Csakhogy Törökkanizsán éltünk, Szabadkán voltam gimnazista. Szeptemberben úgy indultam a gimi második osztályába, hogy biztosan ott kell majd hagynom, nem tudjuk végigcsinálni. Aztán október elején Nyilas tanár úr közölte velem: ezentúl az intézmény ösztöndíjasa leszek, erre a támogatásra az érettségiig számíthatok. Jelképes összeg volt, számomra mégis fölért egy főnyereménnyel. Segített abban, hogy leérettségizzem és beiratkozhassak a főiskolára, ahol már a tanulmányi kölcsön jóvoltából tanulhattam tovább...

Tudom, túl személyes, amit leírtam. De úgy érzem, meg kellett ezt osztanom az olvasóval, hogy megértse: miért támogatom kezdettől fogva nyíltan és őszintén az MNT ösztöndíjprogramját. Hogy nyilvánvalóvá tegyem: nem pártszimpátia okán vagyok a nagy vállalással kapcsolatban elfogult. Hanem mert tudom, megéltem, hogy a tanulmányi támogatás egy-egy esetben mit jelent. Ezért tartottam fontosnak azt is, hogy tavaly ott legyek az első ösztöndíjünnepségen a szabadkai városháza vitrázstermében. Azon a tavalyi október másodikán — az egyházi naptárban ez a dátum az őrzőangyalok ünnepe — 432 vajdasági magyar fiatal írta alá ösztöndíjszerződését. De az ünnepség többről szólt. Arról szólt, hogy a vajdasági magyarság életében először elkészült egy komplex ösztöndíjprogram, útjára indul egy nagy, ambiciózus projektum, melynek megvalósításához az MNT mindössze azt kéri a fiataloktól: fogadják el a feléjük nyújtott kezet. Elfogadták. Ez az idei — szintén október másodikán tartott —, sorrendben második ünnepség már egyértelműen ezt bizonyította.

„Most 400 ösztöndíjszerződés kerül aláírásra, s ezzel ösztöndíjasaink száma meghaladja a 800-at. Ha ehhez hozzáadjuk az elmúlt év ösztöndíjasai közül azokat is, akik már nem jogosultak a támogatásra, akkor az MNT több mint 1000 fiatal, több mint 1000 család érdekében megvalósuló programja ez. Az ösztöndíjprogram a szándék tekintetében is kiemelkedik, hisz azt tűzte ki céljául, hogy ezen keresztül a magyar közösség ledolgozza a képzettségi hátrányát a szerb közösséghez képest, és megfogalmazza azt az ambíciót, hogy a vajdasági magyar közösség tanultságáról, képzettségéről váljon ismertté” — mondta dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki a tudás, az összefogás, a közösségi érdekérvényesítés ünnepének nevezte a rendezvényt. A komplex ösztöndíjprogram nemcsak szándékában kiemelkedő vállalás, mondta, s nyilván arra célzott: maguk az ösztöndíjak is kiemelt összegűek. Havi 13—16 000 dináros támogatást jelentenek (az alig több mint 6000 dináros szerbiai állami ösztöndíjjal szemben).

Az ünnepség óta, a pályázat második fordulójában még 21 diák került fel a friss ösztöndíjasok listájára. Aztán a múlt szerdán megtartott sajtótájékoztatóján az MNT elnöke bejelentette: lezárult a demonstrátori ösztöndíjpályázat is, melynek eredményeként 85 felsőbb éves diáktanár részesül majd havi 13—16 000 dináros támogatásban. Külön öröm, hogy a demonstrátori ösztöndíjra már tavaly is és az idén is majdnem négyszer annyian jelentkeztek, mint ahány főre a kiírás szólt. Ebben a komplex ösztöndíjprogramban — mely nemcsak tanulmányi támogatásokban gondolkodik, hanem teljes életpályamodellt kínál a fiataloknak — a demonstrátor-hallgatók „intézménye” már az első pillanattól sikertörténet.

Személyes vallomással kezdtem, azzal is fejezem be: nekem az őrzőangyalnak is nevezett demonstrátori program a kedvencem. Melyben a felsőbb évfolyamos egyetemisták arra szerződnek, hogy egy-egy karon a tapasztalatukkal segítik a gólyákat a beilleszkedésben, a tanulmányok megkezdésével járó nehézségek áthidalásában. Miközben újat is tanulnak ezek a jól teljesítő, kreatív fiatalok. Megtanulhatják, hogyan kell csapatot építeni, hogyan kell csapatmunkában dolgozni (ennek is közösségépítés a neve). Ráadásul bekerülnek az adatbázisba, ami annak biztosítéka, hogy közösségi szinten a továbbiakban is számítanak majd rájuk. Az őrzőangyal tehát tanulmányaival párhuzamosan karrierépítésbe kezd. Ez már a XXI. század. Így kell, így kerek.