a döntőt pedig június végén a Puskás Ferenc stadionban tartják meg. Sakkban, asztaliteniszben és birkózásban a délvidéki döntők Zentán lesznek október 1-jén, az összmagyar finálét pedig ezúttal nem Kőszegen, hanem a szintén Vas megyei Sárvár melletti Vép nevű kastélyban bonyolítják le november derekán — mondta Gyólai.

A megnyitó művelődési részében a József Attila ME szakcsoportjai versekkel, dalokkal, citeramuzsikával mutatkoztak be, Szekeres Rozália magyartanárnő pedig a magyar nyelv szépségéről és jelentőségéről tartott előadást. A közös éneklés után a helybeliek villámgyorsan átrendezték a termet, felállították az asztalokat, és Jónyer István asztaliteniszező világbajnok bemutató mérkőzéseket vívott a helybeli Tornádó Asztaliteniszklub tagjaival, akik 2012 novemberében három érmet (első, második és harmadik helyet) nyertek Kőszegen, az összmagyar döntőn. A lányok alaposan kitettek magukért, kiváló tenyereseikkel, fonákjaikkal, nyeséseikkel jócskán megtornáztatták az egykori világbajnokot, aki jó tanácsokkal látta el a szép jövő előtt álló szentmihályi lányokat. A bemutató után pompás vacsorával, kötetlen társalgással zárult a 10. Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság szentmihályi megnyitója.
 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..