home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Óriáscsontik
Huzsvár József
2014.03.26.
LXIX. évf. 13. szám
Óriáscsontik

A hetvenes évek közepén a Palicsi-tó a revitalizáció után egészen jó horgászvízzé vált. A kárászok átlagsúlya meghaladta a fél kilót, a pontyoké pedig elérte a kettőt. A tó lecsapolása miatt több évig szenvedő pecások megrohamozták az új halparadicsomot — azóta sem dőltek meg az akkori rekordok az eladott horgászjegyeket illetően. A hatezret is meghaladó pecahadnak pedig hely kellett, ezért éjjel-nappal többen váltották egymást a jobb placcokon.

Egy alkalommal hét közben a több éve a nagyapám udvarában heverő nyárfarönköket hasogattam szét, amikor is korhadt belsejükből kisujjnyi cserebogárpondrók estek ki. Természetesen rögtön felismertem bennük a kiváló „csalilehetőséget”. Külalakra teljesen megegyeztek a mindennapi használatra szánt csontival, csak jóval megtermettebbek voltak. Korhadt faforgáccsal bélelt dobozba gyűjtöttem őket, és így felkészülve vártam a hét végét.

Mivel az időjósok vihart jelentettek szombatra és vasárnapra, inkább pénteken délután kívántam úszni tanítani a verejtékkel kibányászott extra csalikat. A partra érve láttam, hogy itt kevés esélyem lesz a halfogásra, mert nemhogy talpalatnyi hely nem volt, de jó néhányan cirkáltak a parton üresedésre várva. A kerülgetés helyett inkább megálltam egy dupla helyen, és beszédbe elegyedtem az ott posztoló horgászokkal. Rögtön lehűtötték lelkesedésemet, mert — mint mondták — reggel óta egy árva kapásuk sem volt. Egyikük, a motoros, rövid idő után készülődni kezdett, mivel a tornyosuló felhők esőt sejtettek. Még utánaszóltam, hogy ne hagyja itt a halát, amire csak csalódottan legyintett, majd elberregett a kismotorján. Gyorsan felszereltem az egyik botomat, az önetetős szerelék mindkét horgára egy-egy pondrót tűztem, és behajítottam a kívánt távolságra. Még láttam a távozó por-csíkját, amikor felvágódott a kapásjelző karika. Rövid fárasztás után partra húztam egy másfeles tükröst.

Az ottmaradt szomszédom morgolódva állapította meg, hogy ez csak véletlen lehetett, az azon a partszakaszon ülő több száz horgásznak ugyanis még kárászt sem sikerült fognia. Újabb pondrót biggyesztettem a horogra, és az előbbi helyre suhintottam a szereléket. Bogoztam volna a második botom gubancát, amikor ismét mozdult a karika, és egy perc múlva megvolt az előbbi ponty ikertestvére. Erre már fészkelődni kezdett a mellettem ülő sporttárs, igencsak pislogott a horgon fityegő férgek felé. Egy kis köhécselés után csak legyőzte a mindentudó pecás gőgjét, és a dobozom felé bökött: — Azok mik?

Mi mást is felelhettem volna erre a kérdésre, mint azt, hogy csontkukacok, azaz légypondrók. Emésztgette emberünk a választ, méregette a látott férgeket, de sehogy sem tudott kibékülni a logikus felelet hitelességével. Továbbra is leselkedő állásban, kimeresztett nyakkal szemlélte a dobozban mocorgó utolsó két pondrót, láttam az arcára kiülő hitetlenséget. Tisztában voltam vele, hogy nem úszom meg egykönnyen a vallatást, ezért némi magyarázattal álltam elő. Elmondtam neki, hogy a szokott módon gyártott csontikat az utolsó héten élesztővel etettem, ettől nőttek meg ekkorára. Természetesen ugratásnak szántam a legkevésbé sem hihető gyártási technológiát, de legnagyobb meglepetésemre emberünk a titok ismeretében megnyugodva huppant vissza kisszékjére, és gondolatban már reszelte is az élesztőt a csalifarmon.

Mivel aznap csak az a két ponty ügyeleteskedett a tó harmadik szektorának kifolyójánál, további egy óra „szilencium” után összecsomagoltam. A megmaradt mocorgókat nagylelkűen odaajándékoztam társamnak, majd hazamentem.

Néhány hét múltán elmentem a horgászüzletbe etetőanyagot vásárolni. Előttem a sorban két horgász beszélgetett. Amikor jobban megnéztem őket, az egyikben ráismertem élesztős haveromra. Zavaromban elfordultam, és a kiállított botokat nézegettem. Háttal állva is éreztem azonban, hogy emberem engem szemlél. Lebukásom tudatában fordultam vissza, amikor is fülig érő mosollyal üdvözölt, és menten elújságolta, hogy mindkét otthagyott óriáscsontival pontyot fogott. Meg aztán egészen jól halad a gyártással is, csak miután a felesége rájött, hogy felzabáltatja a csalival a kalácsba való élesztőt, azt szigorúan elzárta.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..