home 2024. május 10., Ármin napja
Online előfizetés
Újabb támogatásokat jelentett be a szerb elnök
2020.12.04.
LXXV. évf. 49. szám
Újabb támogatásokat jelentett be a szerb elnök

Aleksandar Vučić államfő a Szerbiai RTV csütörtök esti műsorában bejelentette, új intézkedésekkel próbálnak segíteni a leginkább veszélyeztetett ágazatoknak. A turizmusban, illetve a vendéglátásban tevékenykedőket egy újabb minimálbérrel segítik ki. Összesen 72,5 ezer ember kapja majd meg a támogatást, amit 10 napon belül át is utal az állam.

Az ország vezetése a nyugdíjasokat is segíti. December 17-én és 18-án 5 ezer dináros, egyszeri támogatást utalnak át nekik.

A szerb elnök felhívta a figyelmet, hogy Szerbiában jelentősen alacsonyabb a koronavírusban elhalálozottak aránya, mint a környező országokban. Véleménye szerint ez azzal magyarázható, hogy nálunk több személyt kezelnek kórházban. Szavai szerint Németországban a fertőzöttek 1-4, Horvátországban és Szlovéniában 5-10, Szerbiában 12,5-38 százalék között mozog a kórházban kezelt koronavírusosok aránya. Hozzátette, Európán belül csak Csehországban jobb az arány, mint Szerbiában.

Tanjug/Zoran Žestić

A védőoltás kapcsán emlékeztetett, hogy már megérkezett az orosz vakcina, amit a Torlak Intézetben kivizsgálnak a szakértők. Reményei szerint a Pfizer vakcina is megérkezik még az év vége előtt. Nagyobb mennyiségben januárban, vagy februárban lehet számítani rá. Vučić hangsúlyozta, a védőoltás mindenki számára ingyenes lesz.

Aleksandar Vučić kiemelte, teljesen meg van győződve arról, hogy sikerül leküzdeni a koronavírust, habár még több szörnyű nap, vagy akár hét is várhat ránk. 

Az elnök az adásban beszélt még a batajnicai covid-kórházról és más aktuális témákra is kitért. Többek között hangsúlyozta, megoldást keresnek arra is, hogy január folyamán támogassák a privát szektort, de az adók módosítását ellenzik.

Forrás: Szerbiai RTV

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..