home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Új főszerkesztő a Hét Nap élén
MTI
2020.09.18.
LXXV. évf. 38. szám
Új főszerkesztő a Hét Nap élén

Barát Tóth Líviát nevezték ki hetilapunk új főszerkesztőjének a Magyar Nemzeti Tanács 16. rendes ülésén.

Barát Tóth Líviát nevezték ki hetilapunk új főszerkesztőjének a Magyar Nemzeti Tanács 16. rendes ülésén, László Edit eddigi igazgatónak pedig újabb négy évre szavaztak bizalmat. A Magyar Szó napilap vezetőségéről is döntöttek a tanácsnokok, a következő négy évben is Varjú Márta lesz a lap főszerkesztője, és a napilap igazgatója tekintetében sem történik változás, így a következő négyéves mandátumban is Ökrész Rozália lesz a Magyar Szó Lapkiadó Kft. ügyvezetője.

Az MNT ülésén 28 tanácsnok támogatásával és 2 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül választották meg mindkét lapkiadó vezetőségét.

Ökrész Rozália 2012 óta igazgatója a Magyar Szó Lapkiadó Kft.-nek. Vezetése alatt a vállalatot sújtó adósságokat törlesztették, a bevezetett intézkedéseknek köszönhetően pedig egymás után hét gazdasági évet pozitív eredménnyel zárt a vállalat. Varjú Márta 2012 óta főszerkesztője a hetvenhat éves napilapnak, ez idő alatt nagy hangsúlyt helyezett a szakmaiságra, törekedett a lap megújítására, tartalmában, küllemében és az online változatban is.

László Edit nyolcéves vezetése alatt a Hét Nap új székházba költözött, ami számos pozitív változást hozott a szerkesztőségben. A cég pénzügyi, jogi és adminisztratív irányítása mellett a pályázásra, a kapcsolattartásra és az érdekképviseletre is nagy hangsúlyt helyezett. Barát Tóth Lívia küldetésének tekinti, hogy a lapban sikeresen ötvözze majd a korszerű és a klasszikus vonulatot, melyben a hagyományos értékek és az új témák kiegészítik egymást. 

Hajnal Jenő az ülésen kiemelte, hogy a nemzeti összetartozás éve jegyében az MNT társalapításában működő Magyar Szó gyermek- és diáklapjait, a Mézeskalács, a Jó Pajtás és a Képes Ifjúság legfrissebb számait ajándékozta a lapkiadó a közoktatási intézmények diákjainak, nem titkolva azt a szándékot sem, hogy új olvasókat toborozzon.

Kucsera Géza felszólalásában elmondta, hogy a Magyar Szó, de a Hét Nap jelöltjeinek programját elolvasva sem találta meg azt, hogy mit szeretnének tenni az egyszólamúság ellen. Hiányolta azt a fejlődési célt, amely a tartalomra, illetve a vajdasági magyarságra vonatkozna. Meglepődve vette tudomásul a Magyar Szó új alcímét: Vajdasági magyarok lapja. Hozzátette: tudunk-e így öncélúan és önkényesen jelzőt magunkra akasztani, ami nincs igazán megalapozva? Felszólalásában azt az EBESZ-jelentést is megemlítette, amely szerint rossz irányba halad a sajtó. Szerinte olyan írásokkal kellene olvasókat szerezni, amelyek nem egyszólamúak, és minden vajdasági magyarhoz szólnak.

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Magyar Szó alcíméről elmondta, az vízió és perspektíva is, mely a változást, az alakulást és a teljes közösség felkarolását mozdítja elő. Az EBESZ jelentésére reflektálva kiemelte, hogy ez egy egyszemélyes jelentés volt, melyben a sajtószabadságnak és a sajtó sokszínűségének a lényegét abban látják, hogy leépítenék a nemzeti tanácsok szerepét. Ez életveszélyes, hiszen a kisebbségi érdekvédelem szempontjából olyan tételeket tartalmaz, amelyek megkérdőjelezik a nemzeti tanácsok szerzett jogait, az alkotmány által szavatolt jogokat és a nemzeti tanácsok működését is. Hozzátette: a kisebbségi sajtó szóljon az egész itt élő magyarsághoz, mindenkinek a Kárpát-medencében, illetve az egyetemes magyarsághoz, ebben pedig meghatározó szerepe kell hogy legyen a nemzeti tanácsnak. Hajnal egyúttal megköszönte Talpai Lórántnak, lapunk eddigi főszerkesztőjének a munkáját. Köszönetét fejezte ki, hogy egyáltalán elvállalta ezt a szerepkört, és hogy ezt a négy évet becsülettel, tisztelettel és szakmaisággal végigvitte.

A tanács a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium igazgatóválasztási eljárása kapcsán is döntött, Takács Izabella lett az új igazgató.

Fényképezte: Kartali Róbert

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..