— A tavalyi sikeres akció után, amikor a polgárok a visszajelzéseikkel azt tudatták velünk, hogy egy kis jóakarattal sokat tehetünk azért, hogy a településünket szebbé, vonzóbbá tegyük, úgy döntöttünk, folytatjuk ezt a kezdeményezést. Ezért az idén is néhány falfestménnyel fogjuk díszíteni nemcsak a falu központját, hanem számos más részét is. A képek megalkotását a MAKK egyik aktív tagja, a lukácsfalvi amatőr festőművész, Juhász István vállalta. A falfestményekről pedig azt kell tudni, hogy a „muzslyai csendéletet”, a településen régen folyó életmódot, az egykori mindennapokat mutatják be — mondta Borbély Tivadar. — Olyan szabadtéri falakon lesznek az alkotások, ahol természetesen a házigazdák is beleegyeztek, hogy a mi amatőr festőművészünk szebbé tegye azt az utca- vagy falurészt. A középületeken ugyanis már található néhány falfestmény, például a hagyományápolók egyesülete székházának falán vagy a gyermekorvosi rendelőnél, az iskolákban, ezeket az alkotó fel fogja frissíteni.

Juhász István lukácsfalvi amatőr festőművész ajándékának egy része még tavaly, szeptember folyamán, a búcsúi ünnepekre készült, de maradt még hely újabb falfestményekre is, így a helyi közösség épületével szemben immár öt alkotás ékesíti a falat.

— Elfogadtam, hogy befejezem ezeket a képkockákat, mert Muzslya megérdemli, hogy szép festmények díszelegjenek a központban is. Nem is tudom pontosan, hány munkát készítettem el eddig, de nagyon durván számolva legkevesebb húszat biztosan megfestettem. Eleinte egy kicsit tartottunk attól, hogy majd átfirkálják, de bizony egyetlen festmény sem jutott erre a sorsra, valóban mindenki úgy viszonyul hozzá, mint a sajátjához, mintha ő alkotta volna, így nekem sem megy el a kedvem, és szeretettel készítem az újabbnál újabb falfestményeket. Úgy gondolom, hogy ezek a munkáim valami kedves színt visznek a környezetbe, felvidítják az embereket. Nem azok a szürke vagy barna falak vannak, hiszen inkább vidám, tavaszias, nyárias színeket használok, hogy a munkák hangulatosak legyenek. A képeken általában a régebbi időket idézem. Az én elképzelésem szerint ezek a ’60-as, ’70-es évek, amikor mindannyian talán jobban ráértünk, mindent meg tudtunk csinálni, és mindenki testvérként tekintett a másik emberre. Többet segítettünk egymásnak, ha valaki segítségre szorult, jöttek az emberek, támogatták a másikat. Az én képeim ezt mutatják be, annak a régebbi időnek az életét örökítik meg. Az első festményre rákerült egy határi táj, búzatáblákkal, a távolban látszik egy tanya, egy fogatos, régi, fából készült kocsi meg van pakolva szénával. Egy öreg bácsi meg egy öreg néni ül a széna tetején, jobb oldalról meg három kaszáló lesz, aki kaszálja a búzát régi módon, tehát kézi kaszával egymás sarkában. Ez az első kép. A másik képen van két kis házikó, a messzeségben tanya, meg egy régi szélmalmot is megalkottam, ahol régen őrölték a búzát, kukoricát. Ma már csak elvétve látunk ilyet, romos állapotban főleg. Úgy vagyok vele, hogy nekem ezek idézik fel a nyugodt hangulatot. Először is azért, mert mi akkor fiatalok voltunk, minden szép és jó volt nekünk, és én ezt szeretném ábrázolni a falakon — mesélte az amatőr művész.