home 2024. július 20., Illés napja
Online előfizetés
Önkéntesség és nyelvtanulás
Rencsényi Elvira
2012.11.14.
LXVII. évf. 46. szám

Az önkéntességről tartottak előadást pénteken, november 9-én este Szabadkán a Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ munkatársai.

A 18-tól 30 éves fiataloknak szánt ismertető célja az volt, hogy megismertesse őket az Európai Unió államaiban lehetséges hosszú távú önkéntes szolgálattal.
Erdődi Edina, a VMIK alelnöke bemutatta a szervezetet, annak programjait, amelyek között szerepel az önkéntes szolgálat is.
Kovács Birkás Zsolt koordinátor részletesen ismertette az önkéntes szolgálat programját (EVS), amely lehetőséget nyújt a fiataloknak más kultúrák megismerésére, az intenzív nyelvtanulásra, valamint tapasztalatcserére.
— A külföldön vállalt önkéntes szolgálatot a fiatalok kulturális, szociális illetve civil szervezeteknél látják el, és ez a küldetés két hónaptól egy évig tart. A jelentkezőnek pályáznia kell a VMIK-nél, miután kiválasztotta a célországot, ahol a szolgálatot teljesíteni kívánja. Fontos tudni, hogy kizárólag 18 éves kor felettiek, illetve 29 éves kor alattiak pályázhatnak. Az elbírálás másfél-két hónap alatt megtörténik, amikor a pályázó megtudja, elfogadták-e a kérelmét. Onnantól kezdve az önkéntes szolgálatra jelentkezőnek semmi anyagi kiadása nincsen. Az odautazás, illetve a hazautazás, a szállás, az ellátás, a nyelvi kurzus költségeit abból a 885 millió euróból állják, amit az EU e program megvalósítására fordít. Az önkéntesnek nemcsak hogy semmi anyagi kiadása nincs a szolgálat teljesítése idején, a célországtól függően 60—150 euró havi zsebpénzt is kap — hallottuk a koordinátortól.
Szintén fontos tudnivaló, hogy az önkéntes szolgálat idején az adott ország nyelvét intenzíven használó önkéntes a szolgálat lejártával megkapja az ún. Youthpass nyelvismeretet igazoló tanúsítványt, ami a továbbiakban jelentősen megkönnyíti az érvényesülését.
Klum Tímea szabadkai egyetemista szerint az előadás nagyon alapos volt, minden fontos kérdésére választ kapott.
— Engem elsősorban az érdekelt, hogy hogyan lehet kapcsolatba kerülni külföldi civil és non-profit szervezetekkel, amelyeknél idővel munkát lehet kapni. Már hosszabb ideje elmélkedtem azon, hogy nagyon jó lehetőség a külföldi önkéntes munka, mert nemcsak tapasztalatot és nyelvet lehet tanulni, hanem olyan országokba is el lehet jutni, amelyet az ember nagyon szeretne meglátogatni, de eddig valamiért nem volt rá lehetősége, akár az anyagi, akár az egyéb okokat vesszük figyelembe. Nekem személyesen az Egyesült Királyság már régóta az elsődleges célom a külföldi országok közül, de szívesen elmennék Belgiumba, illetve Norvégiába is. A munka, amelyet választhatnék, mindegy, szeretném ugyanis magam kipróbálni több területen is, hogy meglássam, mire vagyok képes. Önismereti gyakorlatnak tökéletes — mondta Klum Tímea az előadás után. 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..