home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Úrnapjára készülve
Fehér Márta
2019.06.22.
LXXIV. évf. 25. szám
Úrnapjára készülve

Az úrnapja Krisztus szent testének és vérének ünnepe. A nagycsütörtöki ünneplés a nagyhét hangulata miatt nem tudja az öröm hangulatát kellőképpen kifejezni.

 

 

Ennek az Oltáriszentségben köztünk levő megtestesült Krisztusnak a lelkes ünneplését szolgálja az úrnapja. Az ünnepi szentmise után körmenettel folytatódik a liturgia. Úrnapja a katolikus egyház főünnepei és parancsolt ünnepei közé tartozik.

— Az úrnapja az Úr Jézus szentséges testének és vérének az ünnepe, ilyenkor valójában tanúságot tesz a keresztény ember, amikor az Oltáriszentséggel, a jelen levő feltámadt és megdicsőült Krisztussal a kenyér színe alatt kilépünk a világba, és végighordozzuk, tehát nemcsak a templom falai között valljuk meg őt, hanem kimegyünk az utcára, és végighordozzuk, mint ennek a világnak a Teremtőjét, királyát, urát és a Mindenség Teremtőjét — magyarázza Mester Dániel, a moholi Szent György-templom plébánosa, tiszteletbeli esperes.

Moholon az 1990-es évek óta készítenek virágszőnyeget úrnapján, ami ma is különlegességnek számít ezen a vidéken. A szokás Danyi László plébános úr nevéhez fűződik, aki Bajorországban leste el ezt a gyakorlatot, majd Csonoplyán próbálta meghonosítani a virágszőnyegek készítését. Moholra való áthelyezése után az ottani hívek gyorsan magukévá tették e szép ünnepi szokást.  

Azóta is minden évben hívek egy csoportja öt virágszőnyeget készít. A virágszőnyegek motívuma évenként változik, a díszítők előre megbeszélt, azonos témakörű képeket készítenek, viszont a főoltár virágszőnyege minden évben a koronás magyar címert ábrázolja. Alapvetően a falubéli asszonyok tisztsége ez a virágszőnyegek elkészítése, megfigyelhető, hogy a részvét anyáról leányra száll. Úrnapja előtt hetekkel elkezdődik a készülődés, a szervezés. A virágszirmok beszerzése nem minden évben könnyű feladat. A virágoskerteket kimondottan úgy ültetik be a falubeliek, hogy azok az ünnep idején boruljanak virágba, így a szirmokat fel tudják használni a díszítésnél. (www.ertektar.rs)

— Ez egy csodálatos csapatmunka, a hívek gyűlnek ilyenkor össze, főleg az idősebb asszonyok, és ők maguk készítik el az oltár előtt a virágszőnyegeket, ők hozzák a virágokat is. Hogy mi lesz az évi motívum, az aznap derül ki, aznap jön Lakatos Raffai Irén, ő szokta megrajzolni, az asszonyok pedig kirakják. Két szentmisénk van aznap, az első reggel 8-kor, és amikor véget ér, akkor kezdenek az asszonyok díszíteni, 13 órára szoktak végezni. Közös ebéddel zárjuk az előkészületet a plébánián a hittanteremben, majd mindenki hazamegy, és este 6 órakor kezdődik a szentmisénk, utána pedig a körmenet következik. Korábban csak a templomkertben volt a körmenet, de amióta én itt vagyok, hét éve, azóta kimegyünk az utcára, és egy nagy kört teszünk, tehát az Oltáriszentséget az utcán is végighordozzuk. A harmadikosok mennek előttem, virágszirmot szórnak az idei elsőáldozók — részletezi a plébános.

 

Világméretű szentségimádás úrnapja szombatján — csatlakozzanak!

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága úrnapjához kapcsolódva június 22-ére, szombatra világméretű szentségimádást hirdet, hogy együtt dicsőítsük az Oltáriszentségben jelen levő Jézust. A szentségimádási lánchoz tavaly 6 kontinens 45 országának 900 helyszínén több tízezer ember csatlakozott. A Corpus Domini weboldalon lehet jelentkezni az eseményre — olvasható a NEK honlapján (www.iec2020.hu).

Jézus a megéhezett tömeg láttán ezt mondja tanítványainak: „Ti adjatok nekik enni!” A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve erre hív bennünket Jézus. Enni adni az éhezőknek, de észrevenni azokat is, akiknek a lelke éhezik a szeretetre, Istenre. Téged is hívunk, hogy június 22-én, úrnapja szombatján a világ minden részén imádkozzunk együtt egy órát az Oltáriszentségben jelen levő Jézus Krisztus előtt, aki önmagát adta értünk. A Te odaadott egyórányi imáddal is enyhíted mások lelki éhségét! — fogalmaznak a felhívásban.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom—budapesti érsek az eseményhez írt köszöntőjében ezt üzeni:

„Amikor Jézus Krisztus feltámadása után búcsúzott tanítványaitól, elküldte őket az egész világra, hogy hirdessék az örömhírt. Megígérte, hogy velük lesz »minden nap, a világ végezetéig«. Velünk van tanításában, kegyelmében, szentségeiben, de különösen velünk van az Eucharisztia ünneplésében és az Oltáriszentségben, melyet szentmisén kívül is imádattal veszünk körül.

Idén Magyarországon Úrnapját június 23-án, vasárnap ünnepeljük. Előtte szombaton ismét közös, világméretű szentségimádást tartunk. Vegyünk részt ezen a közös imádáson minél többen, kapcsolódjunk be egyházközségünkkel, közösségeinkkel együtt! Legyen ez a világméretű szentségimádás a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készületünk következő állomása, s éljük át újra Isten megújító szeretetét!”

 

Külhonból is regisztrálnak az eseményre, így Vajdaságban egyebek között a szabadkai kertvárosi plébánián tartanak hagyományos szentségimádást, a kispiaci Szent Péter és Pál-plébánián a Dicsőséges Rózsafüzért imádkozzák, minden tized előtt elhangzik egy ének, rövid gondolat, melyet a jelenlevők közül olvas fel valaki, és a tizedben minden Üdvözlégy Mária-ima előtt egy idézetet olvasnak fel a Bibliából. Hogy mindenki kivegye személyesen is az imában a részvételét, gyermek, felnőtt, ezért sorba imádkozzuk a miatyánkot, tíz üdvözlégyet és dicsőséget — olvasható az esemény tájékoztatójában. A temerini Szent Rozália-plébánián vezetett szentségimádást szerveznek gitáros zenével, elmélkedésekkel, csenddel.
A csatlakozók névsora folyamatosan bővül, részletekért kattintsanak a  https://corpusdomini.iec2020.hu/#/esemenyek oldalra.

 

Ferenc pápa a római Casal Bertone negyedben tartja az úrnapi szertartást

Június 23-án, vasárnap, Krisztus szent teste és vére ünnepén, este 6 órakor szentmisét mutat be Ferenc pápa a város keleti részén fekvő Vigasztaló Szűzanya-templom előterében. A szentmise után a plébánia templom körüli utcáiban a pápa úrnapi körmenetet vezet, majd ünnepi áldással ér véget a szertartás.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..