home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Őszi teendők
(Vadászpapa)
2014.12.03.
LXIX. évf. 49. szám
Őszi teendők

Akik megengedhetik maguknak, hogy vadászni járjanak, egyre nehezebben és egyre ritkábban jutnak vadhoz. Pedig mindent úgy csinálnak, mint régen. Reggel összejönnek, megbeszélik, mire fognak lőni, hol és hogyan. Aztán a terepre érve szomorúan tapasztalják, hogy egyre nehezebb vadat találni, azaz ejteni.

A törvények változását mi, egyszerű emberek nem tudjuk befolyásolni. De arra, hogy a területünkön található vadat hogyan tartsuk meg, talán még odafigyelhetünk.

Aki forgatja a szakirodalmat, érdekes tézisekkel találkozhat. Bizonyos szakemberek ugyanis azt vallják, hogy nem kell etetni az állatokat, hagyni kell a természetet, hogy tegye a dolgát. Az erősek túlélik a mostoha időjárási körülményeket, a gyengék meg majd elhullnak. Ez a természet rendje. Én meg amondó vagyok, hogy az a jó vadász, aki megőrzi azt, amit kapott. Közelebb kerülünk a vadhoz azáltal, hogy időnként élelmet viszünk neki. Barátságok szövődnek és erősödnek a közös erőfeszítés révén, hiszen annak hangulata van, hogy együtt teszünk valamit azokért az állatokért, amelyek nálunk szaporodnak, esetleg a mi területünkön vonulnak át. Az idősebb vadászoknak jó alkalom ez az időszak a tapasztalatuk átadására.

Nem egy apát ismerek, aki ilyenkor lopta be gyermekei szívébe a vad, a vadászat szeretetét. A fiatalok megtanulnak etetőt készíteni, azt megfelelő módon betájolni. Látják, megélik az őszi erdők-mezők hangulatát, azok minden ízével, színével és illatával. Ilyenkor olvasható a legjobban az erdő, hiszen a lehullott leveleken átvezető vadcsapások elárulják az állat mozgásirányát, valamint azokat a helyeket, ahol szívesen tartózkodik. Aki nyitott szemmel jár, mindezt láthatja. Ősszel célszerű átnézni a magasleseket: szükség szerint kitakarítani őket, illetve kijavítani az esetleges hibákat. Ismerek olyan vadászt, aki több órát ült a lesen csukott ablakkal és ajtóval arra várva, hogy megjelenjen az állat. Azért nem nyitott ablakot, mert gondolta, amíg vár a vadra, addig legalább nem fúj be rá a szél. Amikor azonban végre megjelent az áhított vadkan, az ablak olyan nyikorgással nyílt ki, hogy az is frászt kapott, aki a másik lesen ült! A vadkan meg persze felcsapott farokkal nyargalt tovább. Oda lett a jó zsákmány!

A vaddisznónak kitűnő a memóriája. Azokra a helyekre, ahol kedvére való élelmet talált valamikor, szívesen visszajár. Az etetőhelyre szemes kukoricát ajánlatos szórni, mert a csöveset az óvatos disznók felkapják, és a sűrűbe visszavonulva eszik meg. Öreg hiba az is, ha egy helyre teszik az eleséget. Ilyenkor a konda odacsődül, és bizony ember legyen a talpán, aki ki tudja választani a golyóérett egyedeket, és úgy lövi meg, hogy egy másikat ne sebesítsen meg. Ha csíkban szórjuk ki a magokat, „széthúzzuk” a csoportot, és így könnyebb válogatni!

Sokan feledkeznek meg a vaditatókról, vagy csak nem szentelnek nekik kellő figyelmet. Pedig a vad is iszik, és hiába etetünk, ha utána nem tud inni, bizony elvándorol, méghozzá olyan területekre, ahol jó minőségű ivóvízzel tudja csillapítani a szomját. Ásóval, lapáttal meg egy kis fáradsággal, de akár egy hosszában félbevágott, földbe ásott hordóból is könnyen készíthetünk vaditatót, melyet aztán időről időre feltölthetünk.

Most nagyjából ennyi jutott eszembe az őszi teendőkkel kapcsolatban. Élvezzék ki a milliónyi színt, az őszi táj szépségét, és a jól végzett munka gyümölcsét. Vadásszanak jókat!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..