home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Ünnepelt volna a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület
Bacsik Lőrinc Natália
2021.04.05.
LXXVI. évf. 13. szám
Ünnepelt volna a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület

A járványhelyzet miatt a tavalyi évben több kulturális rendezvény is elmaradt. Sok tervezett összejövetelt le kellett mondani, de amit megtartottak, azt sem tudták önfeledten élvezni a jelenlévők. Így volt ez a nagykikindai Egység Művelődési Egyesülettel is, mely 2020-ban ünnepelte (volna) fennállásának 75. évfordulóját. Tóth Ramóna elnököt kértem meg, mutassa be a szervezetet.

— Nehéz körülmények közepette indult meg a II. világháború után a magyar művelődési élet Nagykikindán, de egyesületünket 1945-ben sikerült hivatalosan is bejegyeztetni. Egyébként korábbi feljegyzések is vannak az egyesületről (leginkább a színjátszó társulat működött, és vándorolt a térségben, hogy bemutassa előadásait), melyek az 1800-as évek végéről származnak. Egyesületünk első bejegyzett hivatalos neve így hangzott: Velika Kikindai Magyar Közművelődési Közösség, első elnöke Fa József volt.


Tóth Ramóna (Fotó forrása: Facebook)

Engem 2020. március 8-án, a nemzetközi nőnapon választottak meg az egyesület első női elnökének. 1945 óta 19 elnök előzött meg, vagyis én lettem a 20. 2020-ban. Nagy örömmel töltött el, hogy a közgyűlés nekem szavazott bizalmat, viszont tudtam, nehéz munka vár rám. Abban biztos voltam, hogy nagy felelősség lesz a vállamon, de hogy valójában mekkora, azt csak akkor tudtam meg, amikor a közgyűlés utáni héten országos szinten kihirdették a rendkívüli állapotot, majd a városi költségvetésből három hónapig nem érkezett utalás (melyből a négy alkalmazott fizetését és a rezsiköltségeket kell fedezni), és szinte minden pályázatot leblokkoltak. No, itt én is nagyon megijedtem! De sikerült a legrövidebb úton rendeznünk az előttünk álló rendkívüli feladatokat.

* Hány alosztály működik az egyesületben, és megközelítőleg hány tagotok van?

— Működik egy felnőtt-drámaszakosztály: József Attila Amatőr Színjátszó Társulat a neve, a jelenlegi rendező Király Sándor, valamint egy gyerekekből álló csoport is működik, ők a Fejős Klára Általános Iskola felső tagozatos diákjai, Momić Violetta magyar szakos tanárnő és szintén Király Sándor készíti fel őket. Gyuranik Adorján, a koreográfusunk az Egység ME-en belül három csoporttal foglalkozik: az Egyedem-begyedem gyermeknéptánccsoporttal, a Róna ifjúsági csoporttal és a Sírülő nevű, veteránokból álló néptáncegyüttessel. Varga Rozália a ’90-es évek közepétől vezeti az Őszirózsa asszonykórust, valamint a 2000-es években megalakították a Viola kézművescsoportot is. Nagy örömhír, hogy az idén márciusban egy új csoportot indítottunk el Savanović Erzsébet irányításával. A Kerekecske gombocska beszédfejlesztő játszóháznak az a célja, hogy megkönnyítse az óvodai pedagógusok, tanítók munkáját, városunkban ugyanis nagyon sok a vegyes házasságból származó gyerek, és a szülőknek néha egy kicsit későn jut eszükbe a magyar nyelvet megtaníttatni gyermekükkel. A csoportfoglalkozás egy órán át tart, a feladatokat, melyek mondókákat, dalocskákat tartalmaznak, a gyerekek hazaviszik, hogy a szülőkkel együtt tudjanak gyakorolni. Az anyakönyvünkben csaknem 250 tag van bejegyezve, de ebből már többen külföldön élnek. Meg kell említeni, hogy vannak aktívabbak és kevésbé aktív tagok, de ettől függetlenül mi mindig mindenkit sok szeretettel várunk.

* Milyen fontosabb rendezvényeket, eseményeket sikerült megszervezni az utóbbi években?

— Egyesületünk tagjai minden évben igyekeznek megjelölni a nemzethez, néphagyományhoz kötődő jeles eseményeket. Megemlékezünk a magyar kultúra napjáról, farsangkor álarcos gyermekbált szervezünk. Március 15-én megkoszorúzzuk a Kossuth-táblát, valamint áprilisban a Föld napjáról sem feledkezünk meg. A május általában a népzene, a néptánc hava. A Viola kézimunkacsoport évente kétszer teadélutánt rendez. A nagykikindai, kisoroszi, szajáni 8. osztályos diákok ballagási műsorát is egyesületünkben szervezzük meg. Augusztusban a Nemzetközi Kórustalálkozót említeném, októberben az aradi vértanúkra emlékezünk. Novemberben Márton-napozunk kicsikkel és nagyokkal, az év végén karácsonyi műhelymunkákat, ünnepi műsort és közös szilveszterezést szoktunk szervezni. Ezek az állandó programjaink, de mindezek mellett szinte mindennap próbák folynak az egyesületben, házigazdái vagyunk az utazó rendezvényeknek, szívesen fogadjuk a tájolásokat…

* A tavalyi évben nem sikerült igazán megünnepelni a 75. születésnapot.

— Hát igen, a tavalyi év… Gondoltam, néhány hónap, és a koronavírus már csak egy emlék lesz, így májusról (1945 májusában lett bejegyezve egyesületünk) szeptemberre toltuk a tervezett programsorozatot, mellyel emléket állítottunk volna a 75 éves fennállásunknak. Készültünk interaktív színházzal, kiállításokkal, néptánckoncerttel (a 75. évfordulónak köszönhetően alakult meg a veterán-néptánccsoport), külföldi vendégeinket terveztük meghívni, de mindez elmaradt. Készítettünk egy logót, ezt mindenhol, ahol csak tudtuk, bemutattuk, „reklámoztuk”, valamint egy képzőművészeti pályázatot hirdettünk szeptember 1-jén 75 éves a „Magyar Otthonom” címmel. Az óvodásoktól a felnőttekig mindenki küldött alkotásokat, ezeket a 2021. évi naptárunkra nyomtattuk rá, melyből minden jelentkező kapott, és persze a kiemelt alkotásokat külön díjaztuk.

* Visszatekintve a múltra, véleményed szerint miben jobb/könnyebb, illetve miben nehezebb az egyesület élete, helyzete most?

— A múltban nehéz volt anyagi támogatáshoz jutni, hogy az elvártakat meg tudjuk adni a tagjainknak, most pedig egyre több ugyan a pályázati lehetőség, de sajnos egyre kevesebben vagyunk. Rohanó világban élünk, megváltozott az emberek fontossági sorrendje. A gyerekeket/fiatalokat inkább egy számítógépes játék köti le, nem pedig a táncpróba, a színjátszás vagy akár csak egy sakk- vagy kártyaparti az egyesület klubtermében. Nehéz összekovácsolni és egyben tartani a közösséget. Változik a világ, ami jó, de nem szabad elfelednünk, hogy kik vagyunk, kik az őseink, és milyen harcot vívtak azért, hogy mi most így éljünk, ahogy azt tesszük.

Átalakult a világ, a kultúránk megélése a világjárvány miatt is. Tavaly decemberben egyik tagunk önkéntesen vállalata, hogy megcsinálja az Egység ME weboldalát (www.egysegme.org), így januártól azon tudunk kommunikálni, de a legfontosabb, hogy a külföldre költözött tagjaink is követhetik az eseményeinket. A honlap mellett YouTube-csatornánkat is elindítottuk, melyen eddig bemutattuk a Fejős Klára Általános Iskola diákjainak a Mikulásról szóló előadását és a magyar kultúra napjára készített műsort. A weboldalnak köszönhetően online farsangot hirdettünk, április elejére várható egy újabb pályázati kiírás. Folyamatosan dolgozunk, amennyit a jelenlegi helyzet enged, mi azt maximálisan kihasználjuk. Az aktuális intézkedések hol lehetővé teszik a csoportfoglalkozásokat, hol nem, szabálysértők viszont nem vagyunk. Fontosnak tartjuk a példamutatást is!

* Miért fontos megőrizni Nagykikindán az Egység Művelődési Egyesületet?

— A fő célunk, hogy megőrizzük mindazt, ami jelenleg megvan. Feladatunk, hogy folyamatosan utánpótlást toborozzunk az alosztályokba. De újítunk is, nyitottak vagyunk bármilyen újdonságra. Az elnökségi tagok fiatalos lendülettel vállalták fel tavaly a tisztújító közgyűlésen az előttük álló négyéves időszak feladatait, és el kell mondanom, hogy az elmúlt egy év során nem kellett csalódnom egyikükben sem! Az Egység Művelődési Egyesület Nagykikindán a magyarok „Magyar Otthona”. Alosztályaink több évtizede tevékenykednek, és ha tőlünk függ, még több évtizedig működni is fognak. Néptáncosainkat, színjátszóinkat, kézimunkacsoportunkat, kórusunkat nemcsak belföldön, de külföldön is jól ismerik, és mi is igyekszünk jó vendéglátók lenni — hallottam Tóth Ramónától.

Az Egység ME büszke lehet a megélt 75 évére, hiszen bebizonyosodott, hogy a magyarság a szórványban is tud és akar alkotni, szórakozni, kulturális programokat létrehozni. Bár akadályok, nehézségek mindig vannak, ezeket könnyű legyőzni, ha van kiért és miért küzdeni. Egy erős, céltudatos, tenni akaró közösség számára nincs lehetetlen.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..