home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Új elnök a KODDE élén
Bíró Tímea
2019.10.13.
LXXIV. évf. 41. szám
Új elnök a KODDE élén

A Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület 1990-ben alakult meg dr. Uzon Miklós kezdeményezésére.

A csaknem harmincéves múltra visszatekintő egyesület nemrég Krmpotity Bacsó Gabriellát választotta meg új elnökként, aki korábban a KODDE alelnöke volt. Jelenleg az egyesület elnöki pozíciója mellett a Kaposvári Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola másodéves PhD-hallgatója.


Krmpotity Bacsó Gabriella (a szerző felvétele)

* Napjainkban mi az egyesület célja? 

— Az alapításkor az volt a cél, hogy a Vajdaságban élő, jó képességű, de nehéz anyagi körülményekkel küzdő diákokat támogassuk. Ez kezdetben ösztöndíjazás és kedvezményes lakhatás útján valósult meg, valamint élelmiszercsomagokkal segítettük a rászorulókat. Ma is ez a célja az egyesületnek, és továbbra is megpróbálunk eleget tenni neki.

Ez a célunk, ezért létezünk. Hat évvel ezelőtt bővítettük a tevékenységi körünket, véleményünk szerint ugyanis a diákok megsegítése nem csak az ösztöndíj odaítéléséből áll. Beindítottuk a Mosoly Műhelyünket, melyet a KODDE korábbi elnöke, Fleisz Anasztázia vezetett. Sajnos egészségügyi okok miatt mondott le az elnöki tisztségéről, így a műhely vezetésében is átvettem a helyét. A Mosoly Műhely talán az egyik legszebb tevékenységünk. A szerbiai oktatási rendszerhez hasonlóan a fogyatékkal élő kisdiákok integrációját segíti elő az egészséges társaik közé. Mindez játékos módon, foglalkozásokkal történik. Több kiránduláson is részt vehettek már a gyerekek. Az egyik kiemelt büszkeségünk Vőneki Dávid, aki autista, és négy évig járt hozzánk. Jelenleg hetedik osztályos, és a nagyobb rendezvényeinkre manapság is ellátogat. Emellett jómagam alapítottam meg és vezettem hat éven át a KODDE Közgazdászműhelyét, melyet az idén a Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság éves vándorgyűlésén a nyertes pályázónak, Bobány Dánielnek engedtem át. 

* Az elmúlt évek tapasztalatai alapján milyen következtetést lehet levonni, sokan igénylik Vajdaságban az ösztöndíjat? 

— Sajnos mi is azt tapasztaljuk, hogy a Magyar Nemzeti Tanács kemény erőfeszítései ellenére az egyetemisták többsége a középiskolai tanulmányai elvégzése után külföldre költözik. Tavaly 4300 egyetemista volt, az idén a számuk 1800-ra csökkent. Az ittmaradottaknak viszont nagy szükségük van még az olyan jellegű segítségre is, hogy hová kell menni ügyintézni vagy hogyan kell kitölteni egy űrlapot, így mi ezen a téren is segítünk, ha kell. A jövő évtől online lehet majd lebonyolítani a pályázást, méghozzá azért, hogy a fiatalok megtanulják az online ügyintézést. Jeles és kitűnő tanulmányi eredménnyel lehet pályázni, és ezzel nincs is gond, mert nagyon sok jó képességű diák van Vajdaságban. Abban az esetben kivételt teszünk, ha valakinek gyengébb a tanulmányi átlaga, de rossz a szociális háttere, vagy betegséggel él.

* Mekkora összeg áll rendelkezésre az idén az ösztöndíjakra? 

— Az ösztöndíj pályázatának a lebonyolítását a Bethlen Gábor Alap támogatja. 20 milliós keretet kaptunk, melyet háromfelé kell szétosztanunk, méghozzá a nagybecskereki, a zentai és a szabadkai diáksegélyező egyesület között. 

* Magánszemélyek támogatják az egyesületet? 

— Igen, három külföldi alapítvány támogat bennünket, illetve magánszemélyeknek is hálával tartozunk. A valamikori, frankfurti székhelyű Vajdasági Magyarok Németországi Szövetsége, melyet dr. Lázár Tibor vezetett, és a Szent György Lovagrend vette át Mátyus András vezetésével. Velük több mint húszéves az együttműködés. Lázár Tibor és Mátyus András segítsége nélkül nem tudtunk volna húsz éven át évi körülbelül nyolcvan egyetemistát támogatni. Meg kell említeni a Stuttgarti Katolikusokat, akik általunk főként a Paulinum diákjait támogatták, valamint a bécsi székhelyű Szent István Egyletet, mely évente tizenhét gimnazistát segít. Jó érzéssel tölt el bennünket, hogy vannak egyéni támogatóink is, többek között az egyik volt ösztöndíjasunk, Rúzsa Magdolna, illetve Sóti Valentin, aki a Google-nél dolgozik, és Petkovics Márta tanárnőnek köszönhetően jutott el hozzánk.

* Mik a tervek a jövőt illetően? 

— Az elmúlt harminc évben az önkormányzat gondoskodott számunkra irodáról, ezt azonban nem tudjuk tovább használni, ezért szeretnénk a tavasszal egy ingatlant vásárolni, és létrehozni a KODDE Közösségi Házat. Szeretnék a tudományosság felé nyitni, ennek pedig első lépése az október 30-án a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon megrendezendő konferencia lesz, melyen az elmúlt hét év TDK-inak munkáiból összeállított könyvet is bemutatjuk, illetve neves előadókat is meghívtunk a rendezvényre.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..