home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Összefogással a közös célokért
Tóth Tibor
2023.03.27.
LXXVIII. évf. 12. szám
Összefogással a közös célokért

A gazdasági nehézségek ellenére Kúlán több, a községben élő magyarságot érintő és életére kedvezően ható fejlesztés valósult meg az elmúlt évben. Az 1868-ban alakult Népkör Magyar Művelődési Központ épületének felújítása szinte teljesen befejeződött, méltó otthont adva a központ szakcsoportjainak és a községbeli magyarságnak.

Valka Károly, Kúla alpolgármestere az elvégzett beruházások közül elsőként a Petőfi Brigád Általános Iskola tetőszerkezetének felújítását emelte ki, hiszen 50 km-es körzetben ez az egyetlen iskola, ahol elsőtől nyolcadik osztályig magyar nyelven is folyik az oktatás. A magyar nyelven tanulók száma jelenleg 80 körül mozog, szeptemberben 5-en kezdték meg tanulmányaikat, az ősszel azonban ez a szám minden bizonnyal 8-ra nő, hiszen óvodába 8 magyar kisgyermek jár. Sikerült elindítani vegyes korcsoportban a magyar nyelvű napközis csoportot, ami korábban még sosem történt meg Kúlán. A foglalkozások két csoportban 22 gyermekkel folynak.


Valka Károly (A szerző felvétele)

— A Magyar Nemzeti Tanács támogatásának köszönhetően megoldottuk az óvónők kérdését, így a gyerekekkel két magyar óvónő foglalkozik. Fontos, hogy a gyermekek már ilyen korán magyar közösségbe tartozzanak, hiszen később belőlük kerül ki a Népkör jövőbeli tagsága. A kicsinyek általában négy-öt évesen kapcsolódnak be a művelődési központ munkájába, előbb különböző gyermekjátékokat tanulnak, majd csatlakoznak valamelyik néptánccsoporthoz — mondta Valka Károly.

A nyáron megnyílt a medence, mely két hónapon keresztül fogadta a fürdőzőket. Felújították a kissztapári zsilipet, mely idegenforgalmi szempontból nagyon fontos, ott található ugyanis a régi malom és zsilip 1802-ben, illetve a budapesti révkapitányság 1898-ban emelt épülete. Elkészült a Szivác és Sztapár közötti út, valamint megkezdődött a sziváci Mária Neve római katolikus templom felújítása. Az anyaországi támogatásoknak köszönhetően elvégezték a falak szigetelését, valamint kívül és belül leverték a falakról a vakolatot. A következő lépés a tetőszerkezet felújítása lesz. Az 50 hektár területen, Kúla és Verbász között fekvő ipari parkban még egy parcella eladó. Sikeresen működik a cipő- és a fehérneműgyár, valamint egy holland, a gyümölcsfacsemetéket milliószámra termelő és külföldre szállító vállalat, mely tavaly egy hűtőházat is épített.

Kúla községben régen volt ennyi választás, mint az elmúlt évben, hiszen a köztársasági, a tartományi, a magyarországi és az MNT-választás mellett önkormányzati és helyi közösségi voksolást is tartottak. A községi képviselő-testületbe ismét két magyar képviselő került, emellett magyar alpolgármestere és tanácstagja is van a városnak, vagyis a VMSZ továbbra is stabil szavazóbázissal bír a községben.

A tervek felől érdeklődve Valka Károly elmondta, a városközponthoz közel fekvő régi szövetgyár helyén egy befektető wellnessközpontot, idősek otthonát és hotelt létesítene, ahol több helybeli munkaerőt alkalmazna.


A Népkör MMK vezetősége, Goga Zsolt a felső sorban balról a második (A kúlai Népkör Facebook-oldala, Paraczky László felvétele)

— A katolikus temetőben lévő Récsei-kápolna nagyon rossz állapotban van. Az idén a tetőszerkezetét újítanánk fel, majd további eszközök érkezésével folytatnánk a munkálatokat. Emellett az 1944/45-ös ártatlan magyar áldozatoknak emlékművet állítanánk a temetőben. Nagyon várjuk már a Vajdaság Mosolya út építését, mely Béregtől indulna és Nákófalván hagyná el az országot. A cukorrépa betakarításakor naponta 450 nyergesvontató halad át Kúla központján, ami nagy megterheléssel jár. A csaknem 170 km hosszú út elkészültével a teherforgalom kikerülne a városból. Veprődön a parókia épülete szorul felújításra, Cservenkán pedig egy közösségi teret, épületet alakítanánk ki a templomkertben, hogy az ottani magyarság találkozóhelye legyen. A Petőfi Brigád Általános Iskolában további nyílászárókat cserélnénk ki, és elkészítenénk a terveket a vizesblokkok felújítására. A Népkörben a könyvtár renoválása van folyamatban.

A fennállásának 155. évfordulóját ez évben ünneplő Népkör MMK-ban a közelmúltban választási közgyűlést tartottak. A testület tagjainak döntése értelmében az elnöki tisztet továbbra is Goga Zsolt látja el.         

— Tagságunk létszáma valamelyest csökkent, jelenleg mintegy 450-en tagjai a Népkörnek, de bízom benne, hogy az idén is legalább 40-50-en csatlakoznak hozzánk. Többen jelezték, hogy részesei szeretnének lenni ennek a közösségnek, hiszen csakis összetartással, kultúránk, hagyományaink, nyelvünk ápolásával és továbbadásával tudunk előrehaladni és megmaradni. Még több fiatalt szeretnénk bevonni a munkába, de arra is figyelnünk kell, hogy a gyerekek ne maradjanak el a próbákról, és gyakrabban tartunk szülői értekezletet, ahol minderről beszámolunk a szülőknek. Az elmúlt évben szakcsoportjaink, a színjátszók, a szavalók, a néptánccsoportok, a kézimunka- és a kézművescsoport, a kórusok sikeresen szerepeltek a különféle versenyeken és szemléken, amiért külön köszönet illeti a tagságot, a felkészítőket, a csoportvezetőket. Nagyobb rendezvényeink közül a hagyományőrző nap és a hagyományos disznóvágás emelhető ki, melyek az elmúlt évben is tömegeket vonzottak — emelte ki Goga Zsolt, aki tizenhárom éve elnöke a Népkörnek.

A Népkör épületének tetőterében két háromágyas szoba, fürdőszoba, két irodahelyiség (egyikben a VMSZ-iroda, másikban a falugazdász kapott helyet) és harminc személy befogadására alkalmas konferenciaterem létesült. A földszinten a kis- és a nagyterem, valamint a korszerűen felszerelt konyha található, az alsó épületben pedig iroda, klubhelyiség és könyvtár működik.

— A régi konyhát öltözővé alakítanánk át, mellé fürdőszobát és zuhanyt is létesítenénk. Ennek megvalósulása esetén fellépés alkalmával a gyerekeknek nem az alsó épületben kellene öltözniük. Jelenleg a könyvtár felújítása van folyamatban, és a könyvek rendszerezésével vagyunk elfoglalva, de legalább húsz új asztalt is beszereznénk az idén. Pályázatokat nyújtottunk be a tartománynál, a községnél, a Csoóri és a Bethlen Alapnál, tehát minden kínálkozó alkalmat igyekszünk megragadni, hiszen csakis így maradhatunk fenn. Pályáztunk a hagyományőrző nap megtartására, rezsiköltségekre, cipők, csizmák, viselet vásárlására, az udvar felújítására — sorolta az elnök.

Az elnök kiemelte még, hogy a választási közgyűlésen tiszteletbeli elnökké választották Korhec Lászlót, aki nagyon sokat tett a Népkörért, a kiskőrösi Kupsza Jánost pedig tiszteletbeli taggá fogadták. Kupsza János már több éve különféle eszközökkel, felszereléssel és anyagiakkal támogatja a Népkört, a közgyűlésen egy nagyon értékes fafaragási technikával készített, az 1868. évi Magyarország címerét ábrázoló domborművet adományozott a Népkörnek.


A Magyarország 1868. évi címerét ábrázoló dombormű (Goga Zsolt felvétele)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..