home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Útjára indult a Sorsok, emberek kötet
(Tha)
2021.06.23.
LXXVI. évf. 25. szám
Útjára indult a Sorsok, emberek kötet

A Hét Nap fennállásának 75. évfordulója alkalmából látott napvilágot Perisity Irma Sorsok, emberek című kötete. A könyv a hetilapban 2000 óta megjelenő, azonos című, rendkívül népszerű sorozat hetvenöt történetét tartalmazza. A kiadvány bemutatóját, számos érdeklődő jelenlétében, a Szabadkai Városi Könyvtárban szervezte meg a szerkesztőség.

Bevezetőt Tóth Lívia, a Hét Nap főszerkesztője mondott, a szerzővel Farkas Zsuzsa, a lap egykori munkatársa, a könyv előszavának írója beszélgetett.

Perisity Irma 1939-ben született Hajdújáráson. Az első munkahelye a Magyar Szó volt, majd a hajdújárási általános iskolában dolgozott. Később a szabadkai Zorka vegyiművek híres üzemi lapjának, a Glasniknak a szerkesztőségébe került, ahonnan szerkesztőként vonult nyugdíjba. A Hét Napnak, illetve akkor még a 7 Napnak, a ’80-as évek elejétől lett az állandó munkatársa. Újságírói tevékenységéért 1988-ban megkapta a Mayer Ottmár-díjat.


A Pannon RTV felvétele

Olyan beszélgetőtársra van szükségünk, aki teljes lényével figyel. Aki szótlanul hajlandó végighallgatni bennünket, amikor kitárjuk a szívünket neki. Perisity Irma sokéves újságírói gyakorlata során szert tett erre a képességre. Nem szakítja félbe a beszélgetőtársát, hagyja, hogy elmondja az életét olyannak, amilyennek ő maga látja, érzi. Nem kérdezősködik, nem izgágáskodik, nem „oknyomoz”. S nem ítélkezik — olvasható a Perisity Irma „lelkisegély-szolgálata” című előszóban.

Az első történet huszonegy évvel ezelőtt egy mozgássérült ember életét mutatta be. Olyan jó volt a visszhangja, hogy Perisity Irma azóta is hétről hétre újabb és újabb történeteket tár az olvasók elé. Soha nem kellett alanyok után járnia, mert régebben is, és most is keresik őt azok az emberek, akik szeretnének mesélni magukról, a sorsukról.

— Ha valaki jelentkezik, mert el akarja mondani az életét, én soha nem gondolok arra, hogy az illető esetleg át akar verni engem. Nekem nincs jogom kételkedni abban, hogy aki eljön hozzám, és megnyitja a szívét, nem mond igazat. De ha hazudik is, ez ellen nem tehetek semmit, lelke rajta. Én úgy gondolom, hogy például a családi viszályok, mert sok írásom erről szól, fájóak mindkét félnek, annak is, aki panaszkodik, és annak is, akiről mesélnek. Gyakran az derül ki, hogy egy kicsit mindenkinek igaza van, attól függően, hogy melyik fél szemszögéből nézzük — hallottuk Irma nénitől, majd arról is beszélt, hogy ő nem osztja fel jókra és rosszakra a beszélgetőtársait. — Amikor belevágtam ezeknek az emberi sorsoknak a megírásába, lassan rájöttem, nem az a dolgom, hogy jellemelemzést készítsek. Nekem csak egyszerűen le kell jegyeznem, hogy mennyi sérelem, igazságtalanság, de öröm és boldogság is éri az embert az élete folyamán. Az alanyaim gyakran tehetetlenek, nem tudnak mit kezdeni a fennálló helyzettel, vagy amikor már túl vannak valamin, akkor jönnek rá, hogy másként is cselekedhettek volna. Éppen ezért amikor útjára bocsátom a Sorsok, emberek sorozat egy-egy részét, azt kívánom, adja isten, hogy csak egy embernek is útmutatással, jó tanáccsal szolgáljon. 

Perisity Irma elmondta, milyenek az írásaira a visszajelzések, melyek voltak a kedvenc történetei, illetve akadtak olyanok is, amelyek őt is nagyon megviselték. Az utóbbi egy évben ez a házi börtön — ahogyan a járványt nevezte — egy kissé lecsökkentette a beszélgetőtársai számát, hiszen sokan nem tudtak Szabadkára utazni, a telefonos módszert pedig nem tartja „igazinak”. 

Az esten Lőrinc Zsuzsanna, az Életjel — Csáth Géza Művészetbaráti Kör tagja ihletett tolmácsolásában hallgathatott meg a közönség két történetet. A rendezvényen jelen volt Incze Olívia illusztrátor is, akinek a könyvhöz készített rajzait alkalmi kiállításon láthatták az érdeklődők.

Kapcsolódó cikkek
Múzsaidéző
Megjelent Perisity Irma Sorsok, emberek című könyve
(Tha)
2021.06.21.
LXXVI. évf. 24. szám
Perisity Irma Sorsok, emberek című könyvének bemutatóját 2021. 06. 18-án tartottuk meg a Szabadkai Városi…
Bővebben
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..