home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Őseink lábnyomai a XXI. században
2023.03.29.
LXXVIII. évf. 13. szám
Őseink lábnyomai a XXI. században

A fenti címmel tartott háromnapos foglalkozást a diákoknak a Dobó Tihamér Képtárban a magyarkanizsai Ősök Hangja Egyesület. Őseink mindennapjaival, szokásaival, hiedelmeivel, kézműves tudásával ismerkedhettek meg a gyerekek, s ki is próbálhatták az egykori hangszereket, fegyvereket, gyógyító füveket. A rendezvényen helybeli és községbeli óvodások, kisiskolások vettek részt. A fiúkat nagyon érdekelte a harcművészet, a lányokat inkább a zenélés nyűgözte le.

Vázsonyi Tibor, az Ősök Hangja polgári szervezet elnöke és Apró Károly alelnök elmondta, azt próbálták a foglalkozásokkal és a kiállított tárgyak segítségével bemutatni, hogy régen az őseink mit hogyan csináltak, és mi az, ami ebből ránk maradt, és a mostani korban is létezik. A tűzhelytől kezdve a játékokon át az öltözködésig sok minden szóba került. Hozzátették, meglepő, milyen fejlett kultúrája volt az egykori embereknek is, de a célok ma már nem ugyanazok, mint régen. Az őseink sokkal jobban tisztelték egymást és a természetet, és nem fogyasztói társadalomban éltek.

Az Ősök Hangja Egyesület két vezetője szerint a gyerekek nagy örömmel fogadtak mindent, amit bemutattak nekik, és érdeklődéssel hallgatták az akkori életmódról szóló beszámolókat, valamint egyes hangszereket, fegyvereket, ki is próbálhattak.

Forrás: Magyarkanizsa önkormányzata

Németh Ernő és a Pannon RTV felvételei  

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..