Ez utóbbit az elmúlt másfél évtizedben végzett torontálvásárhelyi elemisták és azok tanárai tablójáról. Mivel, helyi szóhasználattal élve, tan’tóbácsi is vagyok, akire kezdetben csak kicsiny falum magyar tannyelvű felsőseit bízták rá. Mondván, okítsam őket — már amennyire lehetséges — a biológia alapfogalmaira. Amíg nem jön másvalaki.

Azóta persze rengeteg víz lefolyt már az egyre koszosabbá váló folyóinkon, és persze (ja, ismétlem magam, de hát a repetíció köztudomásúan a tudás anyukája) Darwin tatát is száműztük, illetve rehabilitáltuk időközben néhányszor. Egy posztulátum azonban — mindnyájunk szerencséjére — állandó maradt: a matéria és az energia továbbra sem veszik el, csak átalakul. Bár úgyszólván járat közben gyakran meddőnek és hasztalannak tűnik az igyekezetünk, hogy nemcsak elméleti ismereteket, de a való(s) világban (fel)használható konkrétumokat is átadjunk növendékeinknek... A befektetett munka végül mégiscsak elnyeri méltó büntetését. Pardon, jutalmát! Ne legyek már megint ünneprontó...

Nos, bizonyíték(ok) ez utóbbi állításomra az olykor-olykor szinte a semmiből felbukkanó, haza-hazalátogató néhai diákjaink. Akikkel öröm újra találkozni. Meg látni és tapasztalni, minden egykori vagányságuk és öntörvényűségük, esetleg félszegségük és bizonytalanságuk ellenére, hogy, bizony, őbelőlük is lett valami!

Június van, és ujjongunk... Azazhogy kellene. Ujjongnom. Főleg így, egy végzős tagozat osztályfőnökeként. Hiszen a többszörösen tépett vitorlájú és megtört evezőjű, 8/3-as számú lélekvesztőnk, rajta a tizenkét fő plusz egyes legénységgel is befutott abba a bizonyos kikötőbe. A zsenge serdülőkor és a világmegváltó ambícióktól dagadó ifjúkor mezsgyevonalán „felépített” pihenőhelyre, ahonnan előbb-utóbb elmozdulnak a csemeték. Csak legyen kellő mobiltérerő meg ingyen wifi. Mármint ott, ahová igyekszenek. Annak rendje és módja szerint.

„Visszamenni, hogy újrakezdje, senki sem tud, de a változtatást önnön életében bárki elkezdheti. Akár már ma is, hogy története más, a meglévőnél jobb és tetszetősebb epilógust nyerhessen majdan.” Ezt a „palackba zárt” bölcseletet a közösségi rengeteg kanálisának valamelyikéből sodorta elém a minap a Fátum. Arról, hogy feladója eredetileg mit akart mondani vele, legfeljebb csak sejtésem lehet. Talán azt, hogy az igazi értékek körforgásában az újraindításnak és az újratervezésnek továbbra sincs alternatívája.