A Magyar Társulat színre vitte Spiró György Csirkefej című tragédiáját - ,,Téptem fenyőt és cédrust: mély sírok nyíltak...'
Nagy mázlisták vagyunk, áldjuk is az égieket emiatt. Színházunk sorozatban játssza az elmúlt évadok sikerelőadásait, s történik mindez ,,nádtetős nyomortanyáinkon', nyoma sincs az arannyal átszőtt selymeknek, de eretnekégető máglyák vörös tüzének sem, pompa nem rejt boldogtalanságot. A néző(talán)látja: már nincsen egyetlen szeglete sem a színháznak, amelyben ne játszanának a színészek. Nehéz lenne demoralizálni a tagságot. Olyan most a mi színházunk - maradjon is annak -, akár Wagner muzsikája: megunhatatlan, lángoló lávafolyam: lovakon vágtató harcosokat látunk, mintha mondákat támasztanánk fel a Rajna vidéken, Nibelung-gyűrűvel az ujjukon. Érvényes a bölcselet: ,,A színház az a hely, ahol minden megtörténhet - és meg is történik...'
Évadkezdés 2004 őszén.
Igen, évadkezdés, rajt Spiró György Csirkefej című, tetemre hívó tragédiájával, egy művel, amely a Jadran mozinak nemcsak a színpadát, hanem a nézőterét is megkívánta, hogy aztán három órányi (!) szembesítés után sebzetten küldje haza a nézőket és a színészeket egyaránt. Idegőrlő játékot látunk, játékot arról, hogy a felsorakoztatott figurák téves lépéseik ellenére is, inkább csak elszenvedői, nem okozói a sorsuknak. Ami bennük és köztük, körülöttük megesik, csak tükröződése valami kimondhatatlan, megfoghatatlan, megélhetetlen teljesebb drámának. Az előadás (és csakis az előadás) azt üzeni, hogy mostanság - így volt a múltban is - már csak a szenvedés által lehetne megtapasztalni a létet, a való életnél teljesebb, mégis beláthatatlanul üresebb lényeget.
Ennyit a műről (mert nem vagyok Spiró-rajongó). Neki - én, a csóró, vénséges színész - csak ennyit üzennék: az embert azért áldotta meg az Úr képzelőerővel - írót, rendezőt is -, hogy lássa, milyen lehetne a világ, és azért áldotta meg a reménység hitével, hogy el tudjon viselni mindent, az életet is olyannak, amilyen. Spiró György feladta a reményt, belefullasztotta a magyar embert a reménytelenségbe, a nihilbe (pedig régen túl vagyunk a Kádár-korszakon).
My Fair-színészek! Játékuk újra és újra visszaterelte a figyelmet. A színészek ,,geg'-telenül, simán, egyszerűen és hitelesen úszkálnak a sár- és vértengerben, élik a maguk szürke, de bensőséges kis életét, tudván/érezvén, hogy itt most nincs mulatság és dáridó, nem csorog a méz a nyakukba. Mosolytalanul vonultak be Spiró sötét éjszkájába. Itt van előttünk G. Erdélyi Hermina, aki a tőle telhető maximális természetességgel mondja el a mondatait, belezuhanva az apokalipszis sűrűjébe. Pontosan érzi és tolmácsolja szenvedélyének ívét. Alaposan felkészült a szerepjátszásra a két rendőr: Csernik Árpád és Mess Attila. Egyértelmű jelét adták annak, hogy elképzelésükben a cinizmus meghatározó szerepet játszik. Egységes lendülettel épült be az előadásba Kovács Frigyes és Vicei Natália. Az alkalmilag megjelenő - hm, hm - ,,oldott hangulat'-ban szemmel láthatóan nézőbaráti hangsúlyokkal játszottak, akárcsak a többiek: Péter Ferenc, Pálfi Ervin és Szőke Attila, valamint Sziráczky Katalin. Feltűntek a színen (Kovács Ivett munkája) a lányok is: Pesitz Mónika és Ferenc Ágota. Valami - netán stiláris - meghatározatlanság azonban egyik oka annak, hogy néha-néha, de csak pillanatokra, az elnagyolt történetvázlat láttán/hallatán hiányérzetünk támadt.
Szólunk természetesen Karna Margitról is. Volt szövege bőven, amit el kellett mondani, volt játéka, amit el kellett játszani. Ő az, aki tövestül tépi ki a szenvedés fenyőit és cédrusait a földből, mély sírokat nyit meg, ,,nyers húsokat' dob elénk. Abból a színházból, abból a ,,legendából' szól át nekünk, amely nem ormótlan karabéllyal pacifikálta a nézőket 1960-tól egészen 1985-ig, hanem célorientált kultúrával. Vénasszonya gazdag arzenálból formálódott meg. Karna Margit teljes fizikai és szellemi erőnlétben az előadás leglátványosabb alakítását nyújtja. Az ,,ötlet', a technika, a prekoncepció mellékesek maradnak, ha az ember színész, és a színész is ember...
Spiró György: Csirkefej, tragédia - Szabadkai Népszínház, Magyar Társulat (Szabadkai Népszínház) - szereplők: Karna Margit m. v. (Vénasszony), Péter Ferenc (Tanár), G. Erdélyi Hermina (Nő), Kovács Frigyes (Apa), Vicei Natália (Anya), Pálfi Ervin (Srác), Szőke Attila (Haver), Csernik Árpád (Törzs), Mess Attila (Közeg), Sziráczky Katalin (Előadónő), Pesitz Mónika (Csitri), Ferenc Ágota ak. h. (Bakfis) - zeneszerző: Matlári Miklós - Lajkó Félix - díszlet- és jelmezterv: Kovács Yvett m. v. - rendező: Telihay Péter m. v. - rendezőasszisztens: Szilágyi Nándor