– Maga előtt én biztosan egy hisztérikus, falusi nő vagyok, pedig nem így van – mondja bocsánatkérés helyett az asszony. – De amíg az apám élt, nem volt szívem elmesélni mindazt, ami évek óta kikívánkozik belőlem. Apa mindig azzal a magyarázattal beszélt le a nyilvános vallomásról, hogy az életben mindenkinek bőven adódik problémája, de az nem oldódik meg attól, ha belekiabáljuk a világba. Anya is az ő pártján állt, hát ezért mondtam le sokszor a már megbeszélt „gyónást”. Az apám köztiszteletnek örvendő lakosa volt a kisvárosnak, ahol éltünk, és azt hiszem, úgy érezte, hogy az én vallomásom kikezdené a tekintélyét. Jól menő, saját kovácsműhelye volt, melyben az égvilágon mindent meg tudott csinálni. Még lovakat is patkolt. Ketten voltunk testvérek, a bátyám három évvel idősebb, és kicsi korunkban nagyon vigyázott rám. Sok hasonló korú gyermek élt az utcánkban, nyári estéken a szüleink alig tudtak bennünket vacsorára és fürdésre terelni. Én a bátyám miatt inkább a fiúkkal játszottam, mert untam a babázást, a kislányok nyivákolását. Nekem valahogy érdekesebb volt a fiúkkal a rongylabdát rúgni vagy fára mászni.

A szomszédos utcában lakott a bátyám legjobb barátja, aki úgy viselkedett velem, mintha az ő testvére is volnék. Így nőttünk fel. Sokan csak középiskolát fejeztünk be, de néhányan eljutottak az egyetemi oklevélig. Ahogy beköszöntött a tavasz, kezdődtek a lakodalmak, egymás után nősültek az utcabeli legények és mentünk mi, lányok férjhez. A bátyám és én helybeli párt választottunk, a bátyám barátja egy Zombor környéki faluból nősült. Két év alatt az egymáshoz közel eső három utcából minden fiatal házasságot kötött. Mi a férjemmel a szüleimnél laktunk. Én Zentán kaptam munkát, mindennap utaztam a munkahelyemre, de többen mentünk, és megoldottuk a szállítást is. Minden rendben volt. Már harmadik éve voltunk házasok, de sehogyan sem estem teherbe, pedig nagyon akartunk gyereket. Furcsa módon a bátyám barátjáéknál ugyanez volt a helyzet. Három év várakozás után kezdtünk orvoshoz járni, pontosabban én jártam, mert a férjem szülei azt mondták, az ő fiuk nem magtalan, nem kell, hogy leszégyenítse magát a falu előtt. Öt évet éltünk le együtt, és akkor elváltunk. A bátyáméknál már volt két kislány, én minden szabadidőmet náluk töltöttem a két kis angyallal. Közben a bátyám barátja is elvált, mert ott a felesége nem akart gyereket.

Magam sem tudom, hogyan történt, de egy év múlva összejöttem a bátyám barátjával. Apám betegeskedett, és állandóan azt ismételte, ha azt akarom, hogy elégedetten járuljon az Úr elé, hát szüljek neki egy fiúunokát. Úgy akar meghalni, mondta sokszor, hogy a kovácsműhelyben pezsegjen az élet, és az üllő és a kalapács csattogása az égig hallatsszon. Azt nem mondtam, hogy a válás után a bátyám barátja a faluban maradt. De a volt felesége sem ment vissza a szülőfalujába. Kibérelt a közelben egy tanyát, és ott élt, csincsillákat tenyésztett. Mi már együtt voltunk Bélával, a bátyám barátjával, amikor – nem tudom megmagyarázni, milyen okból, de – az asszony híresztelni kezdte, hogy a férjem időnként eljár hozzá, mert azt állítja, hogy ő jobb feleség volt, mint én. Teherbe esett, és a gyerek apja állítólag a férjem. Ő kétségbeesetten igyekezett lerázni magáról a híresztelést, de hiába. Faluhelyen még ma is a pletyka a legjobb hírszolgálat. De ahogy közeledett a szülés időpontja, a nő megváltoztatta a mesét, azt állítva, hogy a volt férjem a gyerek apja. Ekkor aztán a volt férjem kénytelen volt orvoshoz menni, és megállapították, hogy nem lehet gyereke. Hogy ne húzzam a csúnya mesét, megszületett a baba, és a vizsgálat kimutatta, hogy az apa nem az én férjem. Amikor kiderült a dolog, apám azt mondta, ő nem bánná, ha a férjem hűtlen lett volna, csak már lenne unokája. Talán az égiek hallgatták meg a sóhajtozását: teherbe estem. Minden gond nélkül, csaknem harmincévesen megszültem a fiamat, és azt hiszem, nemcsak a férjem és én voltunk boldogok, hanem a szüleink is. A férjem volt feleségével volt még néhány csúnya összecsapásunk, de sosem maradtunk alul. Tudja, én azt gondolom, hogy az emberek vagy rosszak, vagy jók lehetnek, más választás nincs. És aki rossz, azt sosem lehet megváltoztatni. Sokszor, ha találkozom a férjem volt feleségével, úgy érzem, hogy mondanom kell neki valami csúnyát. De aztán leállítom magam, és elégedetten belemosolygok a világba. Mert apa mindig azt mondja: Hallgasd, kislányom, a műhely zaját. Amióta megszületett az unokám, a kalapács nem üti többet az üllőt. Mert egész és szép a világ, ha együtt van mindaz, aminek együtt kell lennie.