home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Önkormányzati választásra készülve
Fehér Márta
2020.06.11.
LXXV. évf. 24. szám
Önkormányzati választásra készülve

Június 21-én országos, tartományi és önkormányzati választások lesznek Szerbiában. A Vajdasági Magyar Szövetség Közösség. Fejlődés. Jövő. szlogennel indul. Körképünkben Magyarkanizsa, Zenta, Újvidék, illetve Bánát képviselőit kérdeztük a céljaikról.


Fejsztámer Róbert

— A képviselő-testületben az elmúlt négy évben a 29 képviselőből 17-et adott a VMSZ és a Haladó Párt koalíciója, ebből 12 VMSZ-es. A VMSZ önállóan, teljes listával indul, tehát 29 jelöltünk van, és mind a 9 helyi közösségünk, ezzel együtt mind a 13 településünk le lett fedve. Listánk ebből a szempontból egyedi, akárcsak abban, hogy ez az egyetlen magyar lista az önkormányzati választáson — mondta Fejsztámer Róbert, a VMSZ magyarkanizsai listavezetője, jelenlegi polgármester. — Az elmúlt négy év eredményeit összefoglaló, több mint tízoldalas dokumentum bizonyítja, hogy minden egyes település kapcsán van miről beszámolnunk, legyen ez az egészségház épületeinek vagy kultúrotthonok felújítása, infrastrukturális beruházás, azaz vízvezeték, csatornahálózat építése, utcák és utak aszfaltozása, javítása. Horgoson végre átadtuk a művelődési házat a teljes berendezésével, Magyarkanizsán megújult a teljes Tisza-part, a Nagypark és a városközpont, idegenforgalmi fejlesztés által. Kispiac újabb ivóvíztisztítási kapacitással bővült, Oromon az általános iskola teljes egészében felújult. Minden egyes településünknek van egy saját fejlesztési története, ezt szeretnénk folytatni, ha a választóktól bizalmat kapunk. Az elmúlt négy évben a VMSZ több mint 37 millió eurót hozott Magyarkanizsa község területére fejlesztésre, tartományi, köztársasági, európai uniós szintekről. Célunk a teljes vízvezeték-hálózat megújulása, szeretnénk folytatni az általános iskolák felújítását Oromhegyesen és Martonoson, fejleszteni a közvilágítást és a teljes kamerarendszert, főleg Horgoson, Martonoson és Magyarkanizsán, ahol a közbiztonságra külön oda kell figyelni. Az idegenforgalom területén a legnagyobb projektum, melyen már évek óta dolgozunk, és a következő ciklusban ez már látványos lesz, a wellness- és fürdőközpont kiépítése, a Vigadó épületének a felújításával. Bízom benne, hogy az emberek, ha továbbra is magyar polgármestert szeretnének Magyarkanizsa Község élén, akkor a VMSZ-t fogják támogatni, ezért is hangsúlyoztam, hogy mi vagyunk az egyetlen olyan lista, amely teljes mértékben magyar érdekképviseletet jelent.


Dobai János

— Bánátban az elmúlt időszakban szinte minden olyan községben, ahol van magyarság, jelen voltunk az önkormányzatban, kisebb-nagyobb részvétellel, a haladókkal koalícióban — nyilatkozta Dobai János, a szórványönkormányzatok VMSZ-es koordinátora. — Jelenlétünk a szórványban nagyon fontos volt és marad, nemcsak az eddigi tizenegy önkormányzatban (Törökkanizsa, Csóka, Nagykikinda, Magyarcsernye, Begaszentgyörgy, Törökbecse, Nagybecskerek, Zichyfalva, Antalfalva, Kevevára, Pancsova), hanem szeretnénk még két olyan önkormányzatban is jelen lenni, ahol még élnek magyarok, ez pedig Versec és Szécsány. Két olyan önkormányzat van, ahol a haladókkal indulunk közös listán, Zichyfalván és Versecen, mindenütt máshol önállóan méretteti meg magát a VMSZ, teljes vagy egyharmados listával. Szeretnénk a fiatalokat itt tartani, listáinkon nagyon sok fiatal, képzett jelölt van. A szórványban is ott kell lennünk mindig, mindenütt, ahol döntéseket hoznak, hiszen a magyar településeknek is hozzá kell jutniuk a beruházásokhoz, meg kell őriznünk az oktatási intézményeinket, fejleszteni a magyar oktatást, fontos, hogy a kulturális intézményeink működjenek, és a hagyományos rendezvényeinket megtartsuk. Mindehhez szükség van az önkormányzat támogatására. Bízom abban, hogy a fogyatkozásunk ellenére a szavazási kedv lehetővé fogja tenni, hogy az említett tizenhárom önkormányzatban legyen befolyásunk. A magyarság itt tartása érdekében nagyon fontos, hogy a kisebb-nagyobb településeken kisüzemek létesüljenek, új munkahelyekkel, ebben és a mezőgazdaságban is nagy segítség a Prosperitati Alapítvány támogatása. Az infrastrukturális beruházások közül különösen az elhanyagolt bánáti úthálózat felújítását tartjuk fontosnak, összeköttetésről gondoskodva a településeink között.


Czegledi Rudolf

— A VMSZ-nek 11 képviselője van a 29 tagú testületben, meghatározó erő a község vezetésében. Önállóan, teljes listával indulunk az önkormányzati választáson, ismert és elismert személyek a jelöltjeink, a többségük már bizonyított az eddigi munkájával, elkötelezett a közösség és a község fejlődése iránt — emelte ki Czegledi Rudolf, a VMSZ zentai listavezetője, jelenlegi polgármester. — Minden falusi település (Felsőhegy, Bogaras, Kevi—Buránysor, Tornyos) két-két jelöltje kapott helyet a listán. Az eddigi eredmények közül kiemelném a hőerőtelep kiépítését, a hővezeték megvásárlását, tehát teljes egészében visszavezettük ezt a tevékenységet a magánszférából a közszférába, így már nem függünk a cukorgyártól. Vízvezetéket, csatornákat építettünk, utakat aszfaltoztunk, ez nagyjából 250 millió dináros beruházás. Az oktatásban két patinás műemlék épületünket sikerült felújítani, az egyik a gimnázium, a másik a Thurzó Lajos Általános Iskola. Sikerült teljesen felújítani az egészségházat, a regionális jelentőségű kórházunknak több mint 100 millió dinár értékben gondoskodtunk felszerelésről, kidolgoztuk a kórház rekonstrukciós tervét, mely jelenleg elbírálás alatt van a kormánynál. Megkezdődött a Szabadka—Zenta vasútvonal kiépítése, melyben Zenta Önkormányzatának vezető szerepe volt. Sikerült befejezni a Zentai Csata-emléktemplomot, egy román—szerb IPA-pályázatnak köszönhetően megkezdtük a Jézus Szíve-templomunk felújítását. Tovább építjük a Zentai Csata brandet, még egy látogatói termet alakítottunk ki a városháza tornyában testvértelepülésünkkel, Budavárral közösen. Az elkövetkező időszakban prioritás a hővezeték felújítása, hiszen akkor lesz komplett a távhőszolgáltatás. Vár ránk a kórház felújítása, illetve az idősek otthonának kiépítése, mert a járvány miatt a közbeszerzés megszakadt. Szeretnénk befejezni a csatornahálózatot, folytatni az utak aszfaltozását, ez állandó feladatunk. A vízilabda-akadémia számára elkészítettük a dokumentációt, bízunk abban, hogy a megvalósítása megkezdődik, a termálvizes kutunkat kihasználva. A zentaiak büszkék lehetnek a közösen elért eredményekre, és a folytatásban bízva reméljük, sokan elmennek szavazni.


Kiss Gyula

— Újvidéken a VMSZ-nek egy tagja van a városi képviselő-testületben a jelenlegi mandátumban, a hatalmi koalíció részeként — ismertette Kiss Gyula, a VMSZ újvidéki listavezetője. — A koalíciós szerződésbe foglalt közösségi érdekeink megvalósításán dolgoztunk, Újvidéken a VMSZ városi szervezete több mint 6,2 milliárd dinárt biztosított, megőriztük és fejlesztettük a magyar bölcsődei, óvodai csoportokat, az általános és a középiskolai osztályainkat, a vajdasági magyar egyetemisták kollégiumi ellátását. A város magyar jellegű utcaneveit magyarul is kiírták, a hétfői, utolsó ülésen a Telepen levő új utcának magyar nevet adtunk, Bori Imre akadémikus előtt tisztelegve. Biztosítottuk az 1944/45-ös ártatlan áldozatok emlékművének engedélyeztetését és kiépítését. A város területén majdnem 200 magyar kis- és közepes vállalkozásnak adtunk esélyt a fejlesztésre a Prosperitati Alapítványnak köszönhetően. Tiszakálmánfalván befejeződött a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése és a központ felújítása. A templomóra újraindult a Magyarok nagyasszonya templomban, és falugazdász-irodát terveztünk. Piroson új játszótérrel bővítettük az óvodát, néhány utca új aszfaltréteget kapott. Ezek az eredmények nem valósulhattak volna meg, ha nem veszünk részt aktívan a város politikai életében. Az új ciklusban a telepi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ teljes felújítását tervezzük, az újvidéki magyarság számára fontos civil szervezetek támogatását, a magyar nyelven oktató iskolák megtartását, a magyar óvodai, bölcsődei csoportok megerősítését, a város területén működő oktatási-nevelési intézmények tábláinak és feliratainak kétnyelvűségét, célunk még a kis- és a közepes vállalkozók, mezőgazdasági termelők támogatása, a telepi Szent Erzsébet-templom belső és külső felújítása, a toronyóra felszerelése, a központi világítással együtt. Tiszakálmánfalván a templomfelújítást tervezzük, valamint a Tiszakálmánfalva és Káty közötti kerékpárút kiépítését, hiszen akkor rákapcsolódhatunk a városig tartó bicikliútra. Piroson a piacot szeretnénk felújítani. Bízunk benne, hogy a szavazáskor sok újvidéki, pirosi, kátyi, tiszakálmánfalvi, veterniki, péterváradi, kamanci polgár a 6-os számot karikázza be az önkormányzati szavazólapon, így elérhetjük, hogy két politikusunk legyen a városi képviselő-testületben.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..