Ez a remekmű adta mai cikkem témáját. Ünnepnapok. Mi is egy vadásznak az ünnepnap? Hát az a nap, amelyre egész évben készül, amelyet izgatottan vár. A fegyver felkészítése a nagy napra, a lőszer gondos kiválasztása, célvíz a zsebben, engedélyek ellenőrzése után indulás a nagy kalandra. Az alföldi vadásznak vajon melyik ez a nap? Hát a nyúlvadászat, melyet gondosan, precízen megterveznek a csoportvezetők, az öreg vadászok közreműködésével. Mely terepen kezdődik az első kör, hol zárjuk a kört, hol lesz a reggeli, stb. Nyúlvadászaton külön emlékeztetnek, hogy a biztonság az első, melyet szem előtt kell tartani. Vigyázzunk a lövésnél, ha nem biztos, hadd fusson a nyuszi, majd lesz másik alkalom.

Mivel a nyulat úgynevezett körvadászaton vadásszuk, megvan a technikája a biztonságos terítékre hozásnak. Amikor elindul a vadászat, a felállás úgy fest, hogy egy hajtó és egy vadász, esetleg egy kutyás vadász kerül egymás mellé. Az egész arra hasonlít, amikor a halászok U alakban húzzák a hálót a tavon. Előre megbeszélt helyen zárul a kör, és ilyenkor már nem szabad a körbe befelé lőni, még akkor sem, ha az ember orra előtt ugrándozik a füles. Megvárjuk, míg a körből kifelé fut a nyuszi, és csak akkor szabad leadni a biztonságos lövést, közben reménykedünk benne, hogy pontosak voltunk, és begyűjthetjük az esett vadat. Vadászat közben szoktunk kommunikálni egymással, hogy vigyázz, jobbra tart a nyuszi, és ilyenkor legjobb megállni, lecövekelni, nem mozogni, mert a legkisebb mozgásra is futás közben irányt vált a füles. Bizony a mezei nyúl igencsak kapkodja a lábát, nagyon gyors, és egyáltalán nem könnyű elejteni. Nagyon sokat kell gyakorolni, hogy biztos lövéssel terítékre kerüljön a vadnyúl.

Nekünk, apróvadasoknak ő az alföldi gepárd, mert gyors, mint a villám, de egy jól leadott lövés után, amikor mégiscsak megadja magát, elönt bennünket a büszkeség. Diadalunk még értékesebb, ha előtte a többiek már leadtak egy sorozatot a száguldó nyuszira, mi pedig egy pontos lövéssel véget vetünk az ámokfutásának. Ekkor büszkén birtokba vesszük a vadat, és fölényeskedve odakiáltunk a többieknek, így kell ezt csinálni, mert az egészséges ugratás megszokott dolog ilyenkor. Ha még nem volt elég a bosszantásból, akkor jöhet a recept, fokhagymás vajjal isteni lesz karácsonyra. Megy ám a morgolódás azoknál a vadászoknál, akiknek még nem sikerült vadat ejteniük. Izgalomra pedig semmi okuk, mert nálunk az a szokás, hogy addig megyünk és vadászunk, amíg minden vadásznak nem jut egy nyuszi.

Azokban a régi szép időkben olyan vadásznapom is volt, amelyen 8 nyulat sikerült lőnöm, kedves vadászkollégám, barátom, Mátyás pedig 7-et ejtett el. Ketten összesen 15 nyulat lőttünk, Mátyás fia, Tibor pedig már könyörgött nekünk: apa, ne lőjetek többet, nem bírom cipelni őket. Mátyással feszítettünk, mint Döbrögi uram a vásárban, és csak úgy mellékesen megjegyeztük: van, aki tud, van, aki csak szereti. Ez a nap egy piros betűs ünnepnap volt a karrierünkben. Régen volt, és soká lesz, ha egyáltalán még lesz hasonló nyúlvadászatunk. Akkoriban évente akár 5 nyúl is járt egy vadásznak, manapság örülünk, ha 1-et kapunk kilövésre.

Most pedig következzen a legszebb nyúlvadászatom felidézése. Vasárnap volt, természetesen Mátyásnál találkoztunk, de ő egészségügyi okok miatt sajnos nem tudott jönni vadászni, engem viszont megkért, lőjek már neki egy nyulat. A fia, Tibor akkor jött velünk először nyúlra vadászni. Mátyás mondta, ha a fiúnak nem sikerül, pergessek már az ő részére is le egy nyuszit. Erre az unokatestvér azt mondta, ő most nem tud jönni velünk, neki is lőjek egyet. Hát magamnak szabad lőni? — gondoltam. Egy kicsit sok a feladat, de rajtam nem fog múlni, lőszer van, célvíz is, hajrá! Mellesleg már nem volt olyan sok nyuszi a terepen, mint azelőtt. Sikerült magamnak egy szép példányt elejtenem, de több alkalmam már nem adódott. Tibor is remekelt, sikerült neki egy 1,5 kilós „kismacskát” lőnie, és ennyi, neki sem jutott több esély. Az autókig még két dűlő volt a vadászat vége előtt. Fáradtan ballagtunk hazafelé, már majdnem a földön húztam a puskát, amikor csoda történt: felugrott egy nyuszi! Erre húsz vadász lemerevedett, mert mindenki szerette volna, ha rá fut a füles. Mintha damilon húztam volna, éppen rám futott, a szívem majd kiugrott, húsz ember nézte, le tudom-e lőni. Ha igen, akkor király vagyok, ha nem, akkor szétszednek. A nyuszi továbbra is felém futott, de mintegy 50 méterre előttem felbukott egy másik nyúlban, és most már párban száguldtak felém. Az izgalom tetőfokára hágott, 25 méternél észrevettek engem, kezdődött a gyors irányváltás, de én már célra tartottam a fegyverem. Egy kis csavar volt a futásban, mert a bal oldali jobbra tört ki, a jobb oldali pedig balra szeretett volna meglépni. Én azonban résen voltam, a jobbost fejbe lőttem, csak úgy karikázott, majd azonnal átrántottam a puskát balra, és minden lábát lekaszáltam a nyuszinak. Ekkor azt mondtam: ha még egyszer valaki Rudolfnak hív, beperlem, mától Winnetou a nevem! Nem kell ecsetelnem, milyen büszke voltam, és végül mindenki kapott nyuszit a piros betűs ünnepnapon.

Megjegyzés: sokan nem Rudolfként, hanem Winnetouként ismernek a vadászok köreiben.