home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Újabb jelentős támogatásokra számíthatnak a magyarországi vállalatok
2021.05.10.
LXXVI. évf. 18. szám
Újabb jelentős támogatásokra számíthatnak a magyarországi vállalatok

A versenyképesség növelésére irányuló újabb támogatási programot indít a magyar kormány 30 milliárd forint értékben – jelentette be Szijjártó Péter Facebook-oldalán.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter közölte, magyarországi vállalatoknak adnak támogatást olyan beruházásokhoz, amelyek a termelékenység növelésére vonatkoznak, és amelyekkel a cégek modernizálják a tevékenységüket. Az iparágak közül példaként említette az akkumulátor- és a gyógyszergyártást, az orvosi eszközök gyártását, valamint az élelmiszeripart.

A miniszter elmondta, olyan vállalatok nyújthatnak be kérelmet, amelyek legalább 2 millió eurónyi beruházást valósítanak meg. A megyék fejlesztési szintjétől függően 20 vagy 33 százalékos támogatást kaphatnak.

Fotó: MTI/Mónus Márton - archív

Egy vállalat – az Európai Bizottság határozata alapján – maximum 1,8 millió eurós támogatásban részesülhet.

Azoknak a cégeknek, amelyek most támogatást kérnek, el kell kötelezniük magukat amellett, hogy nem bocsátanak el senkit, viszont növelik a munkavállalóik fizetését – közölte Szijjártó Péter. 

Megjegyezte: ez olyan beruházás mellett lehetséges, ahol modern technológiát fognak alkalmazni, növelik a hozzáadott értéket, vagy a kutatás-fejlesztést részesítik előnyben.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy mára kijelenthető, a magyar gazdaság „kanyarban előzési manőverje sikeresen ment végbe”. Helyesnek bizonyult a kormány válasza a koronavírus-járvány gazdasági következményeire – tette hozzá.

Közölte, a beruházások támogatására kiírt program keretében 1434 vállalat döntött úgy, hogy növeli a kapacitásait, vagy új technológiát vásárol, és ezzel párhuzamosan elkötelezte magát amellett, hogy nem bocsát el senkit.

A program meg is hozta az eredményét: 270 ezer ember munkahelyét tudták megvédeni – mondta Szijjártó Péter.

Forrás: Hirado.hu, MTI

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..