home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Ötvenöt éves a Paulinum
Balázs Szilvia
2018.02.05.
LXXIII. évf. 5. szám
Ötvenöt éves a Paulinum

​​​​​​​Szent Pál apostol megtérésének napján, január 25-én iskolanapot és a kápolna búcsúját ünnepli a szabadkai Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Szeminárium.

A jeles eseményre az idén is szentmisével, valamint szavalatokkal, dalokkal emlékeztek az intézményben.

A Paulinum egyedülálló intézmény Szerbiában, ez az egyetlen katolikus gimnázium az ország területén. Az 1962/1963. tanévben kezdte meg munkáját, eleinte mindössze két tagozaton, hamarosan azonban szükség volt a bővítésre is. Az első években a Katolikus Kör adott otthont a tanulóknak, 1965. június 30-án pedig felszentelték az új épületet, és azóta ebben a jól felszerelt objektumban folyik az oktatás. Noha a tananyagban elsősorban a teológiára és a filozófiára fordítják a hangsúlyt, emellett a történelem és a nyelv is fontos szerepet kap. A bácskai és a bánsági papok nagy többsége paulinista volt, ám az iskola nem papnevelde: bárki beiratkozhat, aki például hitoktató, kántor, missziós, sőt, akár tanár, orvos, jogász, újságíró szeretne lenni.

— A Paulinum nehéz időkben nyílt meg, amikor még az egypártrendszer uralkodott, mely vallás- és egyházellenes volt — hallottuk Miocs Józseftől, az iskola rektorától. — Ennek ellenére engedélyt adtak, indulhatott az iskola, mely azóta folyamatosan működik.

A Paulinum a viharos ’90-es években sem került veszélybe, sőt, új tantárgyakat vezettek be, számítógépes helyiséget alakítottak ki, audiovizuális termet rendeztek be, tornatermet építettek és új hangszereket is vásároltak. A diákok nagyon sok mindennel foglalkoznak, minden évben rádiós és televíziós műsorokat szerkesztenek, illetve rögzítenek, továbbá lemezeket is kiadtak már az ifjúság számára. A Paulinum gimnáziumot nemzetközileg a kezdettől fogva elismerték, Szerbiában azonban „csak” elfogadták. Ez 2004 februárjában megváltozott, amikor is az intézmény megkapta az akkreditációt.

Az idei iskolanapi rendezvényen részt vettek a helyi önkormányzat, a tartomány, a magyar és a horvát főkonzulátus képviselői. Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke azt mondja, számára mindig öröm együtt ünnepelni a paulinistákkal:

— Többedik éve ünnepelek a jelenlévőkkel együtt. Ez egy fontos intézménye a vajdasági magyar oktatási rendszernek és a folyamatos közösségépítésnek. Itt olyan gyerekek készülnek fel, elsősorban az egyházi pályára, akik fontos vállalást és egy olyan közösségi építkezést valósítanak meg, amely elképzelhetetlen anélkül, hogy annak nem szerves része a katolikus egyház.

A kétnyelvű szentmise után a középiskolások ünnepi műsorral örvendeztették meg az egybegyűlteket.

A Szabadkai egyházmegye is ünnepelt január 25-én, hiszen 1968-ban ezen a napon alapította meg VI. Pál pápa. Az egyházmegye történetével a következő számunkban foglalkozunk bővebben.
 

A szerző felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..