A férfiakra jellemzőbb, hogy gyorsúszással róják a kilométereket, ezért előbb kifáradnak, levegő után kapkodnak, és pihegve ülnek ki a medence szélére. A nők inkább lassú, biztos mellúszással tempóznak, tovább is bírják pihenés nélkül. Az álmodozók és a művészlelkek a hátúszást preferálják, hogy egyetlen hullócsillagról se maradjanak le, s észrevegyék minden egyes rózsaszín bárányfelhő bégetését, valamint ott vannak azok, akik pillangóúszással csapnak a hullámok közé. Ők azok, akik szeretik az állatok mellett a sportot is, egészségesen élnek, védik a környezetüket meg a bolygót. A legjobb azonban a fenti négyet kombinálni.

Egészen kicsi gyermek voltam, amikor beírattak az úszóiskolába. Összevissza kalimpálva, több liter vizet lenyelve, de megtanultam úszni. Nagyon jól úszom.

Az edzéseken a négy úszásnemet folyamatosan váltogattuk. Az edző döntötte el, melyikből hány hosszt kell megtenni. Aztán beúszott mellénk egy labda. Vízilabda. És játszottunk. Téptük egymás fürdőruháját a meccseken. Ami a felszín alatt van, az úgysem látszik, nem igaz?

Mindenki úszik. Az is, aki nem tud. Úszunk az egyik oldalról a másik felé, majd vissza. Különféle vizekben, víz alá bukva, majd nagy levegőt véve. Úszunk mocsaras tavakban és tiszta vizű folyóban, óceánban, melynek nem látjuk a másik oldalát, úszunk a dzsungel közepén, ahol az állatok hangjától nem halljuk a csendet, pillangózunk az olasz csizma sarkánál, ahol minden olívaillatú, s úszunk jóbarátunk, az Adria türkizében.

Amikor lezárták a határokat, az első gondolatom az volt, hogy: Úristen, az idén nem mehetek tengerre? Kimarad az év legjobb „úszása”? Belegondolni is rossz volt. Napokig arról álmodtam, hogy úszom a tengerben. Szabadkán nincs folyó. Sem tenger. Csak egy tó, melyben nem lehet úszni. Mégis úszunk. Pedig itt is fontos a mértéktartás. Nem szabad megállás nélkül úszni, elfogy a levegő, és ha mindenki úszik, nem vesszük észre a fuldoklókat. Meg kell tanulni lebegni és sodródni is. Hát ezt tanulgattam ebben az elmúlt, itthon töltött időszakban. S azt hiszem, jó tanítvány voltam. Csillagos ötösre vizsgáztam ugyanis lebegésből, és a sodródástanár is dicsérettel bocsátott el az online oktatásom utolsó óráján. Most már nem kell edző, tudom, miből mennyi kell. Úszó-, lebegő- és sodródóbajnok lettem. Visz a víz, és én is mindig viszem magammal a vizem.