Megégett szélű, megfakult, régi fénykép: egy felvétel az egykoron (is) sok vihart megélt szabadkai Népszínház nagytermének nézőteréről, az emeleti erkély első soráról. Elegáns hölgyek - némelyikük a nézőtéren is kalapban -, urak öltönyben, szmokingban. Egy régi kép, régi emberekkel. S aztán Ljubi...
- A tavalyi év nagyon kellemetlen volt számunkra, nyomot hagyott bennünk pénzügyi szempontból - mondja Kovács Frigyes. - Nagyon áldásos dolog, hogy a magyarországi Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma több mint tíz esztendeje támogat bennünket, s erre a támogatásra tavaly is számítani lehetett. Mi nem alanyi jogon kaptuk/kapjuk az anyagiakat, pályázni kellett. Mi megtanultunk pályázni az elmúlt tíz évben. Ennek köszönhetően egy bizonyos összegre - nem túl nagyra - minden évben szert tehettünk. Tavaly két alkalommal is kiírták a pályázatot, mi annak rendje és módja szerint egy-egy összeget meg is pályáztunk. Megérkezett telefonon az értesítés, hogy a kuratórium jóváhagyta számunkra a kért összegeket - szinte minden előadásunkra az elmúlt évben, de a pénzeket még mindig nem kaptuk kézhez. Az alkotók sem, akiknek én személy szerint tartozom. Tudniillik ha vendégül látunk valakiket, akkor illene szerződést kötni velük (rendezőkkel, díszlet- és kosztümtervezőkkel stb.). Én ezt szükségtelennek tartottam, adott szavam maga a szerződés. Eddig állni tudtam a szavamat. Most azonban vannak olyan adósságok, melyeket nem sikerült törleszteni. Nagyon jó lenne, ha a mindenkori magyar kormány választ adna arra a kérdésünkre, hogy vajon számíthatunk-e a támogatásra - a levél elment a minisztériumba -, mert az anyagi juttatás létfontosságú. Igaz, megvoltunk azelőtt is támogatás nélkül - reményeim szerint meg is leszünk -, de egészen másként gondolkodunk és tervezünk, ha a támogatás érvényben marad...
Nos, ha a támogatás nem marad el, s idejében megérkezik hozzánk, vagyis három hónappal a bemutató előadás előtt, akkor négy produkcióval örvendeztethetjük meg a nézőinket: ősbemutatókkal, egy Bulgakov-darabbal és egy vígjátékkal (énekkel, tánccal, muzsikával).
Erről részletesebben...
- Vendégünk, Fekete Péter, aki nálunk a Kés a tyúkban című színjátékot állította színpadra, Csáth Géza A kis Emma című novellája alapján rendezi meg azt az ősbemutatót, amely nem mindennapi kulturális eseménye lehet városunknak. A szövegkönyvön a rendező dolgozik, dramaturgunk, Brestyánszki Boros Rozália áll ebben segítségére. Ennek a műnek a bemutatója március közepére várható. Következne ezután a magyarországi Telihay Péter rendezése. A választás Bulgakov Álszentek összeesküvése című művére esett. Színpadra állítását nyolc esztendeje tervezzük, most talán végre megvalósul az elképzelésünk. Időzítési problémáink még vannak. Nagy projektről van szó, sok szereplős darabról, hatalmas díszletképről, de ha minden összejön, júniusban megtarthatjuk a bemutatót. (A nyári szünet után természetesen felújítjuk az előadást.) A Bulgakov-darabot egy újabb ősbemutató követi. Brestyánszki Boros Rozália Érintetlenek című művét a tíz évvel ezelőtt végzett akadémisták osztálytalálkozójának tekinthetjük, színészeink jutalomjátékaként. Ezt a produkciót közösen készítjük az Újvidéki Színházzal. Az érintett színészek: G. Erdélyi Hermina, Mezei Zoltán és Kálló Béla (Szabadka), Magyar Attila és két a színházainktól megvált előadóművészünk, Tényi Edit és Vukoszávlyev Iván. Szeptember végén lesz a bemutató. Hernyák György a rendező. Az év végén szeretnék színre vinni egy énekes-táncos vígjátékot, sok-sok muzsikával. Címmel még nem szolgálhatok...
Vendégjátékokat is terveztek?
- Többet is. Szombathelyen vendégszerepelünk a Csirkefejjel és a Murlin Munróval. (Koljada-darabjával egy újabb budapesti bemutatkozás esedékes.) Vár ránk Kisvárda, a Futó por című előadásunkkal szeretnénk részt venni Pécsett, az Országos Színházi Fesztiválon az off-programban. Elmondhatom még, hogy a Szegedi Nemzeti Színház felkért bennünket, készítsünk el a számukra egy gyermek-, illetve ifjúsági előadást. Mi a Szulamit ,,szelídített' változatát kínáljuk fel a Tisza-partiaknak. Decemberben játszanánk a színház nagytermében - 16 alkalommal, bérleteseknek... Valószínűleg lesznek előadások a Soltis Lajos Stúdióban is - színészeink önkezdeményező szándékának köszönhetően ígéretes műsor várható...