home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Önkéntesség újratöltve!
2023.04.11.
LXXVIII. évf. 14. szám
Önkéntesség újratöltve!

A szegedi Katolikus Ifjúsági Alapítvány, a temesvári Integratio Alapítvány és a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ Önkéntesség újratöltve! címmel valósított meg egy közös projektumot. Az európai uniós forrásból létrejövő együttműködés eredményeként a három szervezet tapasztalatot cserélt, több képzést tartott az önkéntességről, és a projektumnak köszönhetően két kiadványt is megjelentetett. Emellett a fiatalok önkéntesként bekapcsolódhattak három ország három rendezvényének megvalósításába is.

Az Önkéntesség újratöltve! elnevezésű, csaknem egy éven át tartó projektum zárókonferenciáját Szabadkán tartották meg. Az együttműködés részleteit Gergely Barnabás és Farkas Zsuzsanna, a szegedi Katolikus Ifjúsági Alapítvány illetékesei, továbbá Szilágyi Boróka és Erdei Ildikó, a temesvári Integratio Alapítvány képviselői, valamint a házigazda szerepében Bodrogi Hajnalka és Poljakovity Izabella, a Népkör Magyar Művelődési Központ munkatársai sajtótájékoztatón ismertették.

Hálás dolog olyan emberekkel együtt dolgozni sokak számára hasznos projektumokon, akik nemcsak a maguk, hanem egész közösségek felemeléséért hoznak nem kevés áldozatot a munkájukkal — emelte ki Bodrogi Hajnalka. A Népkör ügyvezetője kifejtette, a program partnerszervezetei nap mint nap a közösség felemeléséért fáradoznak, ki-ki a maga területén. Az Erasmus+ pályázatából finanszírozott tervezet partnerei megtalálták a közös pontot a céljaikban, mely mindhárom szervezetet szorosan összeköti, és ez nem más, mint a fiatalok és az értük való vállalás.


Fiatal önkéntesek képzése a szabadkai Népkörben

A szegedi Katolikus Ifjúsági Alapítvány volt a projektum vezető partnere — mutatott rá Gergely Barnabás. Az alapítvány gazdasági igazgatója elmondta, tevékenységeik során látták, egyre több önkéntesre van szükségük, hiszen az elmúlt időszakban számos olyan programot szerveztek, amely az önkéntesek közreműködése nélkül nem valósulhatott volna meg.

— Úgy gondoltuk, elkezdjük az önkéntesekkel való foglalkozások fejlesztését, partnerségben más szervezetekkel, megosztva a tapasztalatokat. Innen indult az ötlet, hogy megvalósítsuk ezt az európai uniós projektumot.

A temesvári Integratio Alapítvány négy fő területen tevékenykedik, ez a nem formális oktatás fejlesztése, a közösségépítés, a társadalomtudományi kutatás és a tehetséggondozás, valamint a kétnyelvűség segítésének kutatása. A közösségépítéshez tartozik az önkéntesekkel és az önkéntesekért való munka is — összegezte Szilágyi Boróka. Az alapítvány képviselője hozzátette, már több mint öt éve foglalkoznak önkéntesek toborzásával, foglalkoztatásával és képzésével.

— Évente több olyan projektumban vesz részt az alapítvány csapata, ahol a fiatalok kipróbálhatják az önkéntességet. A tehetséggondozási munka főként a tizennégy és tizennyolc év közötti fiataloknak szól, akik egy interdiszciplináris projektumban vesznek részt, melynek az eredményei a közösséget is gazdagítják. Ebben a projektumban a kapcsolódási pont az önkéntesség volt, és a többéves tapasztalatunkat meg tudtuk osztani a partnerekkel, és újabbakat is szerezhettünk.

— A fő célunk az volt, hogy a három szervezetben tevékenykedő önkéntesek elköteleződését megerősítsük, illetve fejlesszük a szervezési, önismereti és programmegvalósítási kompetenciájukat, valamint megerősítsük motivációjukat és elősegítsük a társadalmi felelősségvállalásukat — foglalta össze Farkas Zsuzsanna. A szegedi Katolikus Ifjúsági Alapítvány munkatársa elmondta, a projektumot az előző programokban és a szervezetekben felmerült kihívások is motiválták. — A közös kihívás jó alapot adott az együttes tevékenységre. A cél elérése érdekében előny volt a nemzetközi együttműködés, mivel új tapasztalatokat szereztünk a partnerektől. A jó gyakorlatok átvétele pedig mindenképp hasznos volt mindhárom szervezet számára. A projektum célcsoportját a szegedi, a temesvári, illetve a szabadkai, tizenöt és huszonöt közötti fiatalok alkották. A résztvevők Domaszéken tavaly nyáron egy önkéntes képzésen vettek részt. Mindhárom szervezetben fontos szempont volt a fiatalok bevonása, mert így a szervezetek közösen fejlődhettek, egymás tapasztalatainak a megosztásával. A fiatalok a képzésen szerzett kompetenciáikat a gyakorlatban is tudták alkalmazni, két kulturális fesztiválon: az Interetno Fesztiválon és a Temesvári Magyar Napokon. A projektum során összesen négy találkozó volt, melyek alkalmával mélyebben is megismerhettük egymás szervezeteit.


A sajtótájékoztató résztvevői

A két megjelent kiadvány közül az egyik elsősorban azoknak a szervezeteknek szól, amelyek önkéntességgel foglalkoznak, a másik pedig maguknak az önkénteseknek — foglalta össze Erdei Ildikó, az Integratio Alapítvány munkatársa.

— A Toborzó című kiadványban összegeztük, hogy kik vagyunk, és milyen tapasztalatokat gyűjtöttünk ezen a területen. Majd egy helyzetértékelés következett, melynek során a régióban hasonlóságokat és különbözőségeket keresve bemutattuk, hogyan jelenik meg az önkéntesség története. Itt, a Vajdaságban, Magyarországon, Szeged vidékén és Temesváron. Számos szempont szerint próbáltuk felvillantani az önkéntesség sokrétű fogalmát: típusok, motivációk, életkor-összefüggések, társadalmi funkciók tekintetében. Tapasztalatokat osztottunk meg a kihívásainkról, és beszámoltunk ötleteinkről azzal kapcsolatban, hogyan készülhet egy szervezet az önkéntesek fogadására; miért fontos és hogyan kell mindezt előkészíteni; milyen mítoszok léteznek az önkéntességgel kapcsolatban, melyeket érdemes lebontani; hogyan lehet az önkéntesek motivációját fenntartani, újratermelni, illetve az önkéntességet újranevelni; továbbá milyen technikákkal lehet a különböző életkorú önkénteseket megszólítani, közel hozni a programokhoz, szervezetekhez. Bízunk benne, hogy minden érdeklődő a négy nyelven — magyarul, szerbül, románul és angolul — megtalálja majd benne a kedvére valót.

A projektum másik kiadványa az Önkéntesség újratöltve! címet viseli, ebben található az önkéntesek képzésének a tananyaga — hallottuk Farkas Zsuzsannától. Mint mondta, ez szintén négy nyelven látott napvilágot.

— A kiadvány nyomtatott és online formában is elérhető. Célja, hogy az ifjúsági szervezetek számára új módszereket és gyakorlatokat mutasson az önkéntesek megszólítása és fejlesztése terén. A kiadvány nem formális, hanem élményalapú, drámapedagógiai elemekkel dolgozik annak érdekében, hogy a fiatalok szervezői készségét fejlessze. További célja, hogy a fiatal önkéntesek elköteleződését, felelősségvállalását és motivációját növelje gyakorlatorientált képzéssel. Bár mindhárom szervezet más országban működik, a közös kihívások jó alapot teremtettek arra, hogy elkészüljön ez a kiadvány, melyet ifjúsági szervezeteknek, kulturális és sportintézményeknek, egyesületeknek ajánlunk.

— Önkénteseink három csapatépítőn és fesztiválon vettek részt: Domaszéken, az Interetno Fesztiválon és a Temesvári Magyar Napokon — összegezte Poljakovity Izabella. A Népkör munkatársa rámutatott, a projektumnak köszönhetően az Interetno Fesztiválon az önkéntesek táborát is nemzetközivé tudták tenni. Hozzátette, a program megerősítette őket abban, hogy az önkéntesekkel való foglalkozást, melyet a fesztivál huszonkét éve alatt végeztek, továbbra is folytatniuk kell, hiszen belőlük fognak kinevelődni egy idő után a szervezőbizottság egyes tagjai. A kiadványoknak köszönhetően pedig más szervezeteknek is tudnak segíteni abban, hogyan lehet foglalkozni az önkéntesekkel, hiszen a Népkör a 150 éves fennállása alatt mindig is a fiatalokkal és a fiatalokért dolgozott. 

Fényképezte: Kartali Róbert

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..