A régi Jugoszláviában 1986-ban Kishegyes község Októberi Díjával tüntették ki óvodapedagógusi tevékenységéért és a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben kifejtett munkásságáért. Időközben szétesett Jugoszlávia és vele együtt feledésbe merültek a régi kommunista rendszer nagy elismerései is. A Felszabadulási és az Októberi Díj is. Ma már nem illik dicsekedni velük. Még akkor sem, ha olyan emberek kapták - mint ez esetben is -, akiknek önbecsülését, szakmai tudását és tekintélyét nem ,,viselték meg'' a különféle rendszerváltások. Akik magán- és szakemberként is megállták helyüket az idő és politika viharos sodrásában. S bizonyítják ezt a már újabb kori elismerések: a Magyar Kultúra Alapítvány oklevele (1996), a Magyar Kultúra Lovagja Érdemrend (2000, a Vajdaságban az első ilyen jellegű elismerés!), a Reményik Sándor Emléklap (Kolozsvár, 2002), A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának oklevele (2009 júliusa), majd a nemrégiben kiérdemelt Aracs-érem... Noha lassan két évtizede kísérem figyelemmel Szőke Anna munkásságát, még ma sem tudom eldönteni, mihez kötődik jobban: az eredeti hivatásához, az óvodapedagógiához-e, vagy pedig régi szenvedélyéhez inkább, a néprajzkutatáshoz, amelynek terén újabb és újabb tanulmányokkal, felfedezésekkel, szakmai kuriózumokkal lepi meg nagyra becsült, tudós kollégáit a különféle konferenciákon szerte a Kárpát-medencében. Beszélgetésünk előtt pár nappal jött haza például egy balatonfüredi értekezésről, ahol a kishegyesi roma etnikum vallásáról készített beszámolója keltett nagy visszhangot.
- Te tudod, hogy miért vándorolnak a cigányok? - fordítja visszájára az alaphelyzetet, és szegezi nekem a kérdést.
- ????
- Mert Káin leszármazottjai, és örök kárhozatra lettek ítélve. Hát arról hallottál-e már, hogy miért nézi el nekik Isten a kisebb lopásokat?
- Nem én.
- Mert annak idején elcsenték a negyedik szeget, s így Jézus ,,csak'' három sebből vérzik (vagyis keresztbe tett lábakkal feszítették fel a keresztre).
- Ha már itt tartunk: ez lesz az újabb köteted témája? Mert, mint ismeretes, feldolgoztad már a kishegyesi zsidók, a szikicsi svábok történetét is...
- Ó, több kötetnyi anyag vár már kiadásra, és csak úgy nyüzsögnek az újabbnál újabb ötletek, kutatási tervek a fejemben! Gyerekkoromban volt egy időszak, amikor dadogtam. A gyermekpszichológus szerint azért, mert gondolattorlódásom volt, vagyis több volt a ,,kép'' az agyamban, mint amennyi hang jött ki a torkomon. Valahogy így vagyok ma is önmagammal. A munka számomra sohasem teher. Ha most afelől érdeklődnél, mit szeretnék legjobban csinálni, máris válaszolnám: bezárkózni néhány hétre itthon a házba (ami olykor a hazám is), és pótolni a lemaradást. De sajnos, ezt nem tehetem meg. Az óvodapedagógusokkal a nemsokára esedékes elnökségi ülésen meg kell beszélnünk az éves programtervünket, számtalan újítást szeretnék bevezetni, a hangsúlyt a kreatív műhelymunkákra tenni; hogy az óvónők ezentúl ne csak passzív hallgatói legyenek egy-egy előadásnak, hanem maguk is bemutassák, mit tanultak meg az évek során felhalmozódott ismeretanyagból, továbbképzésekből. Aztán októbertől meghívott előadóként ismét tanítok majd a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékén, témám a nemzeti kisebbségek, amit nagyon szeretek. És... most mondaná a férjem: ,,Anna, te már nem itt vagy, látom!''... és három újabb kötet anyagát szeretném nyomdakésszé tenni. Az első témája: óvodai nevelés a gyermekirodalommal, kb. 250-300 oldalasra tervezem, és szöveggyűjteményt is tartalmaz majd. A másik könyvem címe Az emberi élet fordulói. A szülőfalumban begyűjtött, a régi életmóddal kapcsolatos kutatásaimat összegezi majd. Természetesen életrajzokat is tartalmaz, többek között egy 90 éves néniét, aki - amióta csak az eszét tudja - ízig-vérig kommunista volt. Izgalmas, hogyan látta, illetve láttatja ő az elmúlt időket, eseményeket. A harmadik könyv pedig a kishegyesi község etnikumait mutatja be: A szikicsi svábok a kishegyesiek emlékezetében című tanulmányomat, a cigányokról gyűjtött feljegyzéseimet és más, hasonló jellegű, már megjelent írásaimat.
- Egy héttel ezelőtt ünnepelted a születésnapodat. Ha az elmúlt évet veszed nagyító alá, mi volt a legszebb élményed, s mi az, ami a legnagyobb fájdalmat vagy szomorúságot okozta?
- A legnagyobb öröm számomra, hogy idősebb fiam egészségi állapota nem romlott. A legcsodálatosabb élmény, hogy tavaly, november 28-án Sólyom Lászlónak, a Magyar Köztársaság elnökének meghívására a Sándor-palotában járhattam, ahol a kolozsvári Péntek Jánossal egy tanácskozáson elnökölhettünk. A tanácskozás témája a kisebbségi oktatás volt. Egy hatalmas kerekasztalnál ültünk mindannyian, szemben velem az államelnök úr, aki észrevette, hogy időnként idegesen ,,zongorázgatok'' az ujjaimmal. ,,Izgulni tetszik?'' - kérdezte. ,,Igen, nagyon''- válaszoltam. ,,Ne tessék, ne tessék!'' - nyugtatott meg, s ez nagyon jól esett. És egyáltalán az, hogy számítottak a közreműködésemre, a véleményemre. Idehaza, ebben a témában még senki sem kérdezett meg: ,,Anna, hol menthetnénk meg egy magyar óvodát, iskolát és hogyan?'' Pedig tudnék mit mondani a több mint három évtizedes tapasztalatom alapján. Remélem, nagyon remélem, hogy az új MNT-nek más lesz a viszonya, kapcsolata, hozzáállása az értelmiségiekhez. És akkor itt mondom el azt is, hogy mi okozta a legnagyobb csalódást: rádöbbentem arra, hogy aki többet tesz, mint amennyit eltűr vagy megtűr a mindenkori ,,hatalom'', az máról holnapra kiszolgáltatottá válik. Nos, ezt az érzést, ezt a felismerést egyre nehezebben viselem el. Meg azt, hogy egyre jobban eluralkodik környezetünkben is a középszerűség, a dilettantizmus. Olyanok kerülnek úgymond tűzközelbe a pályázatok során, akiknek semmi közünk sincs a pedagógiához (az óvodapedagógiához pedig pláne nem), de összeköttetéseik révén pénzhez jutnak és különféle, semmitmondó projekteket valósítanak meg.
- Azért be kell vallanunk azt is, hogy ez azért történhet meg, egyrészt, mert diplomás pedagógusaink sem versengenek a pluszmunkáért, azért, hogy valamilyen civil szervezetbe tömörülve a közösség szekerét tolják előre.
- Igen, ez is igaz. És ezeket az önző embereket nagyon nem szeretem. Azokat, akik eszük, rátermettségük révén sokat tehetnének közösségünkért, de restségük, tunyaságuk és közömbösségük lehúzza a sárba őket. Tétlenül szemlélődnek, zsörtölődnek, kritizálnak és bíráskodnak mások felett. Egyre többen vannak ilyenek, és egyre fiatalabbak csatlakoznak hozzájuk. Én nehezen felejtem el a sérelmeket és az igazságtalanságokat, s ha kívülre nem is mutatom, belül sokáig sajognak az így kapott sebek.
- Akkor pozitív gondolatokkal fejezzük be beszélgetésünket. Az Aracs-érem újabb elismerés munkásságodért. Megkésett születésnapi jókívánságként legyen részed sok-sok ilyen kitüntetésben!
- Köszönöm szépen! S noha minden dicséretnek, jó szónak, díjnak nagyon örülök, a diadalittas mámor nálam hamar elpárolog, s a kellemes érzéstudat, hogy van értelme a munkámnak, átadja a helyét az állandó és újabb cselekvésvágynak. Ez tart örökké mozgásban, s ad fiatalos életenergiát.