home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Örökségünk
Tóth Lívia
2020.03.02.
LXXV. évf. 9. szám
Örökségünk

A Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet fotókiállítása március folyamán tekinthető meg Zentán

A Zentai Alkotóházban megnyílt a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet (TEMISZ) Örökségünk című fotókiállítása, amelynek ez a negyedik állomása — két temesvári és egy szabadkai bemutatkozás után érkezett a Tisza parti városba.


Ifjúsági szervezetek találkozója (Farkas-Ráduly Sándor felvételei)

A Temesvári Magyar Ifjúsági szervezet éppen az idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, ugyanis 1990-ben alakult. Létrehozásának célja. hogy tevékenységével megszólítsa a Temesváron és Temes megyében élő fiatalokat, teret adjon az ifjúsági kezdeményezéseknek és változatos műsorok, sportesemények szervezésével lehetőséget biztosítson az érdeklődőknek, hogy magyar közösségben, hasznosan és tartalmasan tölthessék az idejüket. A sportprogramjaik heti, a játékestjeik havi rendszerességgel ismétlődnek, valamint kirándulások, túrák, művészeti rendezvények, bálok, táborok, találkozók stb. fűződnek az egyesülethez.

Lencsevégre kapott örökség címmel hirdette meg a TEMISZ azt a fotópályázatát, amely tizenhét személyt mozgósított a Bánságból, Vajdaságból, Erdélyből, illetve Magyarországról. Az érdeklődők összesen hetvenegy felvételt küldtek be, a négytagú szakmai zsűri pedig tizenhárom amatőr fotós huszonnégy alkotását választotta ki.


Hugyik Richárd köszönti a jelenlévőket

A zentai kiállítás megnyitójának a kezdetén Hugyik Richárd, a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, majd e sorok írója a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete alelnökeként mondta el gondolatait.

— Olyan fotók ezek, amelyek közül egyikre-másikra esetleg csak rápillantunk, másokra akár rá is csodálkozunk, és bizonyára vannak közöttük olyanok is, amelyek előtt megbabonázva állunk. Időzhetünk előttük azért, mert jártunk már azon a helyen, amely a fénykép készítőjének is felkeltette az érdeklődését, vagy nem jártunk, de mégis emlékeket idéz, esetleg álmodtunk róla, vagy éppen szeretnénk odautazni, vagy most, ennek a kiállításnak a hatására írjuk fel a bakancslistánkra.


A TEMISZ és a VMÚE megbeszélése

A fényképek készítői ezen a módon éltetik tovább az elődeink által reánk hagyott szellemi és tárgyi örökséget, építészeti hagyatékunkat, vagy természeti szépségeinket. Ők már tudják, hogy örökségünk az, ami meghatároz bennünket, ami segít a jelenünk megélésében és a jövőnk formálásában.


Ilonczai Zsolt szól az egybegyűltekhez

Ilonczai Zsolt, a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet elnöke elmondta, a kiállítás célja kettős: egyrészt az amatőr fotósok összefogása, hogy megmutathassák, hogyan látják az európai kulturális örökség évében Európa, Magyarország és a magyar történelmi múlt örökségét, másrészt kiváló lehetőség arra is, hogy új ismeretségeket, barátságokat kössenek általa. Hozzátette, nemrégiben zárult le az egyesület Természeti kincseink című új fotópályázata, amellyel tovább tágították a megszólítottak körét. Ennek köszönhetően négy országból mintegy kilencven szerző nyolcszáz felvétele érkezett hozzájuk. Ebből a gazdag anyagból több mint negyven kerül be az új kiállításba, amelyet ugyancsak több helyszínen, a lehetőség szerint Vajdaságban is szeretnének majd bemutatni.


Kónya Sándor

A zentai tárlatmegnyitón — a Thurzó Lajos Művelődési—Oktatási Központ, Zenta Község Önkormányzata és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének támogatásával valósult meg —, közreműködött az Ispiláng gyermek-népdalkórus, valamint Kónya Sándor csókai versénekes. A kiállítás egy hónapon át, március végéig várja az érdeklődőket az Alkotóházban.


Ispiláng énekcsoport

A temesvári fiatalok látogatásuk második napján Zentával ismerkedtek. A Városi Múzeumban Nagy Abonyi Ágnes muzeológus, néprajzkutató kalauzolta őket, majd megnézték a városházát és a Tisza-parton elsétáltak a zentai csata emlékhelyéig. A város történelméről Homolya Ákos történelem-földrajz szakos tanár, a Rákóczi Szövetség zentai ifjúsági szervezetének elnöke mesélt a csoportnak.


Csoportkép a Révésszel

A program folytatásában a TEMISZ tagjai találkoztak a helyi és környékbeli ifjúsági szervezetek képviselőivel. A bemutatkozásról és lehetséges együttműködésről szóló megbeszélésen az adai Ifix, a VMSZ Ifjúsági Fóruma zentai községi szervezete, a Rákóczi Szövetség Zentai Ifjúsági Szervezete és az Intellektus Ifjúsági Szervezet képviseltette magát. Az összejövetelen jelen volt Perpauer Attila, a zentai községi tanács művelődéssel és oktatással megbízott tagja is.

A temesvári vendégek elutazásuk előtt ellátogattak a zentai Rozetta Kézműves Társaság székhelyére is.

A Hét Napban hamarosan hosszabb interjút olvashatnak Ilonczai Zsolttal, a Temesvári Magyar Ifjúsági Szerevet elnökével.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..