A nagyszabású kulturális programsorozat ezúttal három napon keresztül hívta, várta és fogadta az érdeklődőket. A magyarlakta vidékekről érkező művészek előadásaival, koncertjeivel, kicsiknek és nagyoknak szóló produkciókkal. Mindeközben tovább erősítve a nemzeti összetartozás érzését, mely felett – Istennek hála – immáron semmiféle rontó és gáncsoló erőnek tényleges hatalma nincsen. Az anyaországból, Délvidékről, Őrvidékről, Felvidékről, Kárpátaljáról és Erdélyből érkező fellépőknek köszönhetően a IX. Duna Nap látogatói egyúttal részesei lehettek az ősi kultúra, a hagyomány és a modern világ találkozásának.

Az idei rendezvény nyitányában mindenekelőtt a Hymnus csendült fel, Szvorák Katalin Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes, előadóművész tolmácsolásában. Őt követően Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója szólt az egybegyűltekhez, majd pedig – a helyszínen elmondott alkalmi gondolatai után – Csák János úr, a Miniszterelnökség kulturális és innovációért felelős államtitkára bírá szólásra a Duna Ház előtt felállított gongot.

Az Europa Nostra díjas község, mely fölött minden reggel kétszer kel fel a nap, köztudottan az erdélyi faluturizmus egyik központja. Helység, ahol – bármikor és bárhonnan is induljék útnak – eleve a hazatérőknek kijáró tisztelettel és nagyrabecsüléssel fogadják a jó szándékkal érkezőt.

A délvidékiek színeit az idén a törökbecsei Micsik Béla hangszerkészítő és neje, Torjai Zita Katalin gyöngyfűző, illetve az adai Szalma Sándor papucskészítő mester képviselte. A további névsorolástól csupán helyszűke okán tekintek el, ellenben – természetesen a teljesség igénye nélkül – a többiekről is készült legalább egy szakmai/hangulati emlékkép, hiteles fénybe írt lenyomat. A legtöbb e helyt megkapott audio-, vizuális, illetve gasztroélmény mégis valahol a zsigerekben telepedett meg. Időrendi sorrendtől eltekintve.

Az idei Duna Nap felvezetőjében avatta fel Szili Katalin asszony, miniszterelnöki megbízott – helyszínileg a Duna Ház tetőterében – a tavaly decemberében elhunyt Duray Miklós (1945–2022) felvidéki magyar politikus, író, egyetemi tanár emlékét és áldásos munkásságát méltató szobát.

„Mert a legnagyobb örökség, amit adni lehet az utódnak, az otthon. Egy ház, akármilyen ház. De amelyiknek falát aggódás, szeretet, gondoskodás s a jövendők bizakodó hite emelte föl. És fák. Amiket nem azért ültetett valaki, hogy hasznukat lássa. Nem is azért, hogy önmagát mulattassa velük. Hanem azért, mert szépségre és jövendőre gondolt, békességre gondolt és a lelke tele volt derűvel…” – írta le egykoron Wass Albert.

Ötlik fel bennem hirtelen rengeteg idézet, amire építkezni reménykedtem szakmai beszámoló(m) megírásánál… Nem könnyű választani! Érdemben cselekedni, helytállni viszont ennél is nehezebb.

Június 4-én, vasárnap a nemzeti összetartozás napját ünnepelték Torockón. Ökumenikus istentisztelet keretében, amin sajnos mi, délvidékiek, hazahívó szolgálatainkból adódóan személyesen már nem tudtunk jelen lenni. Magunkkal hozhattuk viszont az előző esti fináléban szólásra emelkedők gondolatait.

A házigazdák nevében elsőként a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, illetve Deák-Székely Szilárd Levente, Torockó polgármestere mondott köszönetet.

„Fordulj, kedvem / és ha leszakad az Ég is, / marad magyar mégis-mégis / ősi, szép és rémületlen.” (Ady Endre: Ad az Isten – részlet)

Az esti összetartozás-koncert és az egyre erőteljesebben zuhogó eső csendesedését követően Csécs Márton esperes, a Torockói Unitárius Egyházközség lelkipásztora helyezé intelmeit az egybegyűltek szívére, lelkiismeretére, tettekben is megnyilvánulni szükséges cselekvőkészségére. Bármilyen szolgálatra is hívá el őket, mindnyájunkat az Úr. Végezetül Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár mondott üdvözlőbeszédet.

Az égi tűzrózsák éjszakai virulásának pillanatait a Székelykő és az Ordaskő közötti völgyből felhangzó a capella dallam kerekíté teljes egésszé.