home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Útilapu
Tóth Tibor
2017.11.09.
LXXII. évf. 45. szám
Útilapu

Nem szívesen dolgoznék szövetségi kapitányként.

Ez talán az egyik legbizonytalanabb hivatás, hiszen egy-két sikertelen mérkőzés már elég ahhoz, hogy az addig imádott szakember egyenes úton kerüljön a mennyből a pokolba. Vannak helyek, ahol még egy történelmi vereség után is további bizalmat szavaznak a mesternek, hogy aztán a selejtezők végén köszönjék meg neki az addigi munkát, máshol viszont akkor is leváltják a szövetségi kapitányt, ha nyolc hosszú év után kijuttatja a válogatottat egy jelentős sporteseményre, jelen esetben a labdarúgó-világbajnokságra.

Bizonyára sokan kitalálták, hogy annak a szerbiai labdarúgó-válogatottnak a szövetségi kapitányára gondolok, akinek az irányítása alatt az együttes hat győzelemmel, három döntetlennel és mindössze egy vereséggel zárta a 2018. évi oroszországi világbajnokság selejtező sorozatát, és csoportelsőként került ki a vb-re, megelőzve a többi közt Írországot, az Európa-bajnoki elődöntős Wales válogatottját és Ausztriát. Slavoljub Muslin csapatot kovácsolt a főként Nyugat-Európában játszó futballistákból, és elérte azt, ami ebben az évtizedben csak Radomir Antićnak sikerült. A munka nehezét elvégezte, a babért pedig majd mások aratják le. A hivatalos közleményben csak annyi áll, hogy a Szerbiai Labdarúgó-szövetség köszönetet mond a volt szövetségi kapitánynak a sikeres együttműködésért és az elért eredményért. Se több, se kevesebb.

A külföldi közvélemény értetlenül áll Muslin menesztése előtt, hiszen jobb helyeken ilyen nagyszerű eredmények után jutalmazzák a kapitányt. A Balkán viszont azért Balkán, hogy minden törvényszerűség a feje tetejére álljon. Bizonyos források tudni vélik, hogy Muslinnak a válogatott védekező játékstílusa és a selejtezők vége felé mutatott gyengébb eredményei (mondjuk, az osztrákok elleni vereség) miatt kellett távoznia. Viszont szavahihetőbbnek tűnnek azok a jól értesült körök, amelyek szerint bizonyos játékosok (például Milinković-Savić) mellőzése miatt kötöttek útilaput a szakember talpára.

Tudvalévő, hogy a játékosok mögött befolyásos menedzserek állnak, akiknek érdekük, hogy „védenceik” minél több időt töltsenek a pályán címeres mezben. Muslin rálépett egyesek tyúkszemére azzal, hogy ellenállva a nyomásnak, nem hagyta, hogy befolyásolják a válogatott összeállításakor. Hogy ki tölti be a megüresedett helyet? A válasz csak akkor lényeges, ha az utód, elődjéhez hasonlóan, nem engedi, hogy bizonyos körök marionettbábuként rángassák saját céljaik elérése érdekében.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..