home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Évkezdő válaszok évzáró kérdésekre
Szerda Zsófi
2015.01.06.
LXX. évf. 1. szám
Évkezdő válaszok évzáró kérdésekre

Bencsik Orsolya és Áfra János mindketten olyan fiatal kortárs szerzők, akiknek neve rendszeresen felmerül irodalmi körökben és azokon túl is. Őket kértem meg egy rövid vissza- és előretekintésre az óév utolsó és az új év első napjaiban.

* Mi az, amit az elmúlt évre visszanézve sajnálsz, és mi az, amit büszkén emlegetsz?

Bencsik Orsolya: Szakmai sikerek tekintetében jó évet zárok. Kaptam Sziveri-díjat, Móricz-ösztöndíjat, a Szegedi Tudományegyetem Év Doktorandusza díját, és az újvidéki drámaíró versenyen első lett a drámám. Többé-kevésbé körvonalazódott számomra, hogy mit akarok megvalósítani a készülő kisregényemben, mit akarok kibeszélni, „szétírni”, milyen formák között tudom ezt megtenni. Igaz, írhatnék többet, ezt mindig érzem, de hiába is próbálnám megfogadni, hogy rendszeresebben írok, nem ilyen alkotótípus vagyok. 2014-ben a magánéletemben meglehetősen sok csalódás ért, ami növelte a már egyébként is erős szkepszisemet, humanitáskételyemet, és még inkább megerősített abban, hogy az ember, akármit csinál is — leszámítva az ideig-óráig tartó pozitív pillanatokat —, alapvetően menthetetlenül magányos. Ennek belátása az írás szempontjából sokat adott, ha jobban belegondolok, a veszteségérzet, de leginkább az elmúlás, a halál tapasztalata mint egyébként fontos határélmény többé-kevésbé éppen ezeknek a magánéleti eseményeknek és félelmeknek köszönhetően kezdett el esztétikai szempontból is foglalkoztatni. 

Áfra János: Minek sajnálkozni? Boldog vagyok, hogy a munkám és az életem egy vágányon halad. Jó érzés volt az elmúlt évben új embereket megismerni, akik fontossá váltak, valamint a közös felolvasások alkalmával olyan alkotókkal találkozni, akiknek korábban csak a szövegeit ismertem. A sosem látott, de mélyen tisztelt Tandori Dezsőtől pedig váratlanul kaptam egy kedves, verseimet elismerő levelet is. Nagy megtiszteltetés a Gérecz Attila-díj, mert most már csak kétévente egy első kötetes szerző kapja meg. Fontos továbbá az is, hogy idén sikerült olyan kulturális programokat megvalósítani, sorozatokat elindítani a KULTer.hu-val és a József Attila Körrel, amelyek láthatóan nagyobb közönséget is képesek megmozgatni Debrecenben.

* Kit ajánlanál jelenleg a kortárs költők, írók közül olvasásra, illetve te kit olvasol szívesen?

B. O.: Olyan szerzőket ajánlok most, akiket az elmúlt egy hónapban forgattam, és emellett fontos, meghatározó íróknak tartom őket. A külföldiek közül az orosz Vlagyimir Szorokint, akinek 2014-ben jelent meg magyar fordításban a Tellúria c. könyve, én most mégis a Jég-trilógiájára hívnám fel a figyelmet — különös tekintettel a második (A jég) és a befejező (23 000) kötetre —, szerintem az új évet sohasem árt egy alternatív (brutális) történelmi víziót megfestő, sci-fi elemekkel is dolgozó (anti)utópiával kezdeni. Ráadásul Szorokin roppant aktuális, folyamatosan reflektál a XX. századi és a jelenlegi történelmi-politikai eseményekre. A magyar szerzők közül Dragomán Györgyöt ajánlanám, én A fehér király szenzációja, sikere után már nagyon vártam a Máglya c. regényét, mely egyébként — a kortárs magyar prózát tekintve — számomra az elmúlt év legnagyobb öröme is. Hihetetlen okossággal megírt, a könnyedség és az elegancia érzetét végig fenntartó könyv. Ez persze csak a nyelvi szintjét érinti, hiszen súlyos traumák kibeszélését, feldolgozását kíséreli meg, és nemcsak gyászmunkát végez, hanem maga a szöveg is — ahogyan egyik egyetemi tanárom, Szabó Gábor állítja a kötetről írt kiváló kritikájában — gyászmunkaként értelmezhető.    

Á. J.: A nevek sorjázása előtt annyit elmondanék, hogy én akkor szerettem meg igazán olvasni, amikor megtudtam, hogy az írók-költők nem feltétlenül halottak, sőt, a kortárs szövegek sokszor jobban segítenek a napi dolgaink megértésében. Ez a középiskolások számára tíz éve — mikor én is az voltam — még egyáltalán nem volt evidens, sőt. A kisvárosokban manapság sem sokkal jobb a helyzet, de valami előrelépés azért mutatkozik, hála az irodalomnépszerűsítő projekteknek és a kortárs szerzők szövegeit is bemutató tankönyveknek.

Számomra mindig revelatív élmény Borbély Szilárd verseinek olvasása. A 2014-ben megjelent verseskönyvek közül Szijj Ferenc Agyag és kátrány című kötetét tartom a legkiemelkedőbbnek. Nagyon szeretem Nádasdy Ádám, Marno János, Oravecz Imre, Tandori Dezső költeményeit is. Ha valaki szeretne elmélyültebben foglalkozni versírással, elsőként általában őket ajánlom olvasásra. A középnemzedék tagjai közül pedig Németh Zoltánt, akinek néhány hónapja jelent meg legutóbbi, Kunstkamera című kötete. Az előző év kiemelkedően szép könyve a Varratok, Szabó Imola Julianna mértékletesen érzelmes prózaverskötete. Fehér Renátó Garázsmenete a személyes érintettséget is érzékletessé tevő versek közéletisége miatt lehet izgalmas olvasmány sokak számára. Papp-Für János Minden után — művészeti kórtanok című verseskönyve képzőművészeti munkák által inspirált, sűrű szövegeket tartalmaz, az év elején jelenik meg a könyvesboltokban, öröm, hogy részt vehettem a szerkesztésében. Csobánka Zsuzsa verseit és prózáját is szeretem. Legutóbbi, A hiányzó test című regényét is érdeklődéssel olvastam. A rövidprózák kedvelőinek Mán-Várhegyi Réka Boldogtalanság az Auróra-telepen című könyvét és Krusovszky Dénestől A fiúk országát ajánlanám, na meg persze Czinki Ferenc Egy kocsmavárosát, mely szellemes tárcanovelláival rövid utazásokra is ideális olvasmány. Ha a nagy prózaíróink közül kellene kiemelnem valakit, azt mondanám, egy Krasznahorkai-könyvet mindenkinek el kell olvasnia.

* Mi a legfontosabb célod 2015-re?

B. O.: Hogy befejezzem a kisregényem, megtanuljak a jég hátán is megélni, mert erre egyre inkább szükségem lesz. Hogy megtanuljam kizárni a kelet-közép-európai régióra jellemző alapvető rosszindulatot és kicsinyességet. És ezzel összefüggésben, a kizárás egyik alternatívájaként, hogy továbbra is kiváló szerzőket olvassak.  

Á. J.: Most alapítottuk meg Rimetria néven azt az összművészeti formációt, amelynek keretében az eddigi eredményekre építve különféle kifejezésformák összehangolásával kísérletezünk majd Gyöngy Dániel (Pearl Project), Szőr Zoltán (Forgotten Dreams), Debity Boglárka és Turchányi Zsófi társaságában. Ez egy közös határkeresés, pontosabban a határok lebontásának kísérlete. A zene, a tánc, a vizuális effektusok és a lírai szövegek nagyrészt improvizatív egymásra építésével a művészeti tevékenység eredendően metafizikus természetére próbáljuk irányítani a figyelmet. A közös munkában az élmény a lényeg, a meditáció, ezenkívül szeretnénk eseményeket is szervezni, hogy megoszthassuk az érdeklődőkkel, mire jutottunk.

* Ha egy olyan embernek kellene bemutatnod saját írásaidat, aki még nem hallott rólad, mit mondanál?

B. O.: Abszurd családtörténeteket írok, sok traumával, kevés saját élményből, de annál több ismerőséből, rengeteg vendégnarratívát beépítve. A készülő kisregényemben igen sok állat is van. Leginkább disznók vagy ahhoz hasonlóak. 

Á. J.: Velem változik, amit csinálok. Az élet folyamatai és a határhelyzetek érdekelnek, például az emberi kapcsolatok kialakulása és megtörése: betegségek, traumák, belső élmények; a másik ember érzéseitől való elzártság; a határok lebonthatóságának kérdése és főképpen a feldaraboltság mögötti végső azonosság. Az első könyvemben, a Glaukómában különböző „embereknek” tulajdonítható hangok szólalnak meg, de mind ugyanazzal a „karakterrel” való kapcsolatukról beszélnek, így az olvasóban a központi alak mozaikos élettörténete épül fel a különféle élethelyzetekkel foglalkozó nézőpontok által. A második, még megjelenésre váró kötetemben érzelmi kérdések, családi, párkapcsolati és belső konfliktusok kerülnek a középpontba, erre utal a Két akarat cím. Állandóan körüllengi az életet ez a meghasonlottság, s ezzel valamit kezdeni kell.




Fotó: Szerda Zsófi

Bencsik Orsolya 1985-ben született Topolyán, jelenleg Szegeden folytatja tanulmányait a Modern Magyar Irodalmi Tanszék PhD-hallgatójaként. Első, vegyes műfajú, Kékítőt old az én vizében (2009, Forum, Újvidék) című kötetéért Sinkó Ervin-díjban részesült. A Symposion folyóirat egyik szerkesztője. Akció van! címmel 2012-ben jelent meg második kötete, melyet a JAK-on és a Prae.hu-n kívül az újvidéki Forum Kiadó is jegyez. A könyv 2012-ben elnyerte a legjobb vajdasági novelláskötetnek járó Szirmai-díjat. 2014-ben megkapta a Sziveri-díjat, illetve a Szegedi Tudományegyetem Év Doktorandusza díját.




Fotó: Bakator Péter

Áfra János 1987-ben született Hajdúböszörményben. Makói Medáliák-díjas és Móricz Zsigmond-ösztöndíjas költő, művészeti író. A KULTer.hu alapító főszerkesztője, az Alföld munkatársa, a Prae.hu és a Szkholion szerkesztője, jelenleg a Debreceni Egyetem Irodalomtudományok Doktori Iskola PhD-hallgatója. Az Alföld Stúdió, a LÉK Irodalmi Kör és a Hatvani István Szakkollégium tagja volt, jelenleg a József Attila Kör elnökségi tagja. Eddig két egyéni kiállítása volt (Nekem is ezer arcom van; Aethna), és első verseskötete, a Glaukóma 2012-ben, a JAK-füzetek sorozat 171. darabjaként jelent meg.


Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

De ne hagyd ki Zsófi honlapját se! >>> www.szerdazsofi.net

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..