home 2024. február 26., Géza napja
Online előfizetés
Ünnepelt a vajdasági magyarság
Cérna Lenke
2017.08.27.
LXXII. évf. 34. szám
Ünnepelt a vajdasági magyarság

Huszonkettedik alkalommal ünnepelte együtt a vajdasági magyarság a Szent István-napot Palicson.

A központi rendezvény 15 órakor kezdődött a tóparti sétányon, ahol kirakodóvásár várta a számos településről — szervezett buszokkal is — érkező vendégeket. Az idén kevesebben gyűltek össze, mint az előző években, de a jó hangulat ezúttal sem maradt el.

István király szentté avatásának napján zsúfolásig megtelt a szabadkai Szent Teréz-székesegyház. Az egybegyűlteknek dr. Herdics György címzetes apát prédikált.

A vendégek a Szabadkai Fúvószenekar muzsikájára érkeztek meg Palicsra, az együttes tagjai a Vigadó előtt felállított színpadon léptek fel. A fiatal tehetségek levonulása után, 19 órakor a magyar himnusz éneklésével folytatódott az ünnepség. Ezután az ökumenikus kenyéráldás következett. Az újkenyeret a katolikus egyház nevében dr. Herdics György címzetes apát és Verebélyi Árpád főesperes szentelte meg. A református egyház képviseletében Orosz Attila bácskai református esperes, az evangélikus egyház nevében pedig Dolinszky Gábor püspökhelyettes áldotta meg.

A vendégek közül dr. Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere szólt elsőként a közönséghez. Mindenekelőtt megköszönte Pásztor Istvánnak, a VMSZ elnökének, hogy munkásságával a vajdasági magyarok életét közösségformáló erővé alakítja.

— Minden magyar fontos, nemcsak a Vajdaság, hanem az anyaország számára is — hangsúlyozta a honvédelmi miniszter, majd Márai Sándor szavaival fokozta az ünnepi hangulatot:

„Az ünnep legyen ünnepies, mély és varázsos, és legyen benne valami a régi rendtartásból — a hetedik napból. Legyen benne áhítat és feltétlenség. Az ünnep az élet rangja — felsőbb értelme.” A délvidéki magyarságnak hozott üzenetét történelmi áttekintéssel folytatta. A többi közt kitért István király harmincnyolc évig tartó uralkodása jelentőségének felismerésére, miszerint a magyarság megtartásának egyik fontos feltétele a keresztény hit megőrzése.

A magyar honvédelmi miniszter a múlt felidézése mellett a jelenről is szólt:

— István király úgy fogalmaz fiának, hogy „a hit pajzsát tartsd, és rajtad lesz az üdvösség sisakja látható és láthatatlan ellenségeiddel szemben”. Milyen bölcs mondat ez, gondoljanak csak bele! Hiszen az emberiség kemény történetében — mi, magyarok ezt pontosan tudjuk — mennyi látható és láthatatlan veszély leselkedett ránk és leselkedik ma is. Mint tudjuk, a világ nemcsak fényes és sötét, hanem sokszor zavaros is. Ma is, ha Európára tekintünk, ezt láthatjuk. Amikor keressük ebben a bonyolult világban az igazságot, akkor fontos, hogy az alapigazsághoz jussunk el. A Szentírás bölcsessége felvilágosít minket ebben is. Azt fogalmazza meg, hogy „az istentelenek háza elvész, de az igazaknak sátora megvirágzik”. Amikor látjuk a mostani, brüsszeli döntéshozók sajátos megnyilvánulásait az új típusú népvándorlás világában, és látjuk, hogy szinte naponta megjelenő hír a terrortámadás, akkor elgondolkodunk azon is, hogy ilyenkor a hitetlenek vagy a fanatikusok tetteiről beszélünk. Ők nem félik a jóistent, semmi sem szent előttük, és erőszakosan próbálják meg a saját igazukat hirdetni.

Dr. Simicskó István arra is felhívta az egybegyűltek figyelmét, hogy az Európai Unió visszafordíthatatlan úton jár. A magyarságnak mégis arra kell törekednie — mondta —, hogy egy emberibb világot teremtsen.

— Példát kell mutatnunk az Európai Uniónak összefogásunkkal — jelentette ki a miniszter. — Az EU kezdi elveszíteni saját fundamentumát, hitét és lelkületét. Elmerült az ultraliberalizmusban. Mi azt tanultuk meg a történelemből, hogy minden nagy civilizációt és kultúrát először belülről kezdenek el bomlasztani. Szerintem ma sincs ez másképp.

A miniszter feltette a kérdést, miért van az, hogy a brüsszeli döntéshozók nem látják az illegális migráció veszélyeit. Ennek kapcsán kiemelte, Magyarország mutatta meg a példát, és az élen jár határainak megvédésével.

— Őseink vérével fizettük meg a szabadságunk árát. Nem adhatjuk el semmiért hazánkat, mert ezzel egyúttal feladnánk a magyarságunkat is — szögezte le.

Az idei Szent István-nap jelmondata egy Illyés Gyula-idézet volt: „A szél kihívásaira a fa gyökereivel válaszol.” Ennek kapcsán Pásztor István, a VMSZ elnöke, a következő üzenetet fogalmazta meg:

— Az elmúlt évek legfontosabb és legijesztőbb tapasztalata az elvándorlás. A jobb megélhetés, a biztos egzisztencia megteremtése okából fakadó vándorbot, a minden péntek délután hazafelé és vasárnap ebéd után elfelé igyekvő autók, kisbuszok sokasága a határátkelőkön nem pusztán megüresedő házakat jelent, de kevesebb magyar tagozatot is, ami miatt kevesebb pedagógusra van szükség. Emellett kevesebb lehetőség marad az időről időre megnyíló munkahelyek magyar káderekkel való feltöltésére, mert a jól képzett embereink máshol boldogulnak, máshol kamatoztatják tudásukat. Erre a jelenségre nemzeti közösségként választ kell adnunk. Küzdenünk kell minden magyarért! — hangoztatta.

A VMSZ elnöke arra is figyelmeztetett, hogy egyre kevesebben vagyunk ugyan, de ettől eltekintve építkezünk. Soha nem látott fejlesztések valósulnak meg Vajdaságban. A választásokra visszagondolva megjegyezte, a kisebbségi magyarok kizárólag győztesként kerülnek ki a csatákból, mert él a hitük.

Pásztor István a jövő évi magyarországi választásokra is emlékeztetett, mely kapcsán leszögezte, mindent megtesz azért, hogy a vajdasági magyarok voksoljanak.

Az ünnepi beszéde után a VMSZ elnöke és a magyar honvédelmi miniszter megszegte az új búzából készült kenyeret. A rendezvény éjszakába nyúló táncmulatsággal zárult. A talpalávalót a Tresnyeváci Ászok zenekar húzta.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..