home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Új tisztségviselők Muzslyán
Kónya-Kovács Otília
2022.01.19.
LXXVII. évf. 2. szám
Új tisztségviselők Muzslyán

Tavaly december óta új titkára van Muzslya Helyi Közösségének, illetve új irodavezetője a Muzslyán székelő Közép-bánáti Szórványközpontnak. Az elkövetkező időszakban Juhász Törköly Krisztina fogja betölteni a titkári tisztséget, aki eddig a szórványközpont munkatársa volt — az utóbbi feladatot Borbély Tivadar vette át tőle.

Elsőként az új titkár, Juhász Törköly Krisztina számolt be arról, milyen volt az első hónapja.

— Az év végén rendszerint mindenhol nagy a zűrzavar, így volt ez nálunk is a helyi közösségben. Néha úgy éreztem, hogy nagyon nagy fába vágtam a fejszémet, de mivel most már január van, úgy gondolom, átvészeltem azt az átmeneti időszakot, és úgy hiszem, új erővel, nagyobb lelkesedéssel tudok koncentrálni az elkövetkező hónapokra.


Kovács László, a helyi közösség nyugdíjba vonult titkára és Juhász Törköly Krisztina

* Mennyi ideig tartott az átállás, mármint a munka átvétele?

— Ez a folyamat a mai napig tart, és minden bizonnyal még egy ideig tartani is fog, hiszen az előző titkárunk innen ment nyugdíjba, és neki elég nagy mennyiségű dokumentációja volt, melyet át kell nézni, rendszerezni, abból a célból, hogy aztán ha keresek egy dokumentumot, azt meg is találjam.

* Azt mondod, nagy fába vágtad a fejszédet. Nyilván nagy kihívásnak is élted meg ezt az egészet. Valaki azt gondolhatja, ez könnyű munka. Ugyan mi dolga lehet egy helyi közösségi titkárnak? Pedig van itt elég sok minden, amire oda kell figyelni.

— Őszintén szólva én is úgy gondoltam, hogy nyugodtabb lesz a helyzetem, ha átveszem ezt a tisztséget, viszont rádöbbentem, hogy ez nem így van. Ahogy múltak a napok, halmozódott a sok tennivaló. Persze ezt az év vége még megduplázta, és mivel a helyi közösség munkája nagymértékben függ a várostól, minden irányelvet onnan kapunk.


Juhász Törköly Krisztina és Borbély Tivadar 

* Lehet-e beszélni tervekről? Mi az, amit meg lehet valósítani a helyi közösségben?

— Ki kell használni a pályázatok adta lehetőségeket, és akkor önállóan is tudunk teremteni a közösség javára. Mivel nagy tapasztalatom van a pályázatírásban, elmondhatom, hogy még december folyamán átadtam Magyarország felé két pályázatot, és abban reménykedem, hogy pozitív eredménye lesz ennek a próbálkozásnak.

* Elárulható, hogy milyen pályázatokról van szó?

— Muzslya egyik legnagyobb rendezvénye a búcsú, vagyis a falunap, annak a megszervezéséhez kértünk támogatást. Minden évben arra törekszünk, hogy minél nagyobb rendezvényt szervezzünk, az egyik ilyen pályázat éppen erre lett benyújtva. A másik a karácsonyhoz kötődik, abban az időszakban ugyanis szeretnénk szebbé tenni a falunkat, hangulatosabbá varázsolni a környezetünket. Ünnepi fényeket kívánunk beszerezni, ezzel kedveskedni az itthon maradt lakosoknak, illetve a hazatérőknek is, akik vendégmunkásként dolgoznak külföldön, elvándoroltak.

* A helyi közösség titkárához nagyon gyakran bejönnek a polgárok a különféle kérelmeikkel, sérelmeikkel, ötleteikkel. Ezeket mennyire lehet megvalósítani, elfogadni, esetleg tenni annak érdekében, hogy mindenkinek jó legyen?

— A polgárok közül a legtöbben valamilyen panasszal térnek be hozzánk, általában a kivilágítással, az aszfaltozással van gond, vagy azzal, hogy az esővíz nem folyik le a csatornahálózaton. Van, amit tudunk orvosolni, másban viszont sajnos nem segíthetünk, de ilyenkor továbbítjuk a panaszt az illetékeseknek. Nagyon jó, hogy a tanácselnökünk jó viszonyt ápol a közvállalat-vezetőkkel, sokszor éppen ezen ismeretségeknek köszönhetően kerül pont egy-egy ügy végére.

* Pillantsunk vissza az előző munkádra, ott ugyanis még nem zártad le a különféle projektumokat, melyeket vezettél, hiszen te voltál a Közép-bánáti Szórványközpont vezetője, munkatársa.

— Január folyamán még azt a munkát is végzem, hiszen a hónap végéig minden pályázatot el kell számolni. Miután ezt megtettem, már az utódom tudja funkcionálisan végezni a teendőket.

December eleje óta új irodavezetője van a Közép-bánáti Szórványközpontnak. Ezt a tevékenységet Borbély Tivadar vállalta, ő szedi csokorba mindazokat a szervezeteket, amelyek a környékünkön működnek. Tivadar elsőként arról beszélt, hogyan találta meg magát ebben az új feladatkörben.

— A Közép-bánáti Szórványközpont elsődleges feladata, hogy a helybeli, illetve a környékbeli magyar civil szervezeteket segítse a rendezvények megszervezésében, a pályázatok követésében, megírásában. Idetartozik Magyarszentmihály, Nagybecskerek, Lukácsfalva, Erzsébetlak, Muzslya, és nemrégiben Titel is csatlakozott hozzánk. Ami az elmúlt egy hónapot illeti, a feladatom az volt, hogy tájékoztassam a szervezetek képviselőit a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatokról. Nagy megelégedésemre szinte az összes civil szervezet, mintegy húsz egyesület fejezte ki abbéli szándékát, hogy pályázni szeretne. Felhívnak telefonon, egyeztetünk, eljönnek, megbeszéljük a dolgokat, közösen megírjuk a pályázatot, az adminisztratív munka pedig rám tartozik.

* Mennyiben tudsz te hozzájárulni ahhoz, hogy valamiképp fellendüljön, pezsegjen az élet ezekben a szervezetekben?

— Elsőként mindenképp az elődömnek, Juhász Törköly Krisztinának kell köszönetet mondanom az óriási segítségnyújtásáért, hiszen nélküle valójában nem indulhattam volna el. Úgy érzem, feltaláltam magamat, hiszen az elmúlt tíz évben helyben, illetve a környéken is elég aktív társadalmi életet folytattam, ismerem az eseményeket. Ezenkívül természetesen nekem is vannak ötleteim, hogyan lehetne egy-egy eseményt még nagyobbá tenni, sőt, újakat beiktatni. Ezeket már letárgyaltam egyes szervezetek képviselőivel, ők pedig nyitottak az ötletekre.

* Tudomásod szerint vannak-e olyan szervezetek, egyesületek, amelyek még nem kapcsolódtak be ebbe a hálózatba?

— Vannak olyan szervezetek, amelyekkel kapcsolatba léptem ugyan, de még keresik a helyüket a pályázatok világában. Velük szerintem gyakrabban kell találkoznom, többször kell elmagyaráznom nekik, milyen lehetőségeik vannak, és hogy számíthatnak rám, mert a teljes pályázat megírását vállalom, és remélhetőleg sikerrel is járunk.

A Muzslyán tevékenykedő két tisztségviselőnek a továbbiakban is sikeres munkát kívánunk!

Fényképezte: Kónya-Kovács Otília

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..